A TECHNOLÓGIA FILOZÓFIÁJA
A TECHNOLÓGIA FILOZÓFIÁJA
Korach tudományelméleti munkássága 1954-ben. Fogarasi Bélának a tudományok marxista alapon való osztályozására adott válaszával kezdődött. Ebben Fogarasinak az alkalmazott tudományok meghatározására és besorolására tett megállapításaival száll vitába, mert azok, bár a fő irányokat helyesen mutatják, mégis feltüntetik az e téren uralkodó fogalomzavart. Véleményét A műszaki tudományok szerepe a tudományok osztályozásában című dolgozatában fejtette ki, és ebben a műszaki és gyakorlati tudományok meghatározásához először is néhány terminológiai fogalmat tisztáz. Például az elméleti természettudományok helyett az „elvi” jelzőt javasolja. Szerinte az alkalmazott kifejezés sem állja meg a helyét: „A történelem maga bizonyítja, hogy az ún. alkalmazott tudományokat és köztük a műszaki, tudományokat az ún. elméleti, egyesek szerint »tiszta« tudományok legalább olyan mértékben »alkalmazzák«, mint fordítva” – állítja, és ezért helyesebb lenne a „gyakorlati” jelzőt használni. Hivatkozik például a termodinamikára, amely a jóval előbb megszerkesztett gőzgép alkalmazása volt, és felsorol további különböző technológiákból kinőtt elméleti általánosításokat.
Helytelen az az elképzelés is, hogy a gyakorlati tudományoknak nincsenek törvényszerűségeik, hanem csak alkalmazási módszertanuk, amelyek Fogarasi szerint a fejlődés során fokozatosan tudománnyá válnak. Korach álláspontja az, hogy „a gyakorlati tudományokat nemcsak az elvi tudományok által kialakított törvényszerűségek alkalmazása, hanem saját törvényeik kialakítása is megkülönbözteti”. Rámutat arra is, hogy bár az elmélet a fejlődés során egy magasabb stádiumot jelent, ebből nem következik, hogy a gyakorlat fontosságát felülmúlja: „Úgy képzelni az elméletet – még a helyes elméletet is –, mint valami diktátort a gyakorlat fölött, marsallbottal a kezében, a dialektika szempontjából – ostobaság. De legalább olyan értelmetlenség lenne az elmélet óriási jelentőségét alábecsülni.” Ezért hangsúlyozza az elmélet és gyakorlat, a megfigyelés és kísérlet ellentétének és egységének elemzését, mely egyaránt szükséges a tudományok történelmi és gyakorlati szerepének megértéséhez. Az elmélet a megfigyelésből és gyakorlatból nőtt ki, a fejlődés azonban nem lineáris és egyértelmű, mint ezt a modern gyakorlati tudományok módszertana felderítette. A fejlődés szembeszökő új fázisaként Korach példának az új technológiák bevezetésének lépcsőzetességét (számítások, laboratórium, modellkísérletek, nagylaboratóriumi, félüzemi kísérletek) hangsúlyozza már 1954-ben (35.).
A lépcsőzetességből következő törvényszerűségeket (léptékhatás, költségparaméter stb.) valamivel később, A technológia módszertana címmel 1957-ben tartott akadémiai székfoglalójában fejtette ki. Előadásának célját abban jelölte meg, hogy a technológia és az elvi tudományok dialektikus egységét és ellentétét a technológia módszertanával bizonyítsa. Ehhez sorra veszi a technológiai kutatás és a természettudományos kutatás közötti minőségi különbségeket. Elsőként említi, hogy a technológiai kísérleteket növekvő léptékű készüléksorozaton kell végrehajtani és a kiértékelésnél – a természettudományos kiértékeléstől eltérően – a döntő paraméterek között szerepel a költség és a selejt. A technológiai módszerek minőségileg is különböznek a tiszta tudományos módszerektől, mivel komplex jellegűek és az ezzel járó változók nagy száma köti őket. A kutatásokat általában csoportosan (teamwork, brigádok) végzik, a gépek együttesét pedig mindjobban felváltja az automatika. „Ezért tartom ma az automatikát – s ezzel a kibernetikát, vagyis vezérléstant – a technológiai módszertan leggyorsabban mozgó fejezetének” – állítja Korach három évtizeddel ezelőtt, szembe helyezkedve a hivatalos véleménnyel, amelynek az 1955. évi Filozófiai Lexikonban olvasható álláspontja szerint: a kibernetika reakciós áltudomány, az Egyesült Államokban keletkezett, és lényegét tekintve a materialista dialektika és a marxista tudomány felfogása ellen irányul, benne kifejezésre jut a burzsoá világnézet embertelen törekvése, hogy a dolgozókat a gép függvényévé tegye. A sztálinista korszak téves ideológiájával szemben az élet ebben a kérdésben is Korach akadémikust igazolta (41.).
A technológiára mint önálló diszciplínára vonatkozó gondolatmenetét fejlesztette tovább, és elvi következtetéseit saját tudományszakára konkretizálta A kémiai technológia mint tudomány című dolgozatában, megállapítva, hogy a technológia ma már nem a gyakorlat régi enciklopédikus empirikus összefoglalása, hanem nagykorúvá lett, tudománnyá vált, amely sajátos törvényszerűségei alapján működik. Ilyen a kémiai technológia négy alaptörvénye: 1. A költségparaméter, mely szerint minden kémiai technológiai eljárásnak van egy önköltség maximuma; 2. A paraméterek nagy számának törvénye, amely Le Chatelier nevéhez fűződik, és amely szerint az összes paraméterek szétválasztása lehetetlen, ezért a kémiai technológiában be kell érni ún. vezérlő paraméterekkel; 3. A léptékhatás törvénye, amely szerint a technológiai folyamat, illetve berendezés bizonyos mértékhatáron túl minőségi változásokkal jár; 4. Az automatizálás törvénye, mely szerint a paraméterszórás csak automatizálás útján szorítható bizonyos határok közé (47.).
A kémiai technológia a műszaki fejlődés gazdasági-társadalmi feltételeinek megfelelően rohamosan fejlődik, és ennek trendjét is meghatározták Korach fejlődéstörvényei. Lényegében ezeket elemzi és a tudományos technikai haladás újabb szakaszára vonatkoztatja számos hazai és külföldi publikációjában, közülük a The science of industry címen Londonban 1964-ben megjelent tanulmánya kapta a legnagyobb nyilvánosságot, mert Japánban, Amerikában és a Szovjetunióban is kiadták (55.). E munka az újabb kutatások eredményeivel kibővítve, Kliment Györgyné gondozásában mint posztumusz kötet 1982-ben is megjelent (74.).
Az elvi célkitűzések gyakorlati tanulmányozására, a vizsgálat eredményeinek megvalósítása és ipari hasznosítása érdekében kezdte el működését Korach vezetésével az MTA Műszaki Kémiai Kutató Intézet szervezeti keretében az első magyar műszaki kémiai iskola. A zászlóbontás időpontjának 1960. július 15-ét tekintjük, amikor a veszprémi Balatoni Nyári Egyetemen Korach Mór A magyar kémiai technológiai iskola elvei című előadásában a kémiai technológia tudomány törvényszerűségeit és módszertanát elemezte, majd vázolta a fejlődés irányait.
A magyar kémiai technológiai iskola eredetét Wartha Vincére vezette vissza, akinek máig ható tradícióját azzal jellemzi, hogy az „valósághű, realisztikus”. A megtett út végén, ma már kialakulóban van egy általános elméleti-kísérleti és üzemeltetési kémiai technológia, jellegzetes eljárásaival és berendezéseivel. Mindezek alapján kialakultak a technológia fejlődéstörvényei, de ehhez szerényen azt is hozzáteszi, hogy „amit a kémiai technológia alaptörvényeinek merészkedtem nevezni, nem tőlem származik, s azokat csupán azért neveztem törvénynek, mert egy hosszú műszaki tapasztalat ezt a szemléletet valósággal rám kényszerítette”. Tény, hogy a Korach által rajzolt kép különbözik az Ost-féle, vagy az egyéb kézikönyvekben található technológiától. Ez a technológia ugyanis nem mechanikusan tevődik össze több tudományból, hanem élő és mozgó szervezetről szól, ami nem egyedül „kémiai vagy fizikai-kémiai gépezet”, ahogyan a növényi vagy az állati világ sem az (44.).
A műszaki kémiai iskola már működése első éveiben jelentős elméleti és kísérleti eredményekről számolhatott be. Sikeresen tanulmányozták például a keveredést a habkolonnában, habosító eljárásukat több üzemben – a Budapesti Vegyiművekben, a Péti Nitrogénműveknél és a Metallokémia Vállalatnál – is alkalmazták. Az Úrkúti Mangánérc bányában bevezetett dúsításhoz – a vállalat dolgozóival közösen – habkolonnás ércfeltárást alakítottak ki. Részletesen vizsgálták a fluidizációs eljárást, nagyszámú mérést végeztek az aprításra, és egyéb kutatások alapján aránylag rövid időn belül jelentős elméleti és kísérleti eredményekről számolhattak be. Az eljárásokat az MTA Műszaki Kémiai Kutató Intézetében (Veszprém–Bp.) dolgozták ki.
Elméleti téren a kémiai technológia törvényszerűségeinek a költségekre gyakorolt hatását vizsgálva Korach a gyártási költségek csökkenésének alakulására exponenciális egyenletet állított fel. Majd kilenc vegyészeti alaptermék világpiaci árának figyelembevételével bebizonyította, hogy azok követik az általa kialakított összefüggést. Az 1962. évi Veszprémi Vegyésznapon számolt be felismeréséről, és felhívta a figyelmet más iparágakban történő alkalmazására. Ez meg is történt, például az alumíniumiparban, ahol Pünkösti Árpád az ajkai timföldgyárban vizsgáltak alapján megállapította, hogy az ún. Korach-törvény a kohóalumíniumárakra is érvényes. A műszaki kémiai iskola más irányú tevékenységei közül még említésreméltók a meteorológia terén végzett vizsgálatok. Ezekkel és a méréstan néhány ismeretelméleti kérdésével Korach a Magyar Filozófiai Szemle 1963. évfolyamában foglalkozott.
Munkája súlypontját mindemellett a vegyipari rendszerek elméleti kutatásaira helyezte, és e téren is kimagasló eredmények születtek. Ahogyan ezt Korach mondotta: „Legyen szabad a figyelmet felhívni arra, hogy nálunk indult el először a vegyipari rendszerek vizsgálata, mégpedig a gráfelmélet és a mátrixelmélet módszerével.” Ehhez elöljáróban a terminológia tisztázatlanságán kellett segíteni. Ezért Korach Mór és Polinszky Károly A műszaki kémia általános terminológiája című összefoglaló tanulmányukban pontos definíciót adtak a technológiai fogalmakra, az elnevezéseket a termelés technikai valóságára építve (66.). A műszaki kémia a kémiai technológiával kezdődött a legrégibb korszakokban (a kémia szó Kemi-ből, Egyiptom ókori elnevezéséből származik). Századunkban – főleg Amerika petróleumiparának fejlődése során – kialakult a művelettan. A második világháború után pedig kibontakozott a műveleti módszertannak, az ún. eljárástannak fogalma, végül Magyarországon a MÜKKI-ben elsőnek kezdték az egész vegyipari üzemi folyamatok rendszertani tanulmányozását „folyamattan” néven (59.).
Korach professzor Haskó Lajossal kezdte el a vegyipari folyamattan tanulmányozására a gráfelmélet alkalmazását. Úttörő munkásságuk alapja az a felismerés volt, hogy minden folyamatábra lefordítható gráfnyelvezetre, vagyis leképezhető egy gráffal. A munkáról folyamatosan részleteket közöltek a különböző folyóiratokban – egyik dolgozatuk 1968-ban oroszul is megjelent. Majd a jelentősebb vegyészeti iparokat kezdték vizsgálni, így például a kőolajfinomító ipar műveleteiből a desztillációt, és az Otto-motor üzemanyagának a gyártását. A kénsav gyártási eljárásának történeti fejlődését is kidolgozták, és tanulmányaikat az Akadémiai Kiadó Kémiai technológiai rendszerek gráfelméleti vizsgálata címmel 1975-ben megjelentette. A könyv előszavában Korach hangsúlyozta, hogy sok száz vegyipari üzemrendszer átfogó tanulmányozása alapján alakult ki a technológiai rendszerek grafikai-gráfelméleti leképezése. A gráfok gyakorlati jelentőségét többek között abban látta, hogy minden tervezés feltétele a prognózis, amihez viszont szükséges a trendek, a fejlődési irányok ismerete. Ezeket pedig a múlt fejlődési menetének fölvázolása nélkül nem kaphatjuk meg (72.).
A múlt értékeinek megismerése és átmentése a jövő érdekében, így Korach tudománytörténeti tevékenykedésének is alapelve volt. Ezek a vizsgálatok tehát nem öncélúak, hanem azokat haladás és az általános fejlődés törvényszerűségeinek felderítése céljából kutatta. Újszerű megállapításai közül néhányat idézünk. Egy Milánóban lezajlott vitában például, amelyen a tudomány kezdetét a görög elméleti iránnyal azonosították, Korach kijelentette: „Ezzel a magam részéről azt a felfogást állítom szembe, hogy a régi asszír és egyiptomi empirikus ismeretek is tudománynak számítanak, s így már a görögök előtt joggal beszélhetünk tapasztalati tudományról, amely az ősrégi ipari gyakorlatban öltött testet.” Az ókor ismeretelméleti kérdéseivel Korach máskor is foglalkozott, erről tanúskodik Az atomkérdés című értekezése, melyben kifejtette, hogy az atomokra vonatkozó mintegy 21 jelenkori alapfogalomnak egyharmada már szerepelt az ókori atomfogalmak között.
Míg a régi történelem inkább élete első felében érdekelte, az utolsó évtizedekben főleg olyan kérdések foglalkoztatták, hogy mi az oka, hogy a nagyon bonyolult rendszerekben – a biológiában, asztrofizikában stb. – állandó, markáns szabályosság mutatkozik, és a bonyolult rendszerekben a változatlanság és bizonytalanság mindig együtt jár. A biológiai egyensúly is magába foglalja a fenyegető tünetek értékelését, megelőzését és elhárítását. Kezdünk rájönni, hogy a fejlett technológia előnyei mellett számos veszélyt jelent. Erre hívja fel a figyelmet 1971-ben Veszélyben az ember biológiai egyensúlya című írásában (68.).
A fenyegető veszélyek elhárításának jelentőségét, így a környezetvédelem fontosságát jóval előbb felismerte. Már 1948-ban Milánóban javasolta L’Amara verita (Keserű igazság) címen egy interdiszciplináris folyóirat megindítását, amely az időszerű problémákkal, a városok pusztulásával, a környezetszennyezéssel stb., és ezek megoldásával foglalkozott volna. Ez még a Római Klub létrejötte előtt volt. Később, 1963-ban pedig Alarm and Planning (Riadó és tervezés) címmel, többnyelvű időszakos kiadvány közreadását szorgalmazta hasonló célkitűzéssel. Pénz hiányában azonban nem valósulhattak meg tervei. De jellemző, hogy Korach ebben is megelőzte korát, mert a környezetvédelem akkor még nem volt általánosan elfogadott törekvés.
Egy másik terület, amelyen sokat küzdött, abból a felismerésből eredt, hogy a szakirodalom egyre nő, az információk áradata elöntéssel fenyeget. Bár, mint született nyelvtehetség számos nyelven (magyarul, olaszul, németül, franciául, angolul) jól beszélt és olvasott (spanyolul, oroszul), a tudományos ismeretek közlésére a világnyelvek helyett az eszperantó bevezetését ajánlotta. Szerinte a nemzeti nyelvek tökéletlenek, a szakkifejezések a különböző nyelveken mást jelentenek. Helyettük ajánlotta az alaktanában és mondattanában is sokkal kevésbé félreérthető szónyelvet, az eszperantót, melyről Korach azt írta, hogy „ha még nem léteznék, ki kellene találni. De szerencsére már létezik”. Az eszperantó, mint tudományos nyelv című dolgozatában a továbbiakban még kifejti, hogy: az egyetemes nyelv, az emberiség évezredes álma addig nem teljesül, míg az ENSZ, az UNESCO és más nemzetközi szervezetek bevezetését nem vállalják. Addig az eszperanto, elnevezéséhez híven (esperanto = reménykedő) vár és reménykedik abban, hogy általánossá válása új, sajátos eszközzel gazdagítaná a békeszerető népeket (62.).
Élete utolsó szakaszához fűződik tudományszervező kísérlete, a Science of Science műveléséhez a Tudományok Tudománya Kör megalakítása. Ehhez először a fogalom magyar megfelelőjét kellett megtalálni. A javasoltakkal (tudományismeret, tudománytan, tudományszervezés stb.) szemben általánosan elfogadottá vált Korach lényegretörő, klasszikus tömörséggel megfogalmazott definíciója: „A tudományok tudománya alatt magának a tudománynak, a tudomány jelenségeinek a tudomány eszközeivel történő vizsgálata értendő.” (61.)
A Magyar Tudományban kifejtett indokaival lezárult az új diszciplina körüli vita és a cselekvés következett. Az MTESZ-ben 1970-ben Korach elnökletével megalakult a Tudományok Tudománya Kör, amely szellemi atyjának J. D. Bernalt a haladó szellemű angol fizikust, a Béke Világtanács volt ügyvezető elnökét tekintette. A kezdeményezésére 1964-ben Angliában létrejött a Science of Science Foundation (SSF), amely meggyorsította az új tudomány kibontakozását és művelésére világszerte testületek és kutatóműhelyek alakultak.
Ahogyan az SSF a diszciplína nemzetközi elterjedésére gyakorolt hatást, ugyanezt a katalizátor szerepet töltötte be hazánkban a Tudományok Tudománya Köre. A Kör kiadványa, az 1971-ben megindított Tudománytani Szemelvények publikációi között olvashattunk részleteket például Bernal A tudomány társadalmi szerepéről írt könyvéből vagy P. L. Kapica, a kiváló szovjet fizikus A tudomány jövőbeni problémáiról tartott előadásából. A magyarokat Korach és a körülötte gyülekező fiatal tudósok, Farkas János, Paczolay Gyula és mások képviselték. A rövid életű folyóiratban Korach írásai a Kör történetére egyedülállóan forrásértékűek (69.). Halála után röviddel a Kör szervezetileg megszűnt, de szelleme, hatása egykori tagjainak munkásságában tovább él.
