AZ IFJÚKOR ÉS A FELKÉSZÜLÉS ÉVEI
AZ IFJÚKOR ÉS A FELKÉSZÜLÉS ÉVEI
Munkácsi Bernát Munk Adolf, egy – a héber hittudományban jártas – tanító, majd később terménykereskedő fiaként született 1860. március 12-én, Nagyváradon. Az apa hamar felismerte a kisfiú képességeit, és öt gyermeke közül egyedül őt taníttatta tovább a nagyváradi premontrei gimnáziumban. Ott a diák hamarosan a legjobbak közé emelkedett.
Még kisdiák korában Jókai Eppur si muove c. regényének olvasásakor érlelődött meg benne az elhatározás, hogy a regény egyik hősének, Barkó Pálnak nyomdokain fog haladni. Barkó Pál alakját Kőrösi Csoma Sándor és Reguly Antal sorsa és jelleme nyomán mintázta meg Jókai. Tizenöt éves korától kezdve Munkácsi ennek – a kezdetben ködös, majd egyre inkább megfogható irányba forduló – célnak az érdekébe állította nem mindennapi tehetségét és kitűnő nyelvérzékét. Már középiskolás korában törökül tanul.
A gimnázium elvégzése után a budapesti egyetemre iratkozik be, és ott olyan kitűnő tudósok keze alá kerül, mint Budenz József és Simonyi Zsigmond. Nem riad vissza a kezdeti nehézségektől, szinte fejest veti bele magát a nyelvtudományba. Mesterei felismerik ragyogó tehetségét és önzetlen lelkesedését a tudomány iránt. Biztatják, bátorítják. Tizenkilenc éves korában jelenik meg első tudományos cikke a Magyar Nyelvőr hasábjain az áldás és átok szó családjáról. A következő évben pedig Kunos Ignáccal együtt már jelentős „expedícióra” vállalkozik. Nagyrészt gyalogszerrel járják be a moldvai csángó falvakat, hogy azok nyelvjárását tanulmányozzák. Munkácsi nem is tagadja, hogy ezt a sok fáradsággal és nélkülözéssel járó utat erőpróbának szánta későbbi nagyszabású tanulmányútjaihoz. De nem tekinthetjük csángóföldi útját csak egy romantikus lelkületű fiatalember egyszerű kalandkereső vállalkozásának, hiszen olyan gazdag eredménnyel tér haza, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Sámuel-díját nyeri el. Gyűjtését rövidesen közzé is teszi. (Magyar Nyelvőr IX–X.)
Egyetemi hallgató korában folytatja a középiskolában megkezdett török tanulmányait, megtanul oroszul, vasszorgalommal lát neki a különböző finnugor nyelvek tanulmányozásának. Kisdiákkori homályos, romantikus, kalandos elképzelései most kezdenek tisztulni. Most is tudja, érzi, hogy Kőrösi Csoma Sándor és Reguly Antal nyomán kell járnia, az ő örökükbe kell lépnie, de most már az ok és cél is világosan kirajzolódik előtte. A finnugor nyelvtudomány nem virágozhat fel, nem haladhat előre, ha nincs elég anyagunk az Oroszországban élő kisebb rokon népek nyelvéről. Reguly Antal is világosan látta feladatát, mikor négy évtizeddel előtte elindult nyelvrokonaink közé. Reguly azonban halálos betegen tért vissza, még Hunfalvy Pál segítségével sem bírta gyűjtött anyagát sajtó alá rendezni. Egy részét (az északi nyelvjárásban lejegyzett szövegeket) tudta csak Hunfalvy megfejteni és kiadni a világhírű kutató halála után. A gyűjtés zömével azonban nem boldogult, az továbbra is „hét lakattal lezárt rejtelem” maradt. De négy évtizedig sem akadt vállalkozó, aki egy ilyen utazás kockázatát vállalni merte volna. Munkácsi azonban tudatosan készült rá.
Tanulmányútjai előtt számos dolgozatában foglalkozott a magyar nyelv szláv jövevényszavaival, a délszláv nyelvekbe átkerült magyar szavakkal, valamint a magyar nyelvet ért török hatással.
Vámbéry Árminnak éveken át tanítványa volt, de mikor Vámbéry Budenz Józsefet támadva a török–magyar nyelvrokonságot hirdette (A magyarok eredete 1882.), az ifjú, huszonkét éves Munkácsit már arra ösztönözte igazságérzete, hogy a finnugor rokonság védői mellé álljon, leleplezze Vámbéry tévedéseit és a tudományos erkölccsel össze nem egyeztethető hamisításait. Ezt annál könnyebben megtehette, mert akkor már otthonosan mozgott a turkológiában is.
Amikor 1885-ben a fiatal, huszonöt éves tudóst a Magyar Tudományos Akadémia tanulmányútra küldi a votjákok (udmurtok) közé, már igen jelentékeny tudományos munkássággal rendelkezik: több, mint huszonöt tudományos értekezése, cikke, ismertetése jelent meg.
