HAZAI SZILIKÁTKÉMIAI KÍSÉRLETEK
HAZAI SZILIKÁTKÉMIAI KÍSÉRLETEK
Korach még Olaszországban a kerámiai masszák viszonylagos likacsosságának meghatározására és színes folyadékok felszívódási sebességének mérésére egyszerű módszert alkalmazott: kalibrált pipettával egyenlő térfogatú cseppeket ejtett különböző masszákra, és stopperrel mérte a csepp felszívódási idejét. A módszer primitív volta ellenére, jól használható eredményt adott – emlékezett vissza 1962-ben az eljárásra Korach, amelyet aztán munkatársaival továbbfejlesztett és kerámiai kromatográfiának nevezett el. Ez a kromatográfia két fő fajtája, a papír- és az oszlopkromatográfia között átmeneti formának tekinthető, mert kapilláris anyagként egységes kerámiai lemezeket (csempéket, csöveket) használ. A kromatográfiás jelenségek kerámiai testeken történő tanulmányozására Korach irányításával az 1960-as évektől 1974-ig céltudatos kísérletek folytak (53.). Többfajta, meghatározott összetételű oxid-kerámiai és fajansz típusú massza keverékeket vizsgáltak és a mérési eredményeket a Korach által kidolgozott ún. „szóráshalmazelemzés” segítségével értékelték. Munkájukról a Balatonszéplakon 1966-ban rendezett kolorisztikai szimpóziumon számoltak be. 1971-ben pedig az általa alapított két kutatóintézet közötti együttműködés szép példájaként a Szilikátipari Központi Kutató Intézet és a Műszaki Kémiai Kutató Intézet dolgozóival kerámiai kromatografáló berendezést készített és szabadalmaztatott (70.).
Kerámiai gyakorlati munkássága kapcsán többször nyilatkozott a kerámia esztétikai kérdéseiről. Például a Herend és a kerámiai iparművészet problémái című írásában (1953) rendkívül fontosnak ítélte a gyár jövőjét „mert a műkerámiai termelés, elsősorban pedig a porcelántermelés több oknál fogva egyik kulturális mértéke lett minden nép műveltségének világszerte”. És mivel az új, szocializmust építő dolgozó társadalom ízlésének, tehát kulturális megnyilvánulásainak jövő irányáról van szó, ezért fontos, hogy Herend is a szép, plasztikai és használati szempontból egyaránt tökéletes formák kidolgozására irányítsa kerámikusait (33.). A kerámia esztétikájáról 1966-ban a faenzai Kerámiaművészeti Intézet hallgatóinak tartott előadásában pedig azt hangsúlyozta, hogy a kerámiai összhangban a plasztika a domináns és a festészet csak dekoráció, kíséret hozzá. A művészet ugyanis őszinte, szereti az egyenes beszédet. A kerámiát pedig az ember ősidők óta összekapcsolta a használati formákkal. Példaként hivatkozott a népszerű magyar Miska-korsókra, a jól kiformált fül és nyak nem úgy tesz, mintha szobor lenne, hanem nyíltan megvallja, hogy őbelőle inni szoktak. Azonban „aki abban az illúzióban él, hogy egy kerámiamasszából kialakított bicikli remekmű, higgye el, hogy csak rossz ízlésének szánalmas bizonyítékát szolgáltatta” – állapítja meg esztétikai fejtegetésében.
A szilikáttudományok elismeréséért, a szilikátkémia mellett a szilikátkohászati gépészet egyenjogúságáért, amikor csak tehette felemelte szavát, mert véleménye szerint „ezzel a tudományággal tulajdonképpen túl kevesen foglalkoznak, ha meggondoljuk, hogy Földünk eddig hozzáférhető része, a földkéreg, túlnyomó részben szilikátokból áll … Mindnyájan szilikátokon járunk-kelünk, szilikátfalak között lakunk, s valószínűleg szilikátsírokban helyeznek mindnyájunkat örök nyugalomra” – mondotta 1963-ban az egyik szilikátipari konferencia ünnepi megnyitóján.
A gondjaira bízott kutatóintézetekben sokoldalú szilikátipari kutatások folytak. Ezekben Korach igazgató nemcsak kezdeményezett, útmutatást, irányítást adott, hanem a kutatómunkában is olykor tevőleges részt vállalt. Így például munkatársaival vizsgálta két legnagyobb erőművünk szénporhamuját ipari felhasználás céljaira (45.). Külön is megvizsgálta a szárítások problémáit, a halinazok szitaelemzésével nyert adatok módszeres vizsgálatával pedig az aprított halmazok eloszlására állapított meg törvényszerűségeket. Korachnak Sasvári Györggyel és Seitz Károllyal közösen kimunkált alagútkemencére vonatkozó számítási modelljei pedig lehetővé tették a kemencék fizikailag megalapozott méretezését, valamint üzemi tényezőinek számbavételét.
Az 1967. évi szilikátipari konferencián az illetékes miniszterhelyettes arról számolt be, hogy hazánkban az alagútkemencékben égetett porcelán aránya elérte a 70 százalékot, és a téglaiparban is a körkemencéket szárítóval kombinált alagútkemencékkel cserélik fel, energiahordozóként ezeknél is a barnaszeneket és egyéb éghető hulladékanyagokat hasznosítják. Úgy véljük, hogy az eredményekhez Korach szilikátipari kutatásaival, elméleti és gyakorlati munkásságával jelentősen hozzájárult.
