TANKÖNYVÍRÁS
TANKÖNYVÍRÁS
Alig hogy hazajött külföldi tanulmányútjáról, máris (1871-ben) hallgatói kezébe adta a nyugaton akkoriban leginkább elterjedt tankönyv, Roscoe művének Schorlemmer által átdolgozott legújabb német változatának magyar fordítását. A kiváló pedagógiai érzékkel és szakmai korszerűséggel megírt tankönyv egy régebbi kiadását Lengyel egykori műegyetemi professzora, Nendtvich Károly ültette át magyarra. Lengyel Béla fordításának szép magyarságát mai szemmel kissé rontja, hogy a hírhedtté vált magyar „vegytani műnyelv” kifejezéseiből, szavaiból néhányat átvett, pedig Lengyel – nagyon méltányolható módon – csak azokat a kifejezéseket fordította erre a magyarnak mondott különös nyelvezetre, amelyeket a német és több más nemzet ma is anyanyelvén fejez ki. Így pl. az oxigént élenynek, a szenet szénenynek, de már a klórt chlornak, a volfrámot wolframnak stb. nevezte.
Lengyel könyvének sikerére jellemző, hogy 3 év múlva, 1874-ben új kiadásra volt belőle szükség. Ebben a 2. kiadásban újdonság a könyvhöz csatolt láb-méter átszámítási táblázat. Akkor volt ugyanis nálunk a méterrendszerre való áttérés előkészítő szakasza.
Támogatta Lengyel azokat a hallgatókat, akik előadásait jegyzetelték és kőnyomatosan sokszorosították. A fennmaradt legrégibb jegyzetet Nuricsán József „tanárjelölt”, Than későbbi asszisztense, 1882-ben indította útnak. Nem állapítható meg, hány is követte, eddig összesen négyről tudunk.
Hallgatói érdekét tartotta szeme előtt, amikor 1889-ben maga írt meg egy egyetemi tankönyvet, amelyet világossága miatt és azért, mert a nyelvújítási szavakat meg sem említette, a klasszikus kémia tanulásában sokáig lehetett volna használni.
Sajnos, ennek a tankönyvnek csak az első kötete jelent meg, ugyanis a tanykönyv miatt ellentét robbant ki a pesti egyetem két kémiaprofesszora között. Lengyel a tankönyv megjelentetésével megelőzte Than Károlyt, aki ugyancsak akart tankönyvet írni, s ezen évek óta dolgozott, akadémiai segélyt is kapott erre a munkára. Az igaz, hogy Than könyve a szervetlen kémiának ma is megbecsült kézikönyve, adatai ma is használhatók, azonban tankönyvnek terjedelme és tárgyalásmódja miatt sem akkor, sem később nem volt alkalmas.
Lengyel könyvének előszavában leszögezte, hogy „Than Károly tanártársam és barátom tanítványa lévén, nagyon természetes, hogy egészben véve a tőle követett rendszert – leszámítva egyes didaktikai szempontból tett változásokat – én is elfogadtam és e könyv megírásában követtem is”. Than Károly, aki a kőnyomatos jegyzetek, közvetlen tanulásra való tankönyvek elvi ellensége volt (mert szerinte a hallgatókat „leszoktatja a figyelésről”), előbb levélben tiltakozott Lengyelnél a könyv terjesztése miatt, mondván, hogy az addig még nem publikált rendszerének más által való közlése – szerinte – a szerzői jogba ütközik és plagizálásnak minősül még akkor is, ha mint láttuk, hivatkozás történt arra, hogy a könyv rendszere kinek a fejében született meg. A hirtelen ébredt, kellően ma sem indokolható harag arra vezette Thant, hogy egy újságban, az Egyetértés hasábjain tegye közzé a kémiaprofesszorok közötti vita lényegét.
Fabinyi Rudolf, a kolozsvári egyetem kémiatanára, aki még az incidens előtt elismerő sorokat írt Lengyel könyvéről az Orvosi Hetilapban, magánlevélben biztosította a szerzőt, hogy véleménye nem változott. Elítélte Thant, akit – szerinte – „egy szerencsétlen pillanatban indulata elragadt, hogy tollával, amelyet mindenki tisztelt, megfoghatatlan és megokolhatatlan módon saját egyéniségének nymbuszát a legkegyetlenebb módon megtámadja… a méltányosság, az igazság Collega úr oldalán van”.
Lengyel egy viszonylag nyugodt hangú nyilatkozatban védte meg ugyancsak az Egyetértésben álláspontját. Ebben a heves vitában sem ragadtatta el magát, Than Károlyt itt is nagy elismeréssel mesterének ismerte el. Ez a vita, s az azt megelőző súrlódások, sajnos, megakadályozták, hogy a régi jó viszony valaha is helyreálljon a kémia e két kiváló magyar képviselője között. Ettől kezdve nem is szóltak egymáshoz – mondja a szájhagyomány.
Ez az eset vette el Lengyel kedvét attól, hogy gyorsan elfogyott tankönyvét újra kiadassa, s hogy a nagyrészt teljesen kész második részt egyáltalában megjelentesse – tankönyvirodalmunk nagy kárára.
Attól azonban nem riasztotta vissza, hogy a kémiának abból az ágából, amelyet az egyetemen csak ő adott elő, a mennyiségi kémiai elemzésnek módszereiből tankönyvül is használható kézikönyvet ki ne adjon. 1896-ban a Magyar Chemiai Folyóirat mellékleteként 1–2 ívenként jelent meg A quantitatív chemiai analízis, amelyről az analitika történetének legjobb ismerője, Szabadváry Ferenc azt írta, hogy nemzetközi vonatkozásban is igen számottevő lett volna, ha nem kis nemzetünk nyelvén jelent volna meg.
Lengyel maga szerényen csak annyit ír, hogy Fresenius, Classen és Mohr műveit követte, s most kell a tudománytörténetnek megállapítania, hogy ez a követés alkotó jellegű volt, a módszeres eljárások részletes leírásán kívül okadatolta az alkalmazás módozatait is. Az első világhábórú előtt hasonló mű magyar nyelven nem is jelent meg, s később is főleg csak azért írtak magyar nyelvű mennyiségi analitikai könyvet, mert a könyvpiacon Lengyel kiváló műve már nem volt kapható.
Ma is meglep e kiváló mű a szakmai szabatosságon túlmenően ízes magyaros stílusával, amit rövidebb cikkeiben nem tudott így csillogtatni. Egyetlen, ma már szokatlan szóhasználata, hogy a „normál oldat” helyett „szabályos oldatot” ír.
Nemcsak az egyetemisták kezébe adott jól használható tankönyvet, hanem a „népszerű főiskolai tanfolyam” hallgatóinak is. 1903-ban A chemia néhány fontosabb fogalmáról és törvényéről tartott népszerűsítő előadást Pesten is, Pozsonyban is. Előadásainak szövege ugyanebben az évben nyomtatásban is megjelent. Ez a rövid, 76 oldalas könyve Arisztotelészből indul ki, de a kémia fejlődését is bemutatva az alapfogalmakat az akkor újdonságnak számító radioaktivitásig világosan, jól magyarázza el.
Úgy hisszük, nem túlzás, Lengyel Bélában a minden szint számára írott magyar nyelvű kémiai tankönyvírás jelentős úttörőjét tiszteljük.
