EGYETEMI KATEDRÁN
EGYETEMI KATEDRÁN
A budapesti egyetem, amelynek bölcsészettudományi karán 1896-ban a doktorátust megszerezte, 1901-ben habilitálta Melich Jánost „a magyar nyelvtudomány szófejtő részéből”. Húsz éven át – ennyi ideig volt magántanár – minden félévben tartott előadásokat, amelyek jövevényszavakról, szófejtésekről, tulajdonnevekről, helyesírásról, szótárakról, nyelvemlékekről, néha egy-egy nyelvemlékről szóltak. Szótártörténeti tárgyú magántanári kollégiumát Pais Dezső mint egyetemi hallgató – aki akkoriban a nyelvészettől meglehetősen távol állott – nemcsak felvette, hanem többször meg is hallgatta. Előadásának különleges pátosza hetven év múltán is viszszacsengett benne. Katedrát Melich a következő körülmények között kapott: „1919. november 22-én meghalt Simonyi Zsigmond (szül. 1853), a budapesti egyetemen a magyar nyelvtudomány s 1920. augusztus 24-én Asbóth Oszkár (szül. 1852), ugyanazon egyetemen a szláv nyelvek és irodalmak tanára. Simonyi tanszékét 1919-1920-ban és 1920-1921-ben ketten, Gombocz és én, – aki akkor az Országos Széchenyi [sic!] Könyvtár tisztviselője voltam, – helyettesítettük. A magyar tanszék betöltésére kiküldött bizottság előadónak Szinnyei Józsefet, a finnugor nyelvtudomány tanárát kérte fel. Szinnyei engem kérdezett meg, hogy ha a magyar nyelvtudományi tanszékre az egyetem meghív, elfogadom-e. Én, megköszönve a nagy kitüntetést, magam helyett Gomboczot ajánlottam. Több okom volt erre, de valamennyi közt kettő volt előttem különösen fontos. Egyik okom az volt, hogy az etimológiai szótáron jobban dolgozhatunk, ha Gombocznak nem kell elmennie a kolozsvári egyetemmel, amely akkor készült arra, hogy Szegedre távozzék. Másik okom az volt, hogy féltettem Asbóth tanszékét. Az akkori zűrzavaros időkben akadtak nagyérdemű férfiak, akik azt vallották – s ők sok tekintetben az akkori közhangulat szószólói voltak -, hogy azért is osztották fel hazánkat, mert nem volt az egyetemen a tót nyelvnek tanára. Én féltem attól, hogy Asbóth tanszéke tudomány nélkül való ember kezébe kerül. Ma, tizenhat esztendőnek a távolából is azt látom, hogy jól tettem, amit tettem. Gombocz Zoltánt 1921. március 12-én a budapesti egyetemen a magyar nyelvtudomány, engem meg 1921. június 27-én a szláv filológia tanárává kineveztek. Gombocz kinevezésekor külön is megköszönte az ügyben tanúsított magatartásomat, s hangoztatta, hogy e tanszék engem illetett volna.” (Magyar Nyelv 1936: 78.)
Melich János egyetemi magántanári, majd tanári működését az jellemezte, hogy főleg a tudományos kutatás módszertanát lehetett tőle kitűnően elsajátítani. Tanítványai, hallgatói között hosszabb-rövidebb ideig ott volt Baleczky Emil, Bárczi Géza, Fludorovits Jolán, Gáldi László, Hadrovics László, Kniezsa István, Kovalovszky Miklós, Laziczius Gyula („Bevezetés a fonológiába” című munkáját 1932-ben „Melich tanár úrnak” ajánlotta), Lovas Rózsa, Márkus Mihály, Mikesy Sándor, Szabó Dénes, Sziklay László, Tamás Lajos, Tompa József, Úrhegyi Emilia és mások. A szlavisztika tanáraként három állandó jellegű kollégiumot tartott: szláv népek és nyelvek, óegyházi szláv nyelv, szlovák (Melich nyelvhasználatában »tót«) irodalomtörténet. Az 1927-1928. tanévben, amikor Gombocz Zoltán a berlini egyetemen volt vendégprofesszor, a budapesti egyetem bölcsészettudományi karán Melich János adta elő a magyar nyelvészeti kollégiumokat is. Előadásait gyakran szakította meg érdekes kitérőkkel. Tanítványainak sorsát figyelemmel kísérte, életútjukat – lehetőségeihez képest – egyengette. Az állástalanná vált Laziczius Gyula érdekében a legmagasabb fórumhoz folyamodott. Bárczi Géza (Magyar Nyelv 1971: 258) visszaemlékezése szerint: „Amikor a Kohner Bankház felszámolásával Laziczius, aki ott tisztviselő volt, állás nélkül maradt, és intenzívebben foglalkozni kezdett a nyelvészettel, a magyar nyelvészek a legnagyobb szívességgel fogadták, […] Laziczius számára teremtettek egy új állást, a dékáni titkárságot, ami legalább a szerény megélhetést biztosította számára és családja számára. Hogy mindez mit jelentett, azt csak az tudja megítélni, aki az akkori zavaros időket átélte. Pedig itt még külön akadályokat is le kellett küzdeni. Lazicziust ugyanis egy félreértés miatt az akkori kormányzat gyanús szemmel nézte, s hogy alkalmazása lehetővé váljék, egyik vezető nyelvészünk, Melich János maga ment el; ha jól tudom, a kabinetirodába, és személyesen jót állt Lazicziusért.” A mester büszke öröme töltötte el Melichet, amikor 1940. május 6-án osztályelnöki minőségében üdvözlő beszédet intézhetett volt tanítványához, Kniezsa István levelező taghoz székfoglalója alkalmából.
