KÉMIAI ANALITIKA
KÉMIAI ANALITIKA
Hosszú ideig nem volt olyan vegyészünk, aki több-kevesebb munkásságot ne fejtett volna ki a kémiai analitika területén. Munkásságuk általában csak a régebbi tapasztalatokból összerakott előírások többé-kevésbé változatlan alkalmazása volt. Lengyel Bélának is van ilyen tevékenysége – de ez is alárendelt mértékben – inkább önálló utak nyitásával próbálkozott.
Búza-elemzés. A Természettudományi Társulat „Schuster-féle pályakérdés”-ére készítette el 1866-ban az ország öt különböző területéről származó búzafaj elemzését, azzal az akkori elhatározásával, hogy ez csak kezdete lesz „egy nagyobb kiterjedésben történendő vizsgálatnak”, melyben előbb csak búza, később a „főfontosságú cultivált növények elemzése leend”. Ebben a dolgozatában az akkor még ismeretlen nevű, 22 éves Lengyel a pályázati felhívásnak megfelelően beszámolt a búzanedvesség- és hamutartalmáról, fajsúlyáról, valamint foszfor- és nitrogéntartalmáról. A bírálatok, amelyeket Nendtvich Károly és Preysz Móric készítettek, kiemelték a mű erényeit, ha a másik pályázó, az akkor már ismert nevű Say Móric munkája mögé is helyezték.
Kémiai szempontból különösen újat egyik dolgozat sem adott, a nagyobb kár azonban az, hogy egyikük sem folytatta tovább ezeket a vizsgálatokat, amelyek a magyar búza hírnevét lettek volna hivatva tudományosan alátámasztani.
Ásványvizek elemzése. Magyarország akkori területének ásványvizekben való rendkívüli gazdagsága és a gyógyvizek iránti igény vezette a régi magyar vegyészek túlnyomó többségét arra, hogy vízanalízisekkel foglalkozzanak. Közismert, hogy azok, akik Lengyel Béla előtt kezdték el egyetemi tanári működésüket, e téren ugyancsak sokat dolgoztak, hogy csak Kitaibel, Nendtvich és Than nevét említsük.
Than Károly vezette be tanítványát, majd tanársegédjét, Lengyel Bélát a vízanalízis módszereibe. Than abban a nevezetes, a tudománytörténet által számon tartott dolgozatában, amely a harkányi vizek elemzése során elsőként találta meg természetes víz gázaiban a mesterségesen ő általa nem sokkal azelőtt előállított karbonil-szulfidot, megemlíti, hogy e vizsgálatoknál jelen volt és segédkezett Lengyel Béla is, akinek megfigyelése is hozzájárult a nevezetes felfedezéshez.
Ezzel egy időben jelent meg Lengyel első önálló vízelemzéséről szóló dolgozata is, miután azt Than Károly a Tudományos Akadémia tagjaként bemutatta. Ebben a dolgozatban a későbbiekhez viszonyítva különlegeset nem figyelhetünk meg, legfeljebb azt, hogy a súlymértékei régiek: a font és a szemer. A meghatározott alkatrészeket megadta elemenként is, tehát úgy, ahogyan azt Than 1864-ben javasolta, egyben feltételezett sókká kombinált alkotórészenként is, ahogy viszont az akkor és még sokáig általában szokásban volt; hogy bármely olvasó megértse és használhassa a dolgozat eredményeit.
Ez után 4 év múlva, majd újabb 3 év múlva jelentkezett egy-egy újabb vízanalízist tartalmazó dolgozattal a legkülönbözőbb területekről (Sáros megye, Nyugat-Galícia, Székelyföld) érkezett igények alapján.
Újabb 4 év telt el addig, míg ismét az ásványvízelemzés felé fordult, akkortól kezdve rövid időközben nagy számban kerültek ki keze alól ilyen dolgozatok. Ezzel olyan jó nevet szerzett, hogy 1884-ben, amikor professzorsága ellenére külön egyetemi intézete még nem volt, a Kultuszminisztérium Ásványvízelemző Intézetet létesített számára. E hangzatos cím csak azt jelentette, hogy az egyetemen egyetlen helyiség erre a célra szolgált, Lengyel feladata lett vízelemzések végzése, végeztetése, az ásványvízforrások időnkénti meglátogatása, javaslattétel a fürdőhelyek fejlesztésére. Ez az „intézet” mindössze pár évig állott fenn, ezalatt 27 hazai ásványvíz teljes elemzését készítették el, 32-nek csak a kvalitatív vizsgálatáról adhattak számot, és 31 szakvéleményt adtak a vizek egészségügyi és ipari használhatóságáról.
Az 1886. év legnagyobb részét pl. a herkulesfürdői ásványvizek vegyelemzése vette igénybe pénzügyminiszteri megbízás alapján. Az eredményekről szóló írásos (nyomtatott) beszámoló bár lényegében csak analíziseredményekről szól, mégis kiviláglik az analízist végző Lengyel igaz tudósi volta.
Biztos eredményei alapján szembe mert szállni a nagy gyakorlattal rendelkező bécsi Schneiderrel, kimutatva, hogy a 14 évvel azelőtti elemzés valószínűleg téves volt, mert Schneider szulfátot vélt találni, amit a víz nem vagy csak egészen kis mértékben tartalmaz az újabb vizsgálatok szerint.
Jogos büszkeséggel, egyben azonban a többi fürdőhely fenntartóit is buzdítóan jelentette ki, hogy Herkulesfürdő az egyetlen a magyarországi fürdők közül, amelyik akkor az európai fürdők színvonalán áll. Sajnos, egyedül ez!
Kémiai szempontból jelentős, hogy 1888-ban a borsabányai (Máramaros megye) Sándor-forrás vizében az akkori Magyarországon először talált, méghozzá nagy mennyiségben céziumot és rubidiumot.
Az „intézet” szegényes elhelyezése, minimális személyi és tárgyi ellátottsága folytán nem tudott megbírkózni az irányában fellépett hatalmas társadalmi igénnyel. Az akkori, a mainál majd háromszor nagyobb, ásványvizekben igen gazdag ország minden részéből érkezett elemzésre vízminta (pl. Erdély, Szepesség, Veszprém megye, Orosháza stb.)
Az adott körülmények között egyszerre nem analizálhattak több mint két ásványvizet, és a teljes vízvizsgálathoz legalább két, ha nem több hónapra volt szükség. Sokszor kénytelenek voltak rövidíteni az eljárást azáltal, hogy csak a legfontosabb alkotórészeket vizsgálták, vagy csak azt nézték meg, alkalmas-e a víz emberi fogyasztásra.
Le kellett mondania Lengyelnek arról a tervéről, hogy az „intézet” a kereskedésben forgalomban levő ásványvizek valódiságát és minőségét folyamatos analízisekkel ellenőrizze, még ha azt továbbra is szükségesnek ítélte is meg.
Akkor, amikor hosszú huzavona után a II. számú Kémiai Intézet megvalósult, megszűnt az Ásványvízvizsgáló Intézet, s a vizek rendszeres analízisének feladata az új egyetemi intézetre hárult. Az új intézet azonban ismét nem volt olyan tágas, hogy a megnövekedett oktatási feladatok mellett sok ásványvíz vizsgálatát lehetővé tehette volna. Közben megnőtt Lengyel egyetemen belüli és kívüli elfoglaltsága is, így nem csodálható, ha ilyen irányú cikkei, előadásai nemsokára meggyérültek.
Így is van két olyan dolgozata, amelyről érdemes külön is megemlékeznünk. Az egyik az igen gyorsan híressé vált mohai Ágnes-forrás vizének elemzése. Először 1880-ban elemezte Lengyel ezt a vizet, majd tíz év múlva, 1890-ben újra. A két elemzés közötti igen kis eltérés miatt bizonyítva látta, hogy „a vízben oldott sók és a szabad szénsav nem voltak és ma sincsenek a mélységben készletben, mert akkor e készletnek tíz év alatt csökkenni kellett volna”. Eszerint „azok a vegyületek, a melyek a vízzel a felszínre kerülnek, folytonosan képződnek”.
Az ásványvizek összetételének változása, az tehát, hogy milyen volt az ásványvíz felfedezésekor és hogyan változott az idők folyamán, rendkívül érdekelte, mert úgy hitte – joggal –, hogy ebből messzemenő természettudományos következtetéseket vonhat le.
A másik érdekes elemzése a szovátai Illyés-tó (Medve-tó) vizéé. Maga a tó 25 évvel azelőtt egy földomlás folytán keletkezett. Ennek a ma is nevezetes tónak első tudományos leírását Lengyel Bélának köszönhetjük. Ő is felfigyelt arra a rendkívül különös állapotra, hogy a tóban 4 m mélységtől kezdve 60°-ra is felmelegszik a víz, amely jelenséget később részletesen Kalecsinszky Sándor vizsgálta meg.
Alkotó módon szólt hozzá az analitika általános kérdéseihez is.
A salétromossav meghatározása. A mennyiségi analitikát igyekezett Lengyel egy új módszerrel előrevinni: a salétromossav mennyiségi kimutatását hipoklórossavval való titrálással határozta meg, a maradék hipoklórossavat oxidimetrikusan visszatitrálva. Különösen akkor látta eljárását szükségesnek, ha a nitrit mellett klorid is volt jelen, ez esetben ugyanis az addig szokásos kálium-péermanganátos titrálás téves eredményekre vezethetett. Megállapította azonban, hogy a leggondosabban végzett meghatározások is meglehetősen pontatlanok. Ő csak azt érezte érdemének, hogy megmutatta az ilyen úton történő eljárás lehetőségét. Talán ez, a részben negatív eredménye ösztönözte volt tanítványát, Ilosvay Lajost, hogy tovább próbálkozva, s végül a máig is használt eljárást kidolgozza.
