EGYETEMI PADOK, VILÁGHIRŰ TANÍTVÁNYOK A FÖLDTANI ISMERETEKEN NYUGVÓ FÖLDRAJZ MEGALAPOZÁSA

Teljes szövegű keresés

EGYETEMI PADOK, VILÁGHIRŰ TANÍTVÁNYOK
A FÖLDTANI ISMERETEKEN NYUGVÓ FÖLDRAJZ MEGALAPOZÁSA
A szakember, még a lángész sem pattan ki teljes fegyverzetben, mint Pallas Athéné. Ha több – ha kevesebb ideig, tudományának inaséveit végzi. Az egyetem esztergapad. Embert faragnak rajta a gyorsan pergő évek. De a simítás, a csiszolás, a szárnyaló művészi ihlet végső csodatétele még csak ezután következik be. Előbb, vagy utóbb.
Így indult útján Lóczy Lajos tehetsége is.
Az egyetem padjaiból a Nemzeti Múzeumba került. Itt kezdődtek az első, igazi szakembert formáló esztendők. Ezek voltak inasévei. De minő évek! És milyen mesterek örökében! Petényi, Kubinyi és Hantken gyűjteményei és írásai között. Ide tér majd vissza 1880 tavaszán gazdagon élményekben, megrakodva gyűjteményekkel és feljegyzésekkel, amelyeknek feldolgozása 20 esztendőn át foglalkoztatja szinte napról-napra és az inasévek észrevétlenül a világhírben oldódnak fel.
Aztán nem közömbös fejlődése szempontjából az a 29 hónap Kelet-Ázsiában, mert ugyan kinek és mikor kínálkozott különb alkalom önálló kutatáson és megfigyelésen alapuló terepmunkára, ott ahol e megfigyeléseket alig befolyásolta mások előzetes véleménye.
Az ötévi múzeumi munka és a rendkívüli utazás rangot ad. Fényt sugároz a Lóczy névre. Megismerik tudását. Ráébrednek erejére.
1882. január 10-én Böckh Jánost nevezték ki az Állami Földtani Intézet igazgatójává. Új kitűnő szakemberek meghívásával igyekezett emelni az Intézet színvonalát. Megnyerte Lóczyt annak az eszmének, hogy vegyen részt a Földtani Intézet rendszeres földtani térképezésének komoly munkájában. Lóczynak ekkor már az Intézet szakemberei között olyan tekintélyes és hatalmas szakmai tudású barátai voltak, mint Hofmann Károly főgeológus. Azt remélte, hogy az új jellegű földtani munkák részben gyarapítani fogják tudását, részben a nagyobb könyvtár, a gazdagabb összehasonlító anyag és a gyakorlott szakemberi gárda segítségével könnyebben jut előre kelet-ázsiai anyagának feldolgozásában.
Megvált a Nemzeti Múzeumtól és 1883 tavaszán elfoglalta a távozó Mattyasovszky Jakab helyét. Böckh János a kedvében járt. Megbízta szűkebb pátriája, az Arad megyei Hegyes-Drócsa földtani térképezésével. Ám a rendkívül bonyolult tektonikájú vonulat megismerése annyira lekötötte az idejét, hogy alig jutott szabad órája a nagy mű: a keletázsiai expedíció anyagának rendszeres feldolgozására.
Két év éppen elég volt arra, hogy belássa, változtatni kell a dolgokon. Jó sorsa a kezére játszott. Egykori főnöke és barátja, a Nemzeti Múzeum ásványtárának igazgatója, Krenner József maga mellé hívta a műegyetemre, ahol ásványtant, kőzettant és földtant tanított múzeumi elfoglaltsága mellett. Úgy gondolta,. többet használ az ifjúság érdekeinek, ha ő maga továbbra is vállalja az ásványtan és kőzettan tanítását, de a földtan előadását Lóczy Lajosra bízza.
Lóczy a meghívást elfogadta. Barátságban megvált a Földtani Intézettől és 1886. március 10-én kelt kinevezésével megkezdte előadásait mint rendkívüli tanár. A nyári hónapokban azonban tovább folytatta a Földtani Intézet részére hegyes-drócsai felvételi munkáját. Ezt később az Intézet jelentette meg.
Álljunk meg itt egy pillanatra. Az egymást gyorsan követő változatos események Lóczy életében a műegyetemi tanári kinevezéstől kezdve nyugodtabb mederben, határozottabb formában vesznek irányt.
Ha élete első nagy eseménye, saját bevallása szerint, az expedícióra való meghívás volt, úgy most a második sorsdöntő eseményt a tanári pálya, a fiatalság nevelésének nagy ügye jelentette.
Ránk maradt Lóczynak a műegyetem tanári karához intézett levele, amellyel tanszékét elfoglalta. Ebből kitűnik, hogy akkor állították fel a műegyetem önálló földtani tanszékét és hogy annak ő lett az első professzora. A beköszöntő levél nem afféle szokványos hálalevél. Terjedelmes írás. Kéri a kart, hogy a tanszék felállításával egyidőben gondoskodjon az egyetem a szükséges laboratóriumi tárgyak és demonstrációs eszközök és műszerek, valamint térképek és könyvek beszerzéséről. Kifejti, hogy a középiskolai tanulók teljesen tájékozatlanul jönnek az egyetemre; mert demonstráló anyagot nem láttak. Ezért az egyetemi karon keresztül felajánlja a kormánynak, hogy összeállít a középiskolák részére 100 mintagyűjteményt a legfontosabb kőzetekből és kövületekből. Nyomban meg is nevezi azokat a helyeket, ahol ez az anyag begyűjthető, sőt felsorolja a jellemző ősmaradvány-típusokat is.
Nem elégszik meg ennyivel sem. Böckh Jánoshoz írt búcsúlevelében kéri, hogy az Intézet tagjai földtani felvételeiken gyűjtsenek tanszéke számára duplum példányokat, az Intézet pedig állítson össze és engedjen át a Műegyetem részére egy nagyobb tangyűjteményt.
Látjuk, hogy Lóczy lelkesen igyekszik kiépíteni új munkahelyét, azonban hamarosan nehézségei támadtak; mert földtant tanítani kőzettan nélkül vajmi nehéz. Krenner pedig kőzettani előadásaiban nem volt tekintettel a földtanra. A kőzettani és földtani előadások egybehangolásának hiánya fokozatosan elkedvetlenítette Lóczyt. Ennek ellenére az a három esztendő, amit a műegyetemen töltött, nem veszett kárba. A földtani előadások gondos kidolgozása, a komoly készülés óráról-órára, a mérnökhallgatók különleges igényeinek figyelembevétele ismét más oldalról bővítették tudását. Svájcban Lóczy a mérnöki egyetemet végezte, mérnökgeológiai ismereteket szerzett, tehát idehaza mindenkinél többet tudott e téren.
Tanár volt. Szívvel, lélekkel. Tanítványai szerették. Tanársegéde az a Papp Károly volt, aki később a tudományegyetem földtani tanszékének lett a professzora. Tanszéke a régi műegyetem Eszterházy utcai épületének két helyisége, abban az időben „tekintélyes tanszék.”
Tanársága harmadik évében újból közbeszól a véletlen. Meghal Hunfalvy János, a budapesti tudományegyetem földrajz professzora. Egy korszak zárult vele a földrajztudományok hazai történetében. Azt írja Prinz Gyula visszaemlékezéseiben: „Hunfalvy János az összehasonlítónak nevezett országleírás kényelmes művelésében már nem tartott lépést a földrajz új kimélyülésével, az oknyomozó, fejlődéstörténeti módszer alkalmazásával. A Földrajzi Társaság pedig polihisztorok és túristák színtere lett.” Ezek éles ellentétben álltak – írja tovább – azokkal a hazai szakemberekkel és felfedező utazókkal, akiknek nevét jól ismerték külföldön is, idehaza pedig az övékhez hasonló munkálkodást vártak a földrajz művelőitől.
A budapesti bölcsészeti kar a megüresedett helyre ilyen meggondolások alapján – mellőzve Hunfalvy követőit és tanítványait – nagy többséggel Lóczyt hívta meg a professzori székbe. Kinevezését 1889. július 1-én írták alá.
Nagy változást jelent ez Lóczynak és a hazai tudományos világnak az életében. Akkor alig felmérhető változást, hiszen addig nem foglalkozott kifejezetten azzal, amit idehaza földrajznak neveztek. Ám azóta tudjuk, és minden életrajzírója kiemeli, hogy kinevezésével döntő jelentőségű fordulat következett be nemcsak a földrajz hazai tanítása terén, hanem ettől az időtől számítják földrajztudományunk földtani alapvetését és a földrajztanítás modern szellemű fellendülését.
Tanítványai, akik megbecsült nevet vívtak ki maguknak, és szavuknak hosszabb-rövidebb időn át súlya volt a tudományos fórumokon, halála után szinte kötelességüknek tartották, hogy volt mesterükről megemlékezzenek, sőt életrajzot írjanak. Nagy szerepét egyöntetűen vallják. És mi annál szívesebben valljuk ugyanezt, mert azóta a tudománytörténet méginkább megnövelte Lóczy Lajos jelentőségét az oknyomozó, a földfelszín kialakulás-történetét kutató és erre a kutatásra tájrajzot építő földrajztudomány területén. A személyek pedig, akiket mint tanítványokat és életrajzírókat a múltból idézünk, a következők: Böckh Hugó a Földtani Intézet egykori igazgatója, Cholnoky Jenő, aki szintén felfedező úton járt Kínában és később a földrajz tanára lett a budapesti tudományegyetemen, Halász Gyula kiváló földrajzíró, Papp Károly a budapesti tudományegyetem földtani tanszékének tanára, Prinz Gyula egyetemi tanár, a neves Ázsiakutató, Réthly Antal a meteorológiai intézet nagynevű igazgatója, Schafarzik Ferenc műegyetemi tanár, Telegdi-Roth Károly előbb a debreceni, utóbb a budapesti tudományegyetemen a földtan, illetve az őslénytan tanára, Teleky Pál a későbbi közoktatásügyi miniszter, illetve miniszterelnök, kitűnő és neves földrajztudós, Vadász Elemér akadémikus, a földtan európai nevű tanára a budapesti tudományegyetemen, Vendl Aladár akadémikus, a műegyetemen a mérnöki földtan tanára.
Ma, midőn ezeket a sorokat írom, a nevezettek közül már csak Prinz Gyula él. Előveszem az 1949-ben a szegedi tudományegyetem árkádjai alatt felállított Lóczy szobornál tartott emlékbeszédét. A tanítvány szeretetével és a kortárs véleményével zsúfolt megható visszaemlékezés volt ez. Azt mondta: „Ha a tudományos földrajz hazai megalapításának történetébe kívánunk betekinteni, akkor főmesterként kétségkívül mindenkor Lóczy Lajos alakja fog elénk állni. Így tudja ezt a tudománytörténet itt és a Föld minden, tudományokat művelő országában is, mert Lóczy Lajos nevét a földrajztudomány bekebelezett tagjaként írják fel a külvilágban mindenütt.” Ugyanitt Lóczyt a magyar földrajz legnagyobb történelmi alakjának nevezi, és leszögezi, hogy „mai napig legelső tudományos explorátorunk … a felfedező utazások legkiválóbb hőseinek egyike ő, magyar világbajnok az Amundsenig és Hedinig terjedt sorban.”
Ezt az emlékbeszédet a Magyarhoni Földtani Társulat adta közre folyóiratának, a Földtani Közlönynek Lóczy Lajos tiszteletére összeállított jubiláris évfolyamában. Ugyanebben a számban jelent meg Telegdi-Roth. Károlynak, az őslénytan és földtan neves professzorának emlékbeszéde is, amelyben kifejtette, hogy Lóczy Lajos alapjában véve geológus volt és munkássága révén idehaza és távol a külvilágban a legnagyobb földtantudósok egyikének könyvelik el.
Ezt a két, olyannyira különböző méltatást azonos törekvés hozta létre: Lóczy nagyságának érzékeltetése más-más tudományágak ormairól nézve. Íme, a legszebb elismerés, amely a tudósnak egy életen át tartó erőfeszítését koronázza meg. A földrajz is, a földtan is a magáénak vallja, mégpedig olyan szavakkal, amelyek nemes versengéssel, de akaratlanul egymást erősítve sokszorozzák meg hódolatukat.
Az emlékbeszédek sorát lapozva elébem tűnik az a szerény kezdet, a Szerb utcai régi egyetem kicsiny szobája, ahol Lóczy az újonnan kinevezett földrajzprofesszor adjunktusával, Chlonoky Jenővel és magántanárával, Papp Károllyal a földrajz egyetemi oktatásának első közös otthonára találtak.
Ennek a helyiségnek az ajtaján olvasta Halász Gyula első éves egyetemi hallgató korában csodálkozással azt a hirdetményt, amely tudtára adta, hogy Lóczy Lajos tanítványait Dalmáciába viszi kirándulásra. „És néhány nap múlva – írja – már röpített minket a vonat.”
Egy újabb megemlékezés elbeszéli, hogy Lóczy diákjaival együtt utazott. Köztük aludt a harmadosztályú vasúti kocsi fapadján. Hosszú útjukon nemcsak állandóan magyarázott, hanem ügyelt arra is, hogy diákjai ne pazaroljanak, fölöslegesen ne költekezzenek, azaz nemcsak tanította, nevelte is őket. Az út 1897-ben Bosznián, Hercegovinán és Dalmácián át vezetett és a kis társasággal együtt tartott Entz Géza is. Két év múlva Lóczy hallgatóival beutazta egész Olaszországot Anconától Palermóig. 1902 júniusában a Kaukázusba vitte tanítványait, – írja Papp Károly – akiket a Kaukázus „felfedezője” Déchy Mór vendégelt meg akkori lakóhelyén, Ogyesszában. Déchynek akkor már világszerte ismerték a nevét és hatalmas művét kaukázusi expedíciójáról. Egy más alkalommal Lembergen és Kijeven át Moszkvába vitte hallgatóit, onnan Szentpétervárra, majd Helsinkibe, ahonnét Kelet-Poroszországon és Szilézián át tértek haza. A Kaukázust többször is megjárták, útba ejtve például a nagy Grúz-hadiutat, átkeltek a Kaukázus hegyláncán és a Kaspi-tengert érintve hatalmas körívben kanyarodtak vissza. De járt hallgatóival Bulgáriában és Törökországban, beutazta velük a Svájci Alpokat és Franciaország egy részét. Bejárta velük hazánk egész területét, a legjellegzetesebb tájegységeket, a Delibláti-homokpusztától az Alföldig, a Balatontól a Kárpátok hegyvidékéig.
Ez csak néhány adat, hogy jellemezzük tanári működésének roppant távlatait, a földrajzi oktatás igazi szemléltető „gyakorlatait”, a közvetlen kapcsolat erejével ható eszmecserék életre szóló hatását. S mindezt kiegészíthetjük azzal, hogy intézetét drága műszerekkel, könyvekkel, folyóiratokkal és térképekkel szerelte fel. Közép-Európa egyik legszebb geográfiai tanszékévé fejlesztette.
Előadásai nem tartoztak a könnyű „leckefelolvasások” közé. Magas nívójúak voltak; olykor ezért nehezen követhetők, de közte és a hallgatói között kialakult lebilincselő beszélgetések mindezt kárpótolták. Életrajzírói közül talán éppen kedves tanítványa, Papp Károly írja erről a legszebb sorokat: „Amit esetleg az elméleti előadásokon homályban hagyott, azt sokszorosan pótolta a szemináriumi gyakorlatokon és kirándulásokon.”
Ha úgynevezett földrajzi „világesemény” hírét vette, akárhányszor a helyszínre utazott. 1906 áprilisában, amikor a Vezúv roppant erővel tört ki és a kúp egy részét levegőbe röpítve roskatag kalderát hagyott hátra, több hétig az obszervatóriumban tartózkodott és a sorozatos kitörések nyomán kialakult újabb és újabb térszínről pontos térképet készített. Ekkor mutatták be Edward angol királynak, akit magával vitt a kráter peremére is.
Ezekre a „csodálatos tanulmányi kirándulásokra” Semsey Andor biztosította az anyagi eszközöket. Idők folyamán nem kevesebb, mint 100 000 arany koronát. „Ez a bámulatosan sokat tudó, öreg tudós csendes visszavonultságban minden természettudományi mozgalmat éber figyelemmel kísért s mindenütt ott volt, ahol segíteni kellett és lehetett” – örökíti meg Cholnoky Jenő Semseynek, ennek a kivételesen nagyvonalú magyar földesúrnak lelki vonásait.
Lóczyról, a földrajz hazai tanítómesteréről tele van irodalmunk lebilincselő apró történetekkel, jellemző anekdotákkal, de nem a gúny, hanem a szeretet meleg, emberi megnyilvánulásaival írt lapokkal. Amellett kevés olyan emberünk van a földrajz és a természettudományok művelése terén, aki felé oly nagy mértékben áradt a megtisztelés. Alig két év múlott el egyetemi tanári kinevezése után, amidőn 1891-ben megválasztották a Földrajzi Társaság elnökének. Ahogy az egyetemen, úgy a társulatban is új szellemet igyekezett meghonosítani. Amikor látta, hogy a társulat erőszakos és primitív régi főtitkárával nem tudja megértetni magát, 1893-ban lemondott elnökségéről. Közkívánatra azonban 1905-ben ismét ráruházzák ezt a tisztséget és ő vállalja is az újjászervezés és társulati élet fellendítésének gondjait 1914-ig, a világháború kitöréséig.
Közben történik egy és más, rendkívül érdekes dolog. A lipcsei Földrajzi Társaság 1886. május 1-én tartott ünnepi ülésén levelező tagjává választja. 1889-ben megkapja a Karl Ritter-emlékérmet, a berni Földrajzi Társaság tiszteleti tagjává választja 1891-ben, azután 1894-ben a berlini Gesellschaft für Erdkunde ezüstérmét nyújtják át neki, mint a német tudósok elismerésének bizonyítékát. A németek részéről szinte egyedülálló az a kitüntetésnek számító gesztus, hogy 1906-ban a berlini egyetem földrajzi tanszékére egyhangúlag meghívják nemzeti nagyságuk, báró Richthofen Ferdinánd nagynevű és világszerte ismert földrajztudós és ázsia-kutató elhalálozása után. Lóczy megköszönte a meghívást, de nem fogadta el, mondván, úgy érzi, neki a magyar fiatalságot kötelessége tanítani. Méltán érezte ezt, mert az egyetem megbecsülte világhírű tanárát. 1896-ban a budapesti tudományegyetem, 1907-ben a műegyetem tiszteletbeli doktori címmel tüntette ki.
Ha folytatjuk ezeknek az eseményeknek a feljegyzését, meg kell emlékeznünk arról, hogy az 1900-as párizsi világkiállításra megszerkesztette 360 000-es méretarányban Magyarország áttekintő földtani térképét. Ez a térkép – amint Cholnoky Jenő írja – az egyetemi földrajzi intézetben készült s nekünk, magyaroknak földtani térképeink története szempontjából egyike volt a legjelentősebb lépésnek. A világkiállításon aranyéremmel tüntették ki. Nem kevésbé vagyunk büszkék arra, hogy 1911. május 26-án a Royal Geografical Society ünnepi ülésén, India volt alkirálya, az angol Földrajzi Társaság elnöke, Curzon George Nathaniel lord személyesen nyújtotta át neki a társulat aranyérmét és tiszteleti tagságáról szóló oklevelét.
A Magyar Tudományos Akadémia 1888-ban levelező taggá, 1901-ben rendes taggá és 1920-ban tiszteletbeli taggá választotta meg. De tagja volt, illetve tiszteletbeli tagja volt több külföldi akadémiának és tudományos egyesületnek is, amiről a Földtani Intézet tudománytörténeti gyűjteményében egész sereg oklevél tanúskodik. Így például a madridi Földrajzi Társaság, a bécsi Földrajzi Társaság, a berlini Földrajzi Társaság tiszteletbeli tagságáról szóló oklevelek.
Arról, hogyan fogadta Lóczyt a külföld, amikor egy-egy nemzetközi kongresszuson megjelent, a kortársak egész sor feljegyzése tanúskodik. Többek között Papp Károly írt beszámolót az 1913-ban megtartott római X. nemzetközi földrajzi kongresszusról, ahol hazánkat Lóczy Lajos vezetésével 40 szakember képviselte. Itt Lóczy a Balatonról szólott hatalmas megnyitó előadásában. Kéziratát az asztalra dobva – szól a feljegyzés – több mint egy órán át beszélt folyamatosan és lelkesen az egybegyűltekhez francia nyelven. Mondanivalóját vetített képekkel illusztrálta és az előadásnak óriási sikere volt.
Egy másik idekívánkozó esetről Teleky Pál számol be, aki megernlékezésében Lóczynak 1899-ben anyjához írott leveléből idéz. „Utazom haza a berlini kongresszusról. Örömmel és gyönyörűséggel eltelve, mert annyi kitüntetés, elismerés, dícséret és ami még ennél is több, szeretetnyilvánítás ért engem Berlinben az 1200 tagból álló kongresszus részéről, hogy álomnak is sokalltam volna. Soha magyar tudóst egy tekintélyesebb nemzetközi sokadalomban annyi és olyan osztatlan elismerés nem ért, mint most engem. Hálát adok a sorsnak, hogy megengedte nekem a magyar tudományosságnak becsületet szereznem. Ezután kell még csak szorgalommal dolgoznom, hogy az elnyert becsülést megtartsam és ha lehet, fokozzam.”
A rövid, de annál kedvesebb kitérő után meg kell emlékeznünk még Lóczy életének másik fő művéről: a Balatonnak és környékének tudományos tanulmányozásáról. Semmi sem jellemzi inkább Lóczy szinte mérhetetlen agilitását és tudományos szervezőkészségét, mint ennek a monográfiasorozatnak a megteremtése. Két évvel azután, hogy kinevezték a budapesti tudományegyetem földrajzi tanszékére tanárnak, 1891-ben a Magyar Földrajzi Társaság választmányi ülésén előterjesztést tett, hogy legnagyobb tavunknak, a Balatonnak és tágabb értelembe vett környékének vizsgálata „tétessék tanulmány tárgyává”. Hazai és külföldi szakemberek bevonásával oly részletes tervezetet dolgozott ki, amelyre az anyagiakkal jobban ellátott külföldön is alig volt példa. Megint Semsey Andor állt mellé. A sok kötetes óriási kiadványsorozat több mint 300 000 forintba került, ami a maga idején hallatlan összeg volt. Több mint 60 munkatársnak 20 éven át kitartó munkával létrehozott 33 kötete, illetve 7000 lap terjedelemre rúgó tudományos publikációja az eredmény. Ebben a sorozatban írta élete egyik fő művét: A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése címen, 617 oldalon. 1913-ban jelent meg magyar és később német nyelven.
1921-ben, Lóczy halálát követő esztendőben a Magyar Földrajzi Társaság Lóczy Lajos emlékérmet alapított hazai és külföldi földrajztudósok kitüntetésére. Az első érmet Stein Aurélnak és Sven Hedinnek adományozták, akik mindketten bensőséges barátságban állottak Lóczyval.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages