A SZEMÉLYNEVEK VIZSGÁLATA
A SZEMÉLYNEVEK VIZSGÁLATA
Rendszeres kutatásokat a személynevek területén Kniezsa ugyan nem végzett, de tett néhány fontos megállapítást az ómagyar (egyelemű) névrendszerre vonatkozólag, a magyar és szlovák családnevek rendszerezését pedig ő kísérelte meg elsőnek. Kniezsa feltevése szerint az ómagyar névrendszernek „a lényege a rendkívül változatos becézés volt. Ez a becézés pedig nyílt egyszótagúvá csonkult eredeti (közszói eredetű?) nevekből alakult. Természetes azonban, hogy ezek a becealakok a kereszténység korában már új nevek rövid alakjaivá adaptálódtak (pl. a Benedeké stb.). Hogy a magyarban még a vezérek korában is milyen általános volt a nevek becézése, mi sem jellemzőbb, mint az, hogy még a vezérek neve is c s a k becézett alakban ismeretes (Árpá-d, Elő-d, Juto-csa, Gyej-csa, Vaj-k stb.). Volt idő, amikor a régi magyar személynév rendszert »törökös«-nek tartották. Szó sincs róla! A török személynévanyagot a dicsekvő névösszetételek (‘hold-herceg’, ‘disznó-apa’ stb.) és a becézés teljes hiánya jellemzi. Semmi ilyesmi a magyarban nincs. A magyar nevek egyszerűek, szinte már túlságosan is szerények (‘árpácska’, ‘szemecske’, ‘nincs is’, ‘nem is él’ stb.) és a becézés az uralkodó benne. E téren még a szlávokat is túlszárnyalják.” (Nyelvtudományi Közlemények 1958: 482.)
A magyar és szlovák családnevek rendszerezésével Kniezsa a településtörténészek számára kívánt segítséget nyújtani. Az 1930-as években ugyanis a Mályusz Elemértől irányított magyar településtörténészek elsősorban a vizsgált területek nemzetiségi viszonyainak alakulását kutatták, s legfontosabb forrásaik a családnevek voltak. Múlhatatlanul szükségessé vált egy olyan vezérfonal, amely tájékoztatást nyújt a magyar és szláv családnévtípusokról. E vezérfonal elkészítésére Kniezsa István vállalkozott, s 1934-ben három megye (Gömör, Hont, Ugocsa) XVIXVIII. századi összeírásai alapján felvázolta a magyar, szlovák és kárpátukrán családnevek rendszerét. A megyei összeírások anyagát Bakács István, Ila Bálint és Szabó István bocsátotta rendelkezésére. Kniezsa rendszerezése litografálva jelent meg 15 példányban „Felvidéki családnevek” címmel. Csekély példányszáma miatt még a szakemberek számára is jóformán ismeretlen maradt; az irodalomban csak elvétve hivatkoznak rá. Kiss Lajosné Fehértói Katalin kezdeményezésének köszönhetően nagyobb példányszámban 1965-ben került a kutatók kezébe egy sokszorosított kiadványban, melynek „A magyar és szlovák családnevek rendszere” a címe. E kiadvány a „Felvidéki családnevek” (15-1 12) című munkán kívül annak az előadásnak a szövegét tartalmazza, melyet Kniezsa a Néptudományi Intézetben tartott 1947-ben „A magyar családnevek” (r-14) címmel. „A magyar és szlovák családnevek rendszeré”-t Kniezsa 1965. február 8-án látta el előszóval. Ez lett az utolsó önálló publikációja. A sokszorosítás befejezése után jólesőérzéssel nézegette a kötésre váró lapokat, de mire a könyvkötőtől a kész kötetek visszaérkeztek, már halott volt.
A „Felvidéki családnevek” két fejezetre tagozódik. Az I. fejezet a magyar, szlovák és kárpátukrán névképzési módokat, a II. fejezet pedig a magyar, szlovák és kárpátukrán családnevek fajait mutatja be, különválasztva a személynevekből, köznevekből és helynevekből alakult családneveket. Rendszerezésének magyar és szláv névtudományi szempontból egyaránt nagy a jelentősége.
A településtörténettel szorosan összefonódó hely- és személynévkutatás révén Kniezsa gyakran érintett olyan kérdéseket, melyek kifejezetten a történettudomány hatáskörébe tartoznak. A történettudományt különben is állandó érdeklődéssel kísérte. Számos munkája legalább annyira történettudományi, mint nyelvtudományi jellegű: „A szlávok” (Bp., 193a); „A nyugatmagyarországi besenyők kérdéséhez” (Emlékkönyv Domanovszky Sándor születése hatvanadik fordulójának ünnepére 1937. május 27. Bp., 1937. 323-337). „Gepidák voltak-e a székelyek?” (Magyar Családtörténeti Szemle 1939: 181-193); „A megtelepedett magyarság népi alkata” (Magyar Művelődéstörténet. Szerkeszti Domanovszky Sándor, Bahnyi György, Szentpétery Imre, Mályusz Elemér, Varjú Elemér. I. Bp., [1939.1 161–172); „Erdély a honfoglalás korában és a magyarság megtelepedése” (Erdély és népei. Szerkesztette Mályusz Elemér. Bp., 1941. 19-34); „A szlávok őstörténete” (A magyarság és a szlávok. Szerkesztette Szekfű Gyula. Bp., 1942. 7-40). „Nyelvészet és őstörténet” (A magyarság őstörténete. Szerkesztette Ligeti Lajos. Bp., 1943. 179-190); stb.
