KERÁMIAI KUTATÁSOK OLASZORSZÁGBAN
KERÁMIAI KUTATÁSOK OLASZORSZÁGBAN
Kutatómunkájának kezdetén felmérést készített és statisztikát közölt az olasz kerámiai ipar helyzetéről (4.), majd a kerámiák mikroszkopikus vizsgálatára 1920–21-ben új módszert publikált. Abból az alapgondolatból kiindulva, hogy az agyagok nem egységes kémiai anyagok, hanem inhomogén agglomerátumok, különféle mikroszkópos vizsgálati módszereket javasolt. A kerámiák vékony rétegeinek mikroszkóp segítségével történő vizsgálata lehetővé teszi az alkotórészek – kvarc stb. – kimutatását és szemcseméreteinek, illetve eloszlásának felbecslését. E téren jelentősek voltak Korach kísérletei, melyek során kerámiai anyagok metallográfiás mikroszkópiai vizsgálatát elsőként végezte visszavert fényben (5.).
1921-ben közölte azokat a tapasztalatait, melyeket a közvetlen láng alkalmazásával a majolikaformák hőmérsékleténél észlelt (7.). Beszámolt a kerámiai színezék céljaira alkalmas aranybíbor, a Cassius-bíbor előállítására vonatkozó eredményeiről, és próbákat végzett új, sötétkék színű égetésre is, valamint színes zománc máz előállítására. Igen jelentősnek bizonyultak az itáliai alapanyagok hasznosítását célzó kutatásai. Így például 1921-ben az Abruzzok-beli Castelliből származó föld olvadási hőmérsékletét határozták meg, üveg készítésére való alkalmasság céljából. A különböző antik égetett cserepek darabjait elemezték – ennek keretében például 1925-ben a vatikáni Borgia-teremből származó csempetöredéket analizáltak.
Az olaszországi földféléket szisztematikusan vizsgálták oly módon, hogy Faenza környékéből kiindulva haladtak először észak felé, Romagna körzetébe, majd délre fordultak Marche tartományba és az Abruzzokba. Elemzéseket végeztek még számos más helyről (Forli, Castelvetro stb.) származó földekkel kapcsolatban. Az alkáli-földfém-oxidok kerámiai szerepéről is több dolgozatot közölt. Az egyiket – a mész bomlását kerámiai pépekben – 1926-ban Palermóban rendezett vegyészkongresszuson ismertette (11.). A több évi munka eredményeit A szilikátok problémái Olaszországban című közleményében foglalta össze, a tárgy felvetése meggyorsította a kerámiai nyersanyagok feltárását (is.).
A kerámiával foglalkozók figyelmét azután Korach 1929-ben a szardíniai kaolinlelőhelyek felé fordította. Ennek hatására ipari méretű kísérletek kezdődtek Korach irányításával a hőálló szardíniai anyagokkal. Az erről készült dolgozata kémiai és technológiai adatainak gazdagságával az egyik legátfogóbb tanulmány kerámiagyártási nyersanyaglelőhelyek esetleges ipari hasznosítása tárgyában. Korachnak ezt a munkáját kibővítve Rómában 1931-ben önálló könyvként is kiadták (17.). Ennek nyomán a kutatóintézetek és az ipari vállalatok egyre inkább szorgalmazták a hazai alapanyagforrások alaposabb megismerését.
Ebben az időben (1928) jelent meg Faenzában Korach Elementi di technologia ceramica (A kerámiai technológia alapjai) című könyve. A mű három részre tagozódott, köztük a második fejezet a legfontosabb, melyben a különféle kerámiai termékek előállítását tárgyalta. A könyv, megjelenésekor tankönyvül szolgált, ma már – fél évszázad múltán – kerámiatörténeti kútforrás (13.).
A 30-as évek elején Korach munkatársával, Giovanni Fuschival sikeres kísérleteket végzett új típusú porcelán szigetelőanyag előállítására. Az addig használt mázas porcelánszigetelő helyett magnéziumtartalmú kordieritkeverék alkalmazásával megnövelték az anyag gyenge ellenállóképességét hőingadozásokkal szemben, a mázat pedig hideg vagy meleg polírozási eljárással helyettesítették. Az eredmény a hirtelen hőváltozásoknak ellenálló, máz nélküli porcelán volt, melyet nagyfeszültségű szigetelők mellett, tűzálló edények gyártására is felhasználtak. Fuschi és Korach eljárásukról 1930 és 1937 között számos szabadalmi bejelentést tettek és nyertek rájuk védelmet (16.). A kordieritporcelán előállításáról Máz nélküli olasz porcelánok címmel Milánóban előadást tartott az 1933. évi Első Nemzetközi Kerámiai Kongresszuson, és tízéves kutatása tapasztalatait Teramóban könyv formájában is közreadta (19.). E vizsgálatok vezettek többek között az első olasz autómotor-gyertyaszigetelők előállítására a Spica és a bolognai Barducini cégeknél, és később a modenai Maseratti gyújtógyertyagyárban.
A kordieritporcelán előállításánál szerzett tapasztalatait továbbfejlesztette az 1942–43-as években, az ITPS (Industria Triestina Prodotti Scientifici) kísérleti laboratóriumában. Itt az irányításával előállított szigetelőanyagokkal kapcsolatosan is szabadalmi bejelentés készült azokra az újfajta kerámia szigetelőanyagokra, melyeket az ITPS és a milánói SECI (Societá Elettrotecnica Chimica Italiana) fogadott el és gyártott. E szabadalmi leírásokon azonban a munkatársak, így Korach neve sem szerepelhetett, mivel a tőkés vállalatnál a találmány tulajdonosa a vállalat volt. Ezt Korach többször is sérelmezte, mint mondotta: „Nyugaton például én magam is vagy 15 névtelen szabadalmat voltam kötelezve díjtalanul átengedni egy részvénytársaságnak, ahol dolgoztam.”
Amikor Korach Mórt a bolognai egyetemre kinevezték – mivel az elméletet a gyakorlattól elválaszthatatlannak tartotta –, a tankönyvírással párhuzamosan foglalkozni kezdett a kerámiák elektromos égetésével. A 20-as évek második felében faenzai laboratóriumában elkészítette az első szakaszos működésű elektromos kemence prototípusát a majolika 950 °C-os égetésére (14.). Ennek, a Korach terve szerint épült kemencének, amelyet a novarrai SCEI cégnél dolgozó Peretti-testvérekkel valósított meg, óriási sikere lett. Az általuk készített elektromos égetésű alagútkemence folyamatosan dolgozott 1929-től 1950-ig. Nem sokkal később – szintén Korach tervezésében, elsőként a világon – elektromos fűtésű ipari alagútkemencét magasabb hőmérsékletre (1200 °C) is konstruáltak ún. Globár-ellenállással (szilícium-karbid) az SCEI kivitelezésében. E kemence is 1940-ig üzemelt, majd a Globár-ellenállást kantállal helyettesítve, a kemence még további tíz éven át funkcionált. Korach működése nyomán 1938-ban már villamosítva volt Olaszországban a kerámiai égetés 80 százaléka, ugyanakkor más európai országokban többnyire még fa- és széntüzelésű kemencéket használtak. A második világháború után elterjedt a villamos fűtés, így például a svájci Brown-Bovery cég is e terveket használta fel – Korach hozzájárulásával – saját villamos fűtésű alagútkemencéjének kialakítására.
Kemencetechnikai ismereteinek jó hasznát vette Korach az 1930–32-ben Rhódosz szigeten létesített Icaros Rt. fajanszüzem megtervezésénél. Az volt a feladata többek között, hogy a régi, híres rhódoszi fajanszok technológiáját újra kidolgozza. A kísérletek során a rhódoszi színskálát, a kéket a klasszikus kobalt-oxiddal, a zöldet réz-oxiddal, a rózsaszínt vas-oxiddal sikerült reprodukálnia. A Korach által tervezett és szervezett üzem napjainkban is működik (57.). Ennél a munkánál emlékezhetett mesterének, Wartha Vincének egyedülálló felfedezésére, amikor a XVI. századbeli gubbiói Giorgo Andreoli ragyogó lüszterszíneit sikerült 1891-ben előállítania. Az eozinnek keresztelt vörös fémfényű máz azután Zsolnay pécsi gyáránák világhírt szerzett. Korach szerénységére jellemzően, a kerámiában elért eredményeit nem önmagának, hanem mesterének tulajdonította: „A reneszanszkori olasz kerámia, amit Wartha tovább fejlesztett, visszakerült megújhodva hazájába; s ha ez a mag, ami a történelmi szelek szárnyán odaröppent, terebélyes fává nőtt, ha manapság az olasz kerámiai technológia tudományos jellegűvé magasodott, legyen szabad annak fő érdemét szeretett mesteremnek, Wartha Vincének tulajdonítanom” (40.).
