A KERVIT-CSEMPEGYÁRTÁS
A KERVIT-CSEMPEGYÁRTÁS
A kerámiai anyagok alkalmazásának eredeti és új területe volt Korach Mórnak egyik volt növendékével, Antonio Dal Borgóval kidolgozott ötletes újítása, amely az addig préseléssel történt csempegyártás helyett a csempe öntését valósította meg. Az erre vonatkozó kísérletek 1935 körül indultak és – a második világháború idejét leszámítva, amikor a kísérletek alig folytak – 1950-ig, kereken 15 évig tartottak. A költségeket az Emilia tartományban működő Veggia rt. azért viselte, mert egyrészt Dal Borgo a cég igazgatója volt, másrészt a kísérleti gyártás termelését is értékesíteni lehetett, így maguk a kísérletek is jövedelmezőek voltak. A háború után Veggián, a régi majolikacsempegyár mellett felépült egy teljesen új, félautomatikus rendszerű kervit-csempegyár. Egy másik gyár pedig Carcare-ban (Liguria) a kervit-csempe mozaik típusát állította elő. A feltalálók azután a kervitszabadalmakat néhány évvel a második világháború befejezését követően átengedték egy Genfben e célra alakult S. A. Helmont részvénytársaságnak, amely több nyugati államban eladta azokat. Franciaországban a kervit-mozaik gyártása Vitry le François-ban (Calais) folyt, Nyugat-Németországban a normál 15/15 cm-es kervit-csempét a Kervit Gmbh. a Bonn melletti Meckenheimban állította elő. A svájci S. A. Cermic kervit-csempe üzeme a Genf melletti Glandban működött, és ilyen üzemek dolgoztak még az izraeli Haifában, Brazíliában és a világ egyéb részein.
A feltalálók 1939-ben Magyarországon is bejelentették a kervit-csempe találmányokat, amelyet a szabadalmi bíróság elfogadott, és az 1940. november 15-én 123 343. szám alatt megjelent szabadalmi oltalomban részesítette Korach Mór (Bofogna) és A. Dal Borgo (Veggia) kervitcsempegyártásra vonatkozó leírását, amely az Eljárás lapos alaktestek, mint lemezek, csempék vagy burkolólapok előállítására címet viselte. A találmány lényege az volt, hogy a formaként használt alátéttartóra por alakú, vagy megfelelő folyadékban szuszpendált anyagot visznek fel, mely az eddig ismert üvegek, mázak vagy zománcok összetételének felel meg. Az alátéttartót a rajta lévő üvegmasszával együtt azután oly hőmérsékletre hevítik, melynél az üvegmassza megolvad és folyóssá válva szorosan illeszkedik a formaként használt alátéttartó felületéhez. Az olvadékréteg megszilárdulása után az alátéttartótól elkülönül, mely azután hasonló lap alakú idomdarabok formálására újból használható (23).
Végleges hazatérése után Korach az Építőanyagipari Tudományos Egyesület finomkerámiai szakosztályának 1955. április 29-i ülésén ismertette eljárását A kervitcsempegyártás elmélete és technológiája címen. Kiemelte, hogy ez az eljárás alkalmazza először a világon a csempegyártásnál sehol sem hasznosított technológiát, az öntési eljárást. A megoldás forradalmi újítása, hogy arra kényszeríti egy tapasztó-elválasztó réteggel a csempe anyagát, hogy száradás és égetés alatti zsugorodása csak egyirányú legyen. Lényegbevágó, hogy az új eljárásnál a beruházás csaknem felébe kerül, a gyártás is 30 százalékkal olcsóbb, mert a jelenlegi csempegyártáshoz szükséges hét gépet (membránszivattyú, szűrősajtó, aprítás és préselés gépei), illetve berendezést mellőzi.
A kervit-csempegyártás technológiáját ugyanakkor a Berlinben megjelenő Silikattechnik tekintélyes szaklapban ismertette (38.). A cikkben egy havi 30 000 m2 teljesítményű kervit-csempegyár bemutatásával illusztrálja a gyártás folyamatát, majd összehasonlítja a hagyományos fajansz-csempegyár és a kervit-csempegyár munkamenetét és a termékek jellemzőit táblázatban szemlélteti. Az adatokat Korach a svájci Állami Anyagvizsgáló Intézet méréseiből állította össze. A kedvező adatok azt is igazolták, hogy a „keramos” és „vitrum” szóból képzett kervit elnevezés helytálló, mert olyan középszer a kerámia és az üveglapok között, mely a kettő előnyös tulajdonságait egyesítő üvegkerámia. Itthon a kervit-csempegyártás elméletét az MTA Acta Technica 1956-i évfolyamában fejtette ki Korach professzor tudományos alapossággal (39.).
Külföldön a szakemberek már jól ismerték, és a Vicenzában rendezett nemzetközi kiállítást megtekintő I. P. Gvozdarev szovjet építőanyag-ipari miniszterhelyettesnek is felkeltette érdeklődését. Ő azután a Sztyekli i Keramika 1956. évi áprilisi számában részletezte a kervit-technológiát, rámutatva, hogy „e módszer lehetővé teszi a gyártás teljes gépesítését és a folyamatos gyártást”. Korach tollából is megjelent egy tanulmány a moszkvai Keramika c. folyóiratban, így a kervit gyártás nemcsak Nyugaton, hanem a szocialista országokban is ismertté válik.
Hazánkban a kervit-csempe itthoni anyagokból történő előállítására indult meg a kutatás. Az Építőanyagipari Kutató Intézetben egy kutatócsoport 1957-ben a kervit-csempe hazai alapanyagokból történő előállítását laboratóriumi szinten megvalósította. Később pedig, 1961-ben félüzemszerű laboratóriumban kimunkálták a kervit-csempe gyártástechnológiáját, amely alapul szolgált a félüzemi gyártás beindításához. Mindezek után sem történt meg azonban a kervit-technológia bevezetése. Az okok és indokok elemzése – különösen évtizedek távlatából – nem lehet az életrajzíró feladata. Korach sem volt próféta a saját hazájában, és csalódását ki is fejezte egy interjúban, hogy „a felszabadulás után a magyar építőanyag-ipari szervek nem mutattak érdeklődést a találmány iránt”. Mindez nem csorbítja feltalálói érdemét, mert új technológiájával, hogy sajtolás helyett öntéssel oldotta meg a csempe elkészítését, bevonult a kerámiatechnika történetébe.
