AZ ELSŐ HADÜGYÉR
AZ ELSŐ HADÜGYÉR
Batthyány Lajos miniszterelnök 1848. március 23-án délben az országgyűlésben nyilvánosságra hozta kormánya névsorát. A felsorolt nyolc miniszterjelölt között negyedikként Mészáros Lázár ezredes mint hadügyminiszter szerepelt.
A választás nyomós okok, mindenekelőtt politikai nézetei és hazafias magatartása, tudományos képzettsége és katonai beosztása miatt esett rá. A kormányt kinevező királyi kézirat 1848. április 10-én érkezett Pozsonyba; ám az udvar és a bécsi kormány a felelős magyar minisztérium fennállásának szinte első napjától a birodalmi hadügyi igazgatás változatlan meghagyására törekedett. A magyar kormánynak viszont már léte első heteiben az ország sú
lyos katonapolitikai helyzete – Horvátország ellenszegülése és a délvidéki szerb felkelés – miatt, a szentesített törvények alapján, sürgős honvédelmi intézkedéseket kellett hoznia.
A hadügy zavarait súlyosbította az a tény, hogy Mészáros Lázár lombardiai szolgálata miatt csak később kapcsolódhatott be a Batthyány-kormány munkájába. Batthyány az április 16-i minisztertanács határozata alapján szólította fel, hogy nyilatkozzon miniszteri kinevezéséről. Április 24-én igenlő választ adott, de a miniszterelnök személyes közbenjárására volt szükség, hogy megjelenjen a május 7-i királyi kézirat, amely Mészárost ezrede átadására és a magyar hadügyminiszteri tárca átvételére utasította. Az ezredes május 17én indult el Veronából, a fővárosba május 23-án érkezett, és az esküt letéve átvette tárcáját.
Késleltetett hazatérése, a központosított birodalmi hadügyi irányítási törekvés, a nemzetőrségnek és a 10 zászlóaljból álló honvédseregnek a miniszterelnök és szerve, az Országos Nemzetőrségi Haditanács közvetlen alárendeltségébe kerülése azt jelentette, hogy Mészáros a viharosan gyorsuló események közepette kezdte meg miniszteri munkáját. Tárcájának átvételét május 24-én „Polgártársak!” kezdetű felhívásában közölte az ország lakosságával, 25-én hadseregparancsban a katonasággal. Május 26-án a király előléptette vezérőrnaggyá, ami semmivel sem könnyítette meg nehéz hétköznapjait. Az első felelős magyar kormány legtöbb gonddal küszködő minisztériuma a hadügyminisztérium volt, mivel az önálló magyar honvédelem veszélyeztette leginkább az egységes birodalmi katonai szervezet fennmaradását, amelyben a Habsburgok, joggal, uralmuk megőrzésének legfontosabb eszközét látták.
A minisztérium szervezése, vezetése ilyen súlyos körülmények között igen nagy körültekintést és erőfeszítést igényelt. Mészáros Lázár nagy aktivitással végezte a hadügy irányítását, noha mint megjegyezte, számára „a miniszteriális élet a szolgaságnak szolgasága vala”. Válságos helyzeteket kellett megoldania a magyar honvédelemért. Iratok sokasága bizonyítja, jelentős szerepe volt a hadügyminisztérium illetékességi és hatáskörének következetes érvényesítésében. Az 1848. évi törvények alapján a vitás katonai kérdésekben rendszeresen és bátran kiállt „az osztrák hadügyministerium törvényellenes követeléseivel” szemben Magyarország törvényes jogai megőrzéséért.
Május 29-én intézkedett a „rendes katonaságnak az alkotmányra felesketésé’ érdekében, azért, hogy „a magyar koronához tartozó katonaság egyedül a magyar alkotmány fenntartására és védelmére eskethetik fel”. Mészáros olasz nyelvű beszédének volt köszönhető, hogy a 23. sorgyalogezred olasz katonái június 1-jén a Vérmezőn letették az esküt. Az ő érdeme az is, hogy az olasz katonák és a honvédek között június 11-én a pesti Károly laktanyában kitört véres összeütközést bátor lélekjelenlétével leszerelte.
Júniusban Baja városa megválasztotta országgyűlési képviselőnek. A miniszterek közül ő volt az egyedüli, aki 1848 augusztusában személyesen is találkozott választóival, és megköszönte az igen megtisztelő bizalmat. Az országgyűlésben a gyakran napirendre kerülő hadügyi kérdések és interpellációk miatt ő lett az egyik legtöbbet szereplő miniszter.
Az egyre súlyosabb katonai helyzet arra kényszerítene Mészáros Lázárt, hogy az ország védelme érdekében, a korszerű európai elveket figyelembe vevő törvényjavaslatot dolgozzon ki. A július 3-ára elkészült törvénytervezete előirányozta 200 ezer katona, ebből 40 ezer újonc azonnali kiállítását. A hadügyminiszter 1848. július 4-i és 6-i levele arról tanúskodik, hogy a törvényjavaslatot maga akarta – „a jelen országgyűlés alatt 200 000 ujonczot fogok kérni” – az új országgyűlés elé terjeszteni. A minisztertanács azonban úgy döntött, hogy Mészáros Lázár helyett Kossuth Lajos mint a kormány szószólója terjeszti elő az országgyűlésnek a törvényjavaslatból kiemelt 200 ezer újonc, ebből 40 ezer azonnali kiállítási kérelmét.
Kossuth Lajos a ház 1848. július 11-i ülésén mondta el híres beszédét a haza megmentésére szükséges 200 ezer katona (40 ezer azonnali) kiállításáról, amit a képviselők megszavaztak, Mészáros hadügyminiszter pedig a július 21-i ülésen nyújtotta be az ország védelmére szükséges katonai erő kiállításáról szóló újabb törvényjavaslatát, amely augusztusban heves vitát váltott ki. A honvédelmi törvényjavaslatot indokló 7848. augusztus 16-i beszédében többek között a következőket mondta: „Ha kimondja a ház.: »kívánom, azonnal magyar legyen a hadsereg«, én mindent meg fogok tenni, mi tehetségemben van, idehívok minden szakértő embert, hogy dolgozzanak éjjel és nappal egy új rendszeren, miszerint ne legyen kénytelen fél fertály fokozott rendszert behozni, hanem egy egészet hozhassunk be, mely aztán tisztán magyar legyen, s e tekintetben azt mondom, mit Gibbon mondott: »sok idő kell, míg egy világ elvész, de nem is kell más«, én is azt mondom, hogy idő kell, mert ha jól meg nem főzi az ember, hát kófic lesz belőle.” Ettől kezdve sokan gúnyból kóficnak nevezték Mészárost.
A több napig húzódó éles, személyeskedésektől sem mentes hadügyi vita után a képviselőház, kompromisszumos megoldással, 1848. augusztus 26-án (a felsőház 28-án) elfogadta a 25 §-ból álló 1848:
XXXIII. törvényt a magyar hadseregről. A törvényt nem szentesítette a király, de a kormány és a nemzet végrehajtotta. A törvény szabályozta a hadkötelezettség rendjét, a szolgálati időt és a hadsereg életének minden lényeges területét. A 40 ezer újoncból 10 ezret a sorezredek 3. zászlóaljaiba, 30 ezret az új honvédzászlóaljakba osztottak be.
Mészáros Lázár – szavai szerint „a hadügyminiszteri síkos lovon” ülve – azt a felfogást képviselte, hogy „amit lehet, a régi katonai rendszerből” fel kell használni a magyar hadügyben. Ezért néha indokoltan, de még többször indokolatlanul bírálta őt a baloldal és a sajtó, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy mindig elfogadta és végrehajtotta az országgyűlés és a kormány – álláspontjából sokszor eltérő – döntéseit.
Ezt példázza Szenttamás ügye is, amellyel már augusztus második hetében, szemleútján is foglalkozott. Az 1848. augusztus 19-i Szenttamás elleni második támadás sikertelensége miatt árulással vádolt délvidéki mozgó hadsereg parancsnokával, Bechtold altábornaggyal szemben bizalmi válság alakult ki, ezért az országgyűlés úgy határozott, hogy a hadügyminiszter utazzon el a hadszíntérre. Mészáros vonakodott elhagyni helyét, mivel a hadügyminisztérium szervezete még nem épült ki teljesen, és az volt a véleménye, hogy miniszterként az egyre súlyosbodó helyzetben, a horvát és szerb katonai fenyegetéssel szemben, hatáskörének gyakorlásával, irányító- és szervezőtevékenységével többet tehet a hovédelemért. Ám Mészáros Lázár hadügyminiszter az országgyűlés és a kormány határozatának megfelelően mégis a délvidéki hadszíntérre távozott.
Augusztus végére és szeptember elejére a politikai és katona események drámai fordulatot vettek: egyrészt az udvar és az osztrák kormány nyíltan fellépett a magyar kormány ellen, követelve az önálló pénzügy és hadügy megszüntetését, másrészt Jellasics utolsó előkészületeit tette meg az ország elleni inváziójára. Mészáros 1848. augusztus 27-én érkezett meg Verbászra, ahol megszemlélte a csapatokat és az egész védővonalat. Vizsgálata alapján megállapította: báró Bechtold altábornagy „kétesen” meddő vezetésével súlyos hibákat követett el, az alattomos propagandától a tisztikar és a sorkatonaság demoralizálódott, valamint több káros ellentét hat a vezetésre és a csapatokra.
Működését nagyon zavarta, hogy a kormány egyik futárt a másik után küldte hozzá, akik mind az ostromot siettető rendeleteket hoztak. Felismerte azt is, hogy a kedvezőtlen körülmények nem kecsegtetnek sikerrel, s az elhamarkodott ostromot sürgető felhívásokra azzal válaszolt, hogy kérte viszszahívását. Ezt azonban a kormány megtagadta. Mészáros már augusztus 28-án arról tudósította a miniszterelnököt, hogy egy horvát támadásra az itteni „katonaság kedélye lehangoltatnék”, az erő kevés, alacsony „a támadási akarat” Szenttamás ellen. Másnap – amikor Batthyány és Deák Bécsbe utazott a vitás kérdések rendezésére – a miniszterelnöknek megírta: „…addig, míg akarják itt maradok, noha az első ütközet után, új szerekről kell gondolkodni, ha addig a Bán be nem tör, mert ha ez megtörténik, mi lesz akkor, nem tudom.”
A hadügyminiszter helyzetértékelése a szeptember elején megtartott haditanács után még negatívabb lett, mivel az egyhangúan elutasította a támadást, amíg az erősítések meg nem érkeznek. Szeptember 2-án felvetette a miniszterelnöknek a horvátokkal való béke szükségességét, mivel azok a jelen körülmények miatt nagy morális erőt nyújtanak a szerbeknek. Szenttamás bevételét lehetetlennek tartotta, és „mivel én nekem nem szabad feljönni, míg Sz. Tamás az ellené, azt pedig a sereg mostani lelki és testi állapotával, mint mondám, nem lehet, ministernek Pesten, és generálnak Verbászon egyúttal lenni megint nem lehet, tehát vagy az egyiktől vagy a másiktól felmenteni kérem magamat; kijelentvén ünnepélyesen, hogy mint vezér sem maradhatok másodrangú szerepben, azonban szolgálatomat ajánlom. De ha vezérnek itt akarnak hagyni, minden felelőség alól magamat szinte felmentetni kérem. Kijelentvén tovább, hogy ha Bechtold hadnagyvezér helyébe, ki 5 nap alatt el akar inasén menni, egy alkalmasabb vezér nem küldetik ide nálamnál, a fenforgó körülmények közt Verbászt elhagyni kénytelen lennék, és Szabadkának tartanék, ott besáncolván magamat, Szegedet pedig védve, nagyobb erőt és jobb vezetést tartoznék el várni.”
Szeptember 4-én ismételten tájékoztatta Batthyányt: „A mozgó hadsereg fővezérletét, míg valami hadnagyvezér, ki több szerencsével bír, ide nem érkezend; addig is Eder vezérőrnagy és dandárparancsnok úrnak által adtam; az elsőt újra sürgetőleg kérem, mivel mint kijelentettem, sem Eder generális úr, sem én fővezéreknek való nem vagyunk.” Ezután részletesen beszámolt a védelmi intézkedésekről és arról, hogy ha az új erők megérkeznek, akkor 14 nap múlva valószínű támadhatnak. Közben Batthyány, Deák és az országgyűlés küldöttsége szeptember 10-én Bécsből eredménytelenül tért vissza a fővárosba. Másnap, amikor a Batthyány-kormány lemondott, és Jellasics haderejével átlépte a Drávát, Mészáros levelet intézett a miniszterelnökhöz a saját és a hadügyminisztérium tarthatatlan helyzete miatt, mivel „a katonai dolgokban a katona tanácsa mit sem ér”, és ha „kik a dolgokhoz értenek, elkeserítetnek, akkor vezetni egy tárcát nem lehet. Azért újra kérem vagy tárczámtól felmenteni”, vagy a hadügyminisztérium működését katonai kérdésekben elfogadni. Közben a kormányzati válság úgy oldódott meg, hogy 12-én a nádor újra megbízta Batthyányt a miniszterelnökséggel és új kormány alakításával, aki erről levelében tájékoztatta Mészárost. Tudósította arról is, hogy mivel az ország kormányát átvette, „hadügyminister urat is, a legszívesebb barátsággal kérem: miszerint nemcsak eddigi tárczáját tovább is megtartani, s így engemet épen a jelen perciben, hol több minister nem létében az egész ország kormánya reám nehezül, főként az általam kevésbbé ismert hadi ügyekben el nem hagyni”.
Mészáros szeptember 15-i, Batthyányhoz intézett levelében kijelentette: „Én Gróf Batthyány Elnök Úrral szívélyesen munkálkodok közre, és csekély tehetségemet örömest szentelem fel. Még Elnök úr nem bír egy Vezért ide állítani, ki engem helyettesít és aki több tudománnyal bír nálamnál, ki meg lehetős lovas, de semmi vezér nem vagyok, addig itt keveset teszek, és ott, hol reorganisalni, előkészíteni kell, pedig parlagon fog heverni minden, mivel ha Melczer Ezredes Úr még marad is (miért igen örülök), de nem tudván hogy rnit gondol a minister sok tárgyban, és nem akarván határozottan rendelkezni, minden ügy lankadtan fog menni, s így boldogulni sem itt, sem ott nem fognak, azért kérem a grófot vagy ministert, vagy alárendelt generált belőlem tenni.”
A miniszterelnök sürgetésére másnap a hadügyminiszter részletesen beszámolt készülő hadművelete tervéről: „Készületeim jobbadán végezenék, és ha nem csalódom, holnapután (titok kérem), hacsak a beállott esős idő engedi, a támadás megtörténik, minő sikerrel, nem tudom.”
Batthyány szeptember 16-i és 17-i leveleiben elrendelte Mészárosnak: „Az ellenséges táborra olly valami eldöntő támadást tegyen”, hogy annak sikere után a csapatok jelentékeny részét a Pest felé tartó Jellasics ellen vezényelhessék. Mészáros 18-i levelében jelentette, hogy az előkészületeket most nem tartja megnyugtatónak, de „…végre eljött az idő: történjen bármi, cselekedendek!” Közben érkezett meg egy levél, melyben a miniszterelnök közölte: „Igen óhajtanám, hogy Ön addig, míg már a ráci táborral valami elhatározó nem történik, lent a táborban maradna, ha azonban Ön azt látja, hogy itt a hadi ügyekben több hasznokat tehet, viszajövetelét nem ellenzem, csak alkalmas vezért állítson maga helyett.”
Mészáros szeptember 19-i levelében részletesen vázolta, miért nem tudott 5000 katonát a Dunántúlra vezényelni: az esős idő és a síkos talaj hátráltatja a támadás megkezdését. „És mivel a haditanács kérdésemre – vajjon lehet-e sánczokat megmászni esős időben: – határozott nem-mel felelt; emiatt jobb időre hagytam és el nem kezdem, míg valószínű sikerrel nem szerepelhetem.”
Szeptember 19-én Batthyány a következő rendeletet küldte el a hadügyminiszternek: „A miniszteri tanács határozatából ezennel meghagyom hadügyminiszter Úrnak: – miszerint a rendeletem vételével a szenttamási tábort tüstén támadja meg, s bármikép üssön ki az ütközet, minden disponibilis erőt Bitinától hajón Földvárra szállítson, hogy Jellacic előrehaladása ellen az országot biztosíthassuk.” Mészáros ezt a rendeletet már késve, az ütközet napján lopta meg.
Szeptember 21-én nemcsak István nádor és Jellasics találkozója végződött kudarccal, hanem Szenttamás harmadik ostroma is. Erről Mészáros Batthyánynak a következőkben számolt be: „Mint tegnap írám, már ma Szent Tamást három részről megtámadtam, négy órától fogva délután kétnegyed kettőig folytattam. – De siker nélkül. Az utolsó sánciakig könnyen jutottunk – de ezek a helységet körülvéve, erősen felállítva, ágyúkkal jól védve csak nagyobb erőnek engedhetnek. Délután római sánczokból és máshonnén 3000 ember hét ágyúval tett egy oldali rohanást, menyet huszárok visszavertek, többet összekonczoltak – hanem végre – a sereg fáradva lévén – vissza kellett vonulni. A sebesültek száma és a holtaké körülbelül 120 – hivatalos tudósítás után részletes jelentést fogok felküldeni. Köszönettel vettem abbeli határozatát, hogy ott maradjak, ahol több hasznot hajtok.”
Szenttamás harmadik ostromát és az eredménytelenség okait Mészáros Lázár reálisan vázolta fel a miniszterelnökhöz intézett 1848. szeptember 22-i jelentésében és később írt emlékiratában. A haditerv szerint az elsáncolt tábor bevételét a hajnalban több irányból meglepetésszerűen támadó hadoszlopok hajtották volna végre. Ám Mészáros elgondolását saját parancsnoki karának súlyos hibái keresztülhúzták.
A Szenttamás elleni harmadik támadás nem jár a várt sikerrel, és nem lehetett nagy erőket átcsoportosítani Jellasics ellen. Mészáros működésének mégis megvoltak az eredményei: személyes jelenlétével megakadályozta a mozgó hadsereg felbomlását és a szerb felkelés térnyerését, ami szeptember végén hozzájárulhatott volna a teljes összeomláshoz. Mészáros kiadta az intézkedéseket a további védelmi hadműveletekre, és 1848. szeptember 27-én jelentette a miniszterelnöknek, hogy „a mozgó hadsereg vezérletét Eder vezérőrnagy úrra bízván, neki a szükséges utasításokat meghagyám – azonnal holnap útnak indulok Pestre”. A hadügyminiszter Verbászról Bajára utazott, majd kocsin Pestre indult.
