TANULMÁNYUTAK | A múlt magyar tudósai

TANULMÁNYUTAK

1885. április 10-én indul vonattal votjákföldi tanulmányútjára a Káma folyó vidékére. Több napos vasúti utazás után ér Moszkvába. Rövid pihenő után folytatja útját Novgorodig vonaton, onnan hajón Kazánig. 25-én ér az egykori tatár kánság fővárosába. Ajánlólevelet kapott mesterétől, Budenztől és az akkor még tartui egyetemi tanárként működő francia származású lengyel tudóstól, Baudouin de Courtenay-től, az újkori nyelvtudomány egyik ágának, a fonológiának megalapítójától Nyikolaj Ivanovics Ilminszkijhez, a kazáni tanítóképző igazgatójához. A kazáni tanítóképzőben az orosz és tatár diákokon kívül akkor három votják is tanult. Ilminszkij ezek közül az egyiket, Nyikolaj Ivanovics Ivanovot jelölte ki Munkácsi votják nyelvmesterének és vezetőjének. Május végéig marad Munkácsi Kazánban és szorgalmasan tanulja a votjákot Nyikolajtól (Munkácsi rendszerint csak keresztnevén emlegette). A fiatalember türelmes tanítónak bizonyul, Munkácsi a nyelvi adatokon kívül fontos néprajzi és népköltészeti anyagot is fel tud jegyezni.

Június elsején indul útnak hajón Nyikolajjal. Három napi kalandos hajóút után megérkeznek Szarapul városába. Onnan már kocsin folytatják útjukat, és további néhány napos kocsizás után jutnak el Ljukba, Nyikolaj falujába. A szomszéd faluba is ellátogatnak, ahol megismerkednek a pogány votjákok kwala nevű áldozó kunyhójával és a luddal, az áldozati ligettel. Munkácsi mindössze egy hétig jegyezhet szorgalmasan Ljuk faluban és környékén. További egy hetet vett igénybe az úti okmányokért való utazgatás, mert a hatóságok nehézségeket támasztottak. Hajón folytatta útját, és részt vett egy votják faluban a lombünnepen (kwar-sur), lakodalom és egyéb ünnepségeken. Július közepén költözött egy Multan nevű votják faluba, ahol ismét gazdag anyagot sikerült gyűjtenie. A városokhoz közel eső votják falvak azonban már nagyrészt eloroszosodtak és elhagyták ősi szertartásaikat.

Augusztus 1-én tért vissza Szarapulba, onnan tovább utazott az ufai votjákokhoz, de itt a színleg sem keresztény pogány votjákok annyi zaklatásnak voltak kitéve a hatóságok részéről, hogy bizalmatlanok voltak minden idegen iránt. Nyikolaj is belefáradt a munkába. Így Munkácsi visszatért Kazánba. További három hetet töltött ott, rendezgette, másolgatta följegyzéseit. Augusztus végén még egy jól sikerült kirándulást tett Nyikolajjal egy Jelabugától mintegy negyven versztnyire fekvő Kurakova nevű teljesen votják nyelvű faluba. Itt a helyi hatóság is segítségére sietett, és értékes népköltési anyagot tudott feljegyezni. Augusztus 31-én búcsúzott el a votjákoktól, Jelabugában Nyikolajtól is. Szeptember hónap egy részét még Kazánban töltötte, de egy hosszabb csuvas expedícióra megfelelő kísérő híján már nem vállalkozott, noha Budenz egy levelében buzdította erre. A szimbirszki (a város neve 1924-től Uljanovszk) tanítóképző csuvas nemzetiségű növendékeinek és tanítóinak segítségével azonban megismerkedik a csuvas néppel, nyelvével, irodalmával és népköltészetével. Az év vége előtt hazatér Budapestre.

Votják és csuvas tanulmányútjának eredményeit még vogul útja előtt feldolgozza. Állása ugyan nincs még ekkor, Budenz azonban kieszközöl számára egy szerény ösztöndíjat. Már 1887-ben megjelenik Votják népköltészeti hagyományok c. kötete. Ebben gondos fordítással és nyelvészeti-néprajzi jegyzetekkel látja el mitológiai-népköltészeti szöveggyűjteményét. – Csuvas anyaga ugyanezen évben jelenik meg Csuvas nyelvészeti jegyzetek címen a Nyelvtudományi Közlemények 21. kötetében.

Szótára is elkészült 1887 végére, de a munka kiadását hátráltatta az 1888–89. évi vogul tanulmányút. Így a Votják szótár 1890–96 közt jelent meg négy füzetben. Ez a szótár ma is nélkülözhetetlen a votják nyelv minden kutatójának. Szinte nyelvtörténeti és nyelvjárási szótár egyben. Saját gyűjtésén kívül beledolgozza az addigi votják irodalomban előforduló szókincset is. Máig is a leggazdagabb anyagú votják szótár. Az Akadémia Marczibányi-díjjal tüntette ki ezt a kitűnő alkotást. Szinte páratlan teljesítmény egy 27 éves fiatal tudóstól!

Bár Munkácsi sohasem végzett népköltészeti tanulmányokat, óriási szolgálatot tett a folklór tudománynak is, mikor elsőnek írt le nagy mennyiségű votják népköltészeti terméket. És noha talán fejcsóválva jegyzett föl szinte szövegtelen hejgetéseket és rögtönzéseket is – de följegyezte őket hitelesen, fordítással és magyarázattal. A későbbi folklór-kutatás tette aztán igazán helyükre ezeket az ősi énekformákat, és hálás a nyelvésznek, aki általa még föl sem ismert, de pótolhatatlan értékeket őrzött meg az utókornak. Néhány kis szemelvényt mutatok be azokból a votják népdalokból, amelyeket Munkácsinak köszönhetünk.

A votjákok egyik ősi foglalkozása a méhészet. A következő dalt Munkácsi is „költői becsű méhhívó ének”-nek tartja:

Kaskészítő szerszámok hangját meghallván – ide tarts!
Korábbi rajaid, királynő, óhajtván – ide tarts!
Tengernek túlsó partján virágport gyűjtvén – ide tarts!
Kámának meredek martján virágport gyűjtvén – ide tarts!
Tallózgatván fajdoktól dürrögő dombokon – ide tarts!
Böngészgetvén mókus-futottahalmokon – ide tarts!
Vörösfenyő-berkek aljában kutatván – ide tarts!
Hársfából készült kasodat keresvén – ide tarts!
Pépes szárnyakon repülvén – ide tarts!
Viaszos szárnyakat cipelvén – ide tarts!
Nézd a fát: nemzetségjelünkkel apám jelölte: itt van.
Üresen távozván megtérsz-e rakottan – megteszed-é?
Négylábú asztalunkra hadd tegyükmézedet – elhozod-é?
Jó népünknek étekül-italul ideadod-é?

(Buda Ferenc műfordítása)

A 25 évre katonának elvitt votják fiú éneke szinte búcsúdal, hiszen kevesek tértek vissza a katonaságtól. Vándormadárhoz hasonlítja magát

Fehér hattyúd tovább száll
Maradása nincsen már,
Szívem, szegény megindul:
Búcsúzom a társaktul.

Hej, kedvesem, kedvesem,
Tőled bizony elmegyek,
Te meg magad maradsz itt,
Szemed könnye patakzik.

Emelt fővel katonád,
Mint a vadlúd száll tovább
Azalatt, míg nem látod
Bejárja a világot.

(Képes Géza műfordítása)

A szerelmétől elszakított és gyűlölt férjhez kényszerített leány az öngyilkosságba menekül:

Jó anyám, jó süvem
Hajam már vízisás lesz,
Jó anyám, jó süvem,
Kezecském halpikkely lesz.

(Képes Géza műfordítása)

Az előbbi mesterien sűrített tragédiának egy kissé feloldottabb és szinte groteszk befejezésű változatát is Munkácsinak köszönhetjük:

Fejecském, mint cérnagombolyag, szép
Arcocskám, mint kövi szeder, szép
Kezecském, mint ezüstfogó, szép
Lábam könnyű topogással lép.
Malomhoz mentem, lisztes lettem,
Pusztára mentem, meglátott egy ember,
Erdőbe mentem, megcsípett egy kullancs.
Izs folyóba mentem, hogy beleveszek,
De sajnáltam ezt a fényes világot.
Örvényhez mentem, hogy beleugrok,
De egy béka előttem beleugrott.

(Képes Géza műfordítása)

Népi tapasztalat, bölcsesség szűrődik le a következőből:

Még két óra s vége a napnak,
Még két nap és vége a hétnek,
Még két hét és elfogy a hónap.
Még két hónap s vége az évnek,
Megy az idő s véle az ember.

(Képes Géza műfordítása)

Az incselkedés, dévajkodás sem idegen a votják népköltészettől:

– Merre jártál, kedvesem?
– Bogyót szedtem, ott jártam.
– Merre háltál, kedvesem?
– A te kapudban, ott háltam.
– Mi volt az ágyad, kedvesem?
– Fekete fenyő ága volt.
– Hát fejedalja, kedvesem?
– Fekete tuskó göbje volt.
– Mi volt vacsorád, kedvesem?
– Fekete kanca húsa volt.

(Rab Zsuzsa műfordítása)*

Valamennyi verses szemelvény DOMOKOS PÉTER Az udmurt irodalom története (Bp., 1975.) c. könyvéből való (78–93.).

Munkácsi votják nyelvi tanulmányai azonban szótárának megjelenésével nem zárultak le. 1915–17-ben is gazdag votják népköltészeti és szótári anyagot gyűjt. De ennek kiadása már a Munkácsi-hagyaték történetéhez tartozik. A két világháború közt Munkácsi hozzájut oroszországi barátai révén a szovjet korszakban kiadott votják nyelvű irodalomhoz. Meleg szavakkal méltatja a bontakozó új, népi fogantatású irodalmi kezdeteket, egy elnyomott, pusztuló nép történelmi fordulópontjának, népi öntudatra ébredésének első jeleit.

1888. március 13-án, huszonnyolc éves korában indul Munkácsi a legnagyobb vállalkozására, Reguly nyomába, hogy tragikus sorsú elődének följegyzéseit megfejtse, kiegészítse. Útjára elkíséri a korán elhunyt, szép reményekre jogosító Pápai Károly is, aki néprajzi és antropológiai tanulmányokat akar végezni Nyugat-Szibériában. Varsón és Vilnán (Vilnius) át érkeznek a fiatal tudósok Szentpétervárra. Itt Johann Ferdinand Wiedemann balti német származású észt finnugrista és Wilhelm Radloff német származású orosz turkológus akadémikus közbenjárására néhány nap alatt megkapják azt a cári nyílt parancsot, amely a hatóságok támogatását biztosítja számukra tanulmányútjukon. Március végén indulnak neki a nagy útnak. Moszkván és Nyizsnij-Novgorodon (ma Gorkij) át igyekeznek Kazánba. Mivel ekkor még nem épült ki teljesen a vasútvonal, az utolsó útszakaszt szánon teszik meg. A Volga jege azonban már olvadni kezdett, és így nem volt tanácsos rajta szánnal menni. Ezért a szárazföldi útra kényszerültek. Az embernek önkénytelenül Baradlay Ödön utazása jut eszébe Jókai A kőszívű ember fiai c. regényéből, mikor Munkácsi úti beszámolójának ezt a részét olvassa: „Mi hazánkbeli embernek igen bajos képet alkotni magának egy ilyen út természetéről. A szán itt állandóan 2–3 lábnyi hógöröngyökkel elegyes vízben halad, úgy, hogy a kas körülbelül feléig vizet tartalmaz, ha nem raknák meg erősen összetömött szénával. Ez a széna óvja meg az utazót az egész napi fagyos lábvíztől, melyből azonban időnként mégis kijut pár percre része, amidőn tudniillik a szán a láthatatlan útfenéknek egy nagyobb gödrébe süllyed, s a víz egyszerűen a szán tetején is hatol a benne ülőre és holmijára.” (Budapesti Szemle LX. 215.)

Majd egy még kellemetlenebb szekérút után érkeznek el a Volgához. A zajló jégtáblák közt eveznek át a folyam túlsó partjára. „Most gyalog utazás kezdődött; embereink és magunk vállainkra szedtük a holminkat s elczipeltük a nem messze fekvő Kazánka folyó torkolatáig. Az itt összehalmozott, folytonosan mozgó jégtáblákon, egyikről a másikra ugorva átkelni volt merész kalauzaink szándéka. Egy elhibázott oldallépés, az egyensúly vesztése, vagy egy kevésbé energikus ugrás halálos veszedelembe ejthet vala bennünket; – de az oly óhajtott nyugalom közelségének érzete serkenti vala bátorságunkat, s mi megemberelve magunkat, sikerrel tesszük meg az átkelést.” (Uo. 217.)

Kazánban két hetet pihennek Mihkel Weske észt nemzetiségű finnugor nyelvész, Ivan Nyikolajevics Szmirnov történész és Nyikolaj Ivanovics Ilminszkij orosz tudósok társaságában. Majd hajón folytatják útjukat Permig. Május 2-án – már az Ural szibériai oldalán – Nyikito-Ivgyilben találkozott Munkácsi az első vogulokkal, de ezek nem bizonyultak alkalmas adatközlőnek. Így tovább csónakázott az első vogul faluig, Tóreh-paulig. Ott azután egy Pérsä nevű – a Lozva folyó középső szakasza mellett élő – vogul férfival és egy rendkívül értelmes vogul asszony, Tatjana Szotyinova segítségével Reguly szövegeinek jelentékeny részét megfejtette. Itt válik el tőle egy időre Pápai Károly, aki tovább utazik az osztjákok lakta területre.

Június közepén átvonuló felsőlozvai nomád voguloktól jegyezget énekeket Munkácsi ugyancsak Tatjana segítségével. Július végén csónakon megy tovább a Lozván az alsólozvai félig-meddig már eloroszosodott vogulok közé. Ott egy hétig nyelvtani és szótári anyagot jegyez. Innen a tavdai vogulokhoz utazik, és mintegy két hetet tölt náluk, szótári, nyelvtani és szöveggyűjtéssel foglalkozik. Az öt hónapi szakadatlan munkában elfáradva Jekatyerinburgban (ma Szverdlovszk) majd Tobolszkban pihen nem egészen egy hónapig. Szeptember végén már ismét úton van a kondai vogulokhoz. Kéthetes fáradságos, csónakon megtett út után október 6-án ér Leus faluba. Kétheti gyűjtőmunka végeztével a felsőkondai Szatigiba csónakázik sok viszontagság közt. További két hét elteltével szánon folytatja útját a pelimi vogulsághoz. Rövid itt-tartózkodás alatt megfejt két Reguly-szöveget, szótári és nyelvtani följegyzéseket készít, majd visszatér első állomáshelyére, Tóreh-paulba, hogy Reguly hátralevő szövegeit is megfejtse. Egyhónapi megfeszített munka árán ez is sikerül, és az év utolsó napján „le volt törve végre a hét lakat, mely vállalatom elbűvölt ideálját, az annyi évtized óta homállyal borított tudományos kincset előlem elzárta”. (I. m. 398.) Ivgyilből felsőlozvai vogulokkal megy szánon az északi Szoszvához. Útközben alkalma van részt venni egy rénszarvas-áldozaton is. 1889. január 7-én éri el a Szoszva folyót. Nemsokára ismét találkozik Pápaival, és néhány napig élvezik egymás társaságát.

Eközben csodálatos gazdagságban ömlik az ének a vogul adatközlők ajkáról, alig győzi jegyezni. Felutazik a Szigva folyó melletti falvakba is, szorgalmasan jegyzi a szebbnél szebb hősi énekeket, medveénekeket, színjátékokat. Egy hónapig vogul jurtákban lakik. Nehezen tudja megszokni ezt az életet: „Gerendákból összerótt téli lakását (a vogulnak), mely egyszerű fakéreggel van befödve s oldalt ablaküveg helyett egy vastag jégtáblán át (néhol meg csak a tetőnyíláson) kapja világosságát – összesen egy zugának szabad tűzhelye, a sowel van hivatva melegíteni. Az éjszak-szibériai 35–50 fokú téli hidegekben természetesen vajmi gyönge hatása lehet egy ilyen tűzhelynek a lakás hőfokának az emelésére, különösen éjjel, amidőn nem állhat mellette senki, hogy a tüzet rakja s folytonosan élessze. Mindaddig, míg a jurtokban voltam kénytelen élni (pedig ez egy egész hónapon át tartott), nem vetkőzhettem le éjszakára; sőt lefekvéskor épp oly gondosan kellett felöltözködnöm, mint mikor távoli útra keltem – s mindamellett az éjfél utáni órákban lehetetlen volt az alvás az erős fagy miatt. Ha egész napi fáradság után hét réteg ruhámba öltözötten a földre heveredtem, az álomnak nem lehetett az a jótékony hatása, mint hasonló esetben a Kondán volt s pár heti erős munka után a kimerültség kezd nálam mutatkozni és nagyfokú izgatottság. Elősegítik ezt a nyomorúságos táplálkozási viszonyok is…” (Uo. 404.)

Január végén érkezik meg az Ob folyam menti Berjozov városába. Itt majdnem két hónapot tölt anyagának tisztázásával, másolásával, de új anyaggal is bővíti gyűjtését az ott lakó néhány vogultól. Április elején ér Tobolszkba. Onnan még egy utolsó kirándulásra vállalkozik a tavdai vogulokhoz, majd Jekatyerinburgon, Permen át jut vissza. Kazánba. Itt másfél hónapon át gyűjteménye rendezésével foglalkozik. „E közben kiváló gondomat teszi azon kérdések tanulmánya, hogy miként lehetne állandó összeköttetésbe lépnünk a magyar nyelvtudomány és őstörténet szakkörében munkálkodó kelet-oroszországi, különösen pedig kazáni társaságokkal.” (I. m. 407.) Moszkva–Szentpétervár–Helsinki–Stockholm–Kopenhága–Berlin útvonalon át e városokban főleg a néprajzi múzeumokat tanulmányozza. Július közepén ér haza. Tizenhat hónapig volt távol hazájától, ebből majdnem tízet töltött a vogulok között.

Nem sokkal hazatérte után, 1890. május 8-án, alig több mint harmincéves korában a tudós utazót levelező tagjává választja a Magyar Tudományos Akadémia. Szeretett mestere, Budenz József sürgetésére – ki sem pihenve fáradalmait – bámulatos gyorsasággal adja ki négy vaskos kötetben páratlan szöveggyűjteményét, amely több mint 1600 lapon ontja pontos magyar fordítással együtt kis rokon népünk csodálatosan szép és gazdag népköltészetét. A négy kötet mintegy 250 hosszabb-rövidebb szöveget tartalmaz: teremtési mondákat, hősi énekeket, pogány imádságokat és idéző énekeket, medveénekeket, életképeket vagy sorsénekeket, medveünnepi színjátékokat, gyermekdalokat, találós meséket és néprajzi leírásokat. Az első és második kötet 1892-ben, a harmadik 1893-ban, a negyedik pedig 1896-ban jelent meg. A szövegkötetekkel szinte párhuzamosan közli a tőle tanulmányozott hat vogul nyelvjárásnak (északi, közép- és alsólozvai, pelimi, kondai és tavdai) nyelvtani vázlatait a Nyelvtudományi Közlemények 21–24. kötetében (1890., 1893–94.). Ez a becses cikksorozat külön is megjelent az Ugor Füzetek 11. számaként 1894-ben. Munkácsi okult Reguly tragikus sorsán. Már gyűjtés közben igyekezett minden szövegét és szótári jegyzetét orosz vagy magyar fordítással ellátni vagy adatközlőivel vogulul magyaráztatta meg a nehezebben érthető kifejezéseket.

A szövegekhez csatlakoztak néprajzi jegyzetei és tanulmányai. Ezek azonban jóval később jelentek meg. Az I. kötethez kapcsolódó tanulmányok (A vogul-osztják népköltés irodalma s főbb sajátosságai, A vogul nép ősi hitvilága, tárgyi és nyelvi magyarázatok 520 lap) 1902-ben, a II. kötethez kapcsolódók első része (a vogulok ősi hitvilága, bálványistenségek, a természeti jelenségek mitikus alakjai, mitikus állatok és növények, a sámán istenidézés és bűbájosság, áldozat és imádság) 1910-ben, többi része (Vogul-osztják hősköltészet és hősélet, tárgyi és nyelvi magyarázatok, szómutató, az előbbivel együtt mintegy 1100 lap) pedig 1921-ben. A harmadik kötet 39 medveéneke közül az első kettőhöz való jegyzeteket tudta már csak közzétenni egy évvel halála előtt, többi jegyzete egészen vázlatos vagy kidolgozatlan formában – kéziratban maradt az utókorra. E tanulmányok egy része magyarul az Ethnographia c. folyóiratban (20–21.), németül pedig a Keleti Szemlében (3–10.) jelent meg. A Vogul Népköltési Gyűjtemény Munkácsi főművének tekinthető. Az obi-ugor nyelvek és néprajz kutatói számára kimeríthetetlen kincsesház ez a négykötetes mű. Nyelvi anyagából etimológiák tucatjai születtek, fellendült a vogul nyelv hangtani, alaktani és mondattani feldolgozása. Mindezek a dolgozatok Munkácsi anyagára épültek.

Az ember szinte el sem akarja hinni, hogy ennek a páratlan szöveggyűjteménynek milyen kevés visszhangja volt a saját korában. Némi magyarázatul szolgálhatna, hogy akkor nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon nem volt éppen vogul szakember, hiszen a finn August Ahlqvist 1889-ben, Hunfalvy Pál pedig 1891-ben, tehát még a nagy mű kiadása előtt meghalt. Másrészt az is igaz, hogy Munkácsi ígért még kiegészítő köteteket, amelyek azonban vontatottan jelentek meg (1902., 1910–21., a másik kettő pedig már csak a gyűjtő hagyatékából) a bámulatosan rövid idő alatt (4 év!) kiadott négy alapkötet után.

Az első – egyébként igen meleg és elismerő hangú – de rövid – ismertetés a magyar nyelvészeti szakirodalomban Gombocz Zoltán tollából jelenik meg (Nyelvtudományi Közlemények 33. [1903.]) az I. kötet – az alapkötetnél jóval terjedelmesebb – kiegészítő kötetéről.

Igazán alapos, és jelentőségéhez mérten részletes ismertetést írt azonban a négy szöveg- és egy kiegészítő kötetről, valamint nyelvtani vázlatairól Artturi Kannisto finn tudós (Finnisch-ugrische Forschungen VIII. [1908], Anzeiger 162–205.), aki 1906-ban érkezett vissza ötéves vogulföldi tanulmányútjáról. Ebben a több mint 40 nyomtatott lapnyi bírálatban a tudós szerző – akit méltán tarthatunk mind a mai napig a világ legnagyobb vogul nyelvi szakértőjének –, noha nem fukarkodik a kifogásokkal sem, mégis látja Munkácsi Bernát szöveggyűjteményének és nyelvtani feljegyzéseinek valódi értékeit.

A vogul nyelvről csak nagyon hézagos ismereteink voltak Munkácsi köteteinek kiadásáig. Reguly útjáig csak szegényes szójegyzékekből meríthette a tudomány vogul nyelvi ismereteit, mert sem nyelvtan, sem szöveg nem állt rendelkezésére. Bár Reguly gazdag zsákmánnyal érkezett haza, de halálosan betegen, és meghalt, mielőtt még saját szövegeit lefordíthatta volna. Hunfalvy Pálnak sikerült ugyan vele az északi szövegek egy részét lefordítania több-kevesebb biztonsággal, de a délinek nevezett (voltaképpen nyugati és keleti) és csak futólagosan odavetett orosz–német nyelvű magyarázó szavakból álló jegyzetekkel is soványan ellátott szövegek megfejtésére már nem kerülhetett sor. Minden addigi, a vogulokra vonatkozó anyagot közzétett Hunfalvy Pál 1864-ben A vogul föld és nép c. könyvében. Ahlqvist többször is járt az obiugoroknál, de csak rövid időre, és egyénisége sem volt alkalmas az alázatos lelket követelő terepmunkára. Ahlqvist szöveganyaga szegényes, színtelen, és naplójából kitűnik, hogy egyszer sem tudott olyan adatközlőt találni, akitől terjedelmes és értékes népköltészeti anyagot sikerült volna füljegyeznie.

Így Munkácsi is azt a feladatot kapta induláskor, 1888-ban mesterétől, Budenztől és az agg Hunfalvy Páltól, hogy a Reguly hagyatékot fejtse meg. Hunfalvy nem remélte, hogy Ahlqvist borúlátó jelentése után még eredeti gyűjteni való szöveget talál. Leveleiben Budenz is elsősorban e feladat elvégzésére buzdította. Munkácsi útja nélkül Reguly örökbecsű följegyzései valószínűleg végképp elvesztek volna a tudomány számára, pedig olyan tartalmi és formai szempontból kitűnő darabok is akadnak többek közt benne, mint a világ teremtésének mondája, az Ördögfejedelem himnusza, valamint az egész vogul népköltészetnek tán a legszebb darabja, a megtérés éneke. Ennek az érdekes éneknek történetileg is igazolt magja egy 1715-ben lezajlott orosz térítési hadjárat egy kondai fejedelem ellen. A megkapóan költői nyelven előadott történet élénk színekkel ecseteli, miképp értelmezték a pópák és a kozákok térítő feladatukat, és milyen okok miatt volt a fejedelem kénytelen fölvenni a kereszténységet. E darab azért is nagyon fontos, mert ez, vagy ehhez hasonló történet sem Munkácsi eredeti gyűjtésében, sem pedig Kannistónál nem fordul elő. A Reguly-gyűjtötte Kosmaki erdei ének a legjobb medveénekek közé tartozik. A Hét jávor egy lábon állt című medveünnepi színjáték a füllentő vadász merész fantáziájának féktelen vidámságával bűvöli el az olvasót. Ugyancsak szépek az énekértő öregről szóló énekek. A Regulytól feljegyzett anyag egy része a Munkácsi idejére már teljesen eloroszosodott vidékekről való, és majdnem egy fél évszázaddal korábbi Munkácsi gyűjtéseinél. Reguly följegyzései nemcsak nyelvi és folklorisztikai, hanem nyelvtörténeti és nyelvjárástörténeti értékűek. Saját szerencséjére és a tudományéra is, Munkácsi talált olyan kitűnő adatközlőket, akiknek segítségével a megfejtetlen vagy részben megfejtett Reguly-féle kéziratokat saját rendszerére átírhatta, teljes magyar fordítással és értékes magyarázó jegyzetekkel is elláthatta. Így hódította vissza a tudomány számára Reguly anyagát, így lehelt életet a már holtnak hitt feljegyzésekbe.

Már Reguly anyagának megmentésével is elévülhetetlen érdemeket szerzett Munkácsi, de a megfejtettnél jóval nagyobb eredeti, egykorú anyagot is sikerült följegyeznie, pontosan lefordítania és jegyzetekkel ellátnia. Amint Reguly szövegeinek megfejtése is csak úgy sikerülhetett, hogy otthonosan mozgott a vogul nyelvben, különösen az északi nyelvjárásban, éppenúgy vogul nyelvtudása és szerény, bizalomkeltő egyénisége nyitotta meg előtte a félszáz vogul énekes szívét, hogy beavatták dalaikba, imáikba, szertartásaikba. Mivel jól értette a szövegeket, pontatlanság, következetlenség alig fordul elő nála. Ha valamit nem értett, igyekezett alaposan megmagyaráztatni a számára homályos kifejezéseket. Mégcsak száraz, áthidaló szövegrészek is alig találhatók, mert az adatközlők érezték, hogy érti, követni tudja az előadást.

Említett bírálatában Kannisto csak néhány kisebb fordítási tévedést talált, ugyanígy az I. kötethez irt jegyzetekben és magyarázatokban.

Az I. és II. kötet jegyzeteiben és magyarázataiban Munkácsi a vogul anyagi és szellemi műveltség kitűnő ismerőjének mutatkozik. A mintegy 250 szövegre, valamint néprajzi feljegyzéseire támaszkodva, megelevenedik előttünk ennek a halász-vadász, rénszarvastenyésztő kis népnek mindennapi élete, öröme, bánata, mitológiája, szokásrendszere, költészete, mesevilága.

Szövegeinek megértéséhez azonban szükség volt nyelvtanra is. Ezért a Nyelvtudományi Közleményekben folyamatosan megjelentette a tőle tanulmányozott nyelvjárások nyelvtani vázlatait. E vázlatok minden nyelvjárásról azonos rendszer szerint készültek el. Néhány igen szűkszavú hangtani megjegyzés után következnek az alaktani fejezetek leíró szempontból, helyenként történeti megjegyzésekkel kiegészítve és számos példamondatban a nyelvtani alakok használatát megvilágítva. Mondattant, sajnos, nem tartalmaznak, de a legtöbb nyelvtannak ma is a mondattani része a legszegényesebb. Csak szövegből nagyon nehéz teljes paradigmákat összeállítani. Ez Hunfalvynak sem sikerült, sem a megfejtett északi Reguly-szövegek, sem pedig a kondai vogul bibliafordítás alapján. Így Munkácsinak elévülhetetlen érdeme szövegein és magyarázatain kívül az is, hogy először írta meg hat vogul nyelvjárás nyelvtanát, ha vázlatosan is. E nyelvjárások közül az északin és a kondain kívül nem is tudtunk addig a többi létéről. Az alsólozvai és a tavdai voguloknál még Reguly sem járt.

Hogy ezek a nyelvjárási leírások nem egyformán alaposak, nem egyformán gazdagok, azon egyáltalában nem csodálkozhatunk. A pelimi és alsólozvai nyelvjárásra mindössze néhány napot tudott Munkácsi fordítani. A csodával határos, hogy e nyelvjárásokból is tudott szöveget lejegyezni, nyelvtant és gazdag szótári anyagot összeállítani.

Nemcsak a tudós magyar köröket, hanem egész Európát meglepte és elkápráztatta az a csodálatosan ősi és gazdag népdalkincs, amelyet az akkor mintegy ötezer főnyi nép ötven tagjától följegyzett. Akkor még nem voltak hangrögzítő berendezések. Így – gyakran a hidegben meggémberedő ujjakkal – csak kézi lejegyzéssel négy kötetnyi anyagot gyűjtött össze.

Mutatóban közlök néhányat belőlük Képes Géza művészi fordításában. (Napfél és Éjfél. 1972.) Az elsőt Reguly jegyezte föl, Munkácsi fejtette meg, a második Munkácsi gyűjtése.

Vadász éneke
(részlet)

Holló ormán fénylő deret
Küld le Tórem.
Szarka orrát csípő szelet
Küld le Tórem.
Tavasz táji hosszú napon
Lábkarikás hótalpakon
Úgy szállok, mint a madár
Hegyoldalban, sűrűn, mint a
Jávorcsorda, fenyves áll.
Felmegyek én odáig,
Onnan lesz jó leszállni.
Éjjel érett fekete ribiszke szemem
Látható fák határáig
Forgatom, én férfi.
Vörös farú rothadt fatörzs
Be sok megy szét, míg szállok!
Holló-tápláló tág teret
Be sokat bekószálok!
Elejtek közben jó sok vadat,
Még a farkasnak is marad.
Felfűzve csüng a nagy zsákmány
Kétoldalt a vállamon;
Havat sepri a lőtt vad már,
Lóg a hüvelykujjamon.
Így térek meg végtére
Téres falum terére…

Az Aur folyó falvi Dárja asszony énekelt éneke

Aur-folyó partján laktam én,
Vidám kislány voltam én,
Luhszej legény házához
Három fekete három rénökröt
Szaporán hajtottam én.
De hitvány helyre adtak:
Itt csak sírok, én szegényke.
Hej, Luhszej, te nagylegény, te,
Ne hánytorgasd magadat,
Mert én bizony itt hagylak!
Sötét vízű szép Szoszvának
Földjén kívül vize is vígságos,
Sötét vízű szép Szoszvának
Vizén kívül földje is vígságos.
Táplálékos Szoszva partján
Él a módos Mikolka.
Feleségül kért ő engem,
Jó lett volna hozzá mennem,
Bezzeg az ő asszonyának
Nincs ily siralmas sorsa.
Három fekete három rénökröm
Sebbel-lobbal befogom –
Visznek vissza szülőfalumba,
Férjem házát itthagyom.
Ennél a Luhszej legénynél
Sok a munka, karom gyenge.
Anyám, anyám, szülőanyám
Mért is adtál ide engem?
Szikkadt asszony vagyok már,
Maradtam volna vénlány,
Százszor jobb sorsom lenne
Mint messze idegenbe.
Három fekete három rénökröm fut,
Ostor sem kell nekik már;
Tíz csengőjű csengős szánon
Hazafelé segít már!

Édesanyám, jó szülém
Szigorúan jő elém:
„Ahová én adtalak,
Akárhogy is tartsanak:
Vissza téged nem veszlek.
Egyszer már leszeltelek
Mint egy karaj kenyeret
Szülőháztól elvágtalak,
Idegenbe odadtalak.
Téged, leszelt kenyeret
Vissza már hogy tegyelek?
Ha apádnál, anyádnál
Nem tudtál észre térni,
Most, hogy távol szakadtál,
Tanulj meg ésszel élni!”

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem