FALUKUTATÁS ÉS SZOCIOGRÁFIA
FALUKUTATÁS ÉS SZOCIOGRÁFIA
Ortutay előbb lett falukutató, mint folklorista, s 1930–1938 között egyike volt a népi szociográfia markáns, elismert egyéniségeinek. Egyetemista korában az agrársettlement nem elégítette ki sem őt, sem a mozgalom olyan tagjait, mint Erdei Ferenc, Reitzer Béla, Tomori Viola. Az 1931 végén létrejött új szervezeti keretben, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumában is az irodalmi-művészeti érdeklődésű tagok voltak többségben, de az említettek fontos szerepet vállaltak a szociográfiai mozgalomban, s Reitzer kivételével műveket is kiadtak. Eleinte megmaradtak a népmentés és a népmegismerés programjánál, s nem vállalták a nyílt politizálást. Se jobbra, se balra nem hajtottak végre olyan látványos fordulatot, mint a Sarló, melynek tagjai egykét év alatt eljutottak az „etnográfiai szocializmustól” a szigorú, ortodox szocializmusig, a forradalom igenléséig. Ortutayék inkább egy-egy szaktudomány, így a néprajz, szociológia, közgazdaságtan, pszichológia művelését választották. Politikai tájékozódásuk is eltért egymástól. A Szegedi Fiatalok közül egyesek a hagyományos baloldalra kerültek (Gáspár Zoltán, Hont Ferenc, Radnóti), mások a népi táborba jutottak el (Erdei Ferenc és Ortutay), s akadtak olyanok is, akik kívülállók maradtak. A szociográfia gondolata nem a kollégiumból indult el. Először Ortutay Gyula szólt közülük a Fiatal Magyarság hasábjain 1933-ban a szociográfia és az etnográfia objektív módszeréről, s a Kollégium fakultatív munkájának céljairól, eredményeiről. A szociográfiát mint mozgalmat 1933 végén 1934 elején Szabó Zoltán és Boldizsár Iván hirdették meg.
A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumán belül kialakultak kisebb, baráti közösségek. Különös jelentőséggel bírt a falukutatás szempontjából az Ortutay, Reitzer és Erdei között szövődött kapcsolat, amihez lazább szálakkal Tomori Viola és Bibó István is kötődött. Utóbbi nem volt tagja a Kollégiumnak, művekkel is később jelentkezett, de érdeklődésük közössége ehhez a csoporthoz vonzotta őt is. A szegedi fiatalok parasztképe és társadalomszemlélete korántsem egyezett, egymással is állandóan vitáztak, de mind felkészülten és eredeti alapállásból kiindulva.
A későbbiekben a népi szociográfia művelői közül Darvas József, Szabó Zoltán, Ortutay és különösen Erdei figyelme főként arra a történeti folyamatra irányult, amely a tradicionális paraszti társadalmat felbomlasztotta és újjárendezte. Ortutay a Magyar népismeret c. kötetében a parasztság mozgásának két ellentétes irányáról, fokozódó polarizálódásáról szólt. Felismerte, hogy a parasztság egyik része „a kapitalista, kispolgári szemlélet irányában fejlődik, politikai felfogása, értékelvei, életigénye mind jobban azokéhoz hasonló”. Ezzel a polgár-parasztsággal szemben a kisbirtokosok, nincstelenek különböző kategóriáiból kikerülő tömeg „proletár, az osztályöntudatra ébredt munkásság értékrendjét tartja követendőnek”. Némedi Dénes mutatott rá a népi szociográfiáról szóló értékes könyvében, hogy Ortutay a jelenben kevés reményt látott a pozitív, a tőkés ellentéteket elkerülő fejlődésre. Ezért is fordult rokonszenvvel a múlt, a régi paraszti világ felé. Nosztalgiája azonban gyengédebb, rezignációja pedig teljesebb, mint Szabó Zoltáné. Megfogalmazza, hogy a régi világ teljes elmúlása során a paraszti társadalom atomizálódik, s „a magasabb egységbe szerveződés lehetősége és igénye akár politikailag, akár gazdaságilag egyelőre nem mutatkozik”.
Ortutayt már egyetemistaként is felháborította az egyházi nagybirtok léte, s ez váltotta ki első lázadását a katolikus egyház ellen. Kedves tanárának, Sík Sándornak is kíméletlenül odavágta: „…hogyha Magyarországon az egyházi nagybirtok így terpeszkedhetik, ilyen embertelen, akkor ez a katolicizmus megérett az ítéletre.”
Ortutay kívül maradt a Márciusi Front politikai mozgalmán, s akkor még nem vállalta a reformer társadalomalakító szerepét. 1937-ben – Erdei Futóhomokjával csaknem egy időben – megjelent két kötetéből, a Magyar népismeretből és a Parasztságunk életéből nyilvánvaló, hogy a parasztság és a falu polgárosodásához nem fűzött reményeket. Felfogásában a polgárosodás a könyörtelen osztálytagozódás további kiépülését hozza magával. Ezt, mint megváltoztathatatlan törvényt vette tudomásul, s nem fordult a polgárosodás ellen olyan szenvedéllyel, mint Veres Péter vagy Féja Géza.
Parasztképe tudományosabb a népi szociográfia legtöbb képviselőjénél. Tomorival együtt vallja, hogy a hagyományos értelemben vett paraszt „természeti ember”, akinek a természet nem „táj”, aki nem kívülről nézi, nem gyönyörködik benne, hanem egy vele. Közösség és indivíduum kapcsolatáról azt tartja, hogy a paraszti közösség nem ismeri az egyént, s számára a morál, a konvencionális szabályok a természetből, a mindenhatótól erednek, s nem élnek a társadalomtól elkülönült életet.
Ortutay nemzedéktömörítő szándékkal (is) szervezte meg 1935-ben a Magyarságtudomány c. folyóiratot. Programcikket Németh Lászlótól kért. Erre válaszul Erdei is kifejtette módszertani nézeteit. Ortutay saját felfogását és Szabó Zoltán hozzászólását egy-egy ismertető-szemléltető jellegű cikkben vázolta. Szemben Erdei és Reitzer szigorúan szaktudományos falukutató módszerével Németh László és Ortutay lehetségesnek vélte a morális tartalmú intuíció érvényesítését is. Az intuíció és a szakszerűség dilemmája Ortutaynál később súlyos ellentmondáshoz vezetett. A pólusokon álló Erdei és Németh vitája nem folytatódott, sőt hamarosan a folyóirat is megszűnt. Ortutay viszont egész kis módszertani kézikönyvet írt, mely a falukutató szociográfia és a néprajz elméletét egyaránt gazdagította. Ebben a morális és kulturális válság nem a parasztság válságának egyik aspektusa csupán, hanem maga a többi folyamatot is meghatározó lényeg. Ortutay a paraszti „totális szemlélet” kategóriájának segítségével a falu átalakulásának sokféle folyamatát (elszegényedés, morális értékvesztés, a népi kultúra elvesztése, egyke és egyéb önpusztítás) tudta összefoglalni és a régi egység elvesztéseként értelmezni. Ő nem a paraszti jövedelmeket és étlapokat, nem is a paraszti olvasmányokat elemezte külön-külön, mint falukutató társai. A néprajzi fenomenológia felfogását messze meghaladta, amikor a népi kultúra és az osztályhelyzet összefüggésére mutatott rá.
Foglalkozott a parasztság típusainak meghatározásával is. Tipológiájában nem a parasztok társadalmi pozícióját, vagyoni helyzetét vette alapul, hanem törekvéseik, viselkedésük, gondolkodásuk irányultságát. Típusai lényegében magatartástípusok. „Jobbágyparaszt”-nak azt nevezi, aki még a polgárosodás előtt áll, aki megmásíthatatlannak érzi társadalmi helyzetét. A „lázadó paraszt” a fennálló társadalmat igazságtalannak tekinti. Ez sem polgárosult még, de már szakított a jobbágyi alázattal. Harmadik típusa a „polgárosodó paraszt”. Ez nem alázatos a hatalommal szemben, nem is lázad, de maga is részesedni kíván a hatalomból. Némedi Dénesnek valószínűleg igaza van, amikor azt mondja, hogy az 1930-as években Szabó Zoltán, Ortutay és Erdei típusalkotó próbálkozásai jelentették a népi szociográfia csúcsát az általánosítás útján. (1985. 212.)
Az 1930-as évek falukutató mozgalmát betetőzte a Magyarország felfedezése c. sorozat. E címen közölte Ortutay egyik gondolatébresztő cikkét a Válasz 1936 februári száma. A címmel is azt kívánta nyomatékosítani, hogy a korabeli magyar társadalom, s benne a parasztság állapotát vidékenként le kell írni, fel kell fedezni. Sárközi György még 1936-ban megszervezte a koncepciózus könyvsorozatot és az Athenaeum szerződést kötött tíz kiszemelt szerzővel egy-egy tájra és kötetre (Erdős Jenő, Féja Géza, Kovács Imre, Szabó Zoltán, Erdei Ferenc, Ortutay Gyula, Boldizsár Iván, Németh László, Kodolányi János, Illyés Gyula). Végül csupán hárman írták meg a vállalt könyvet: Féja, Erdei és Szabó. Sajnos Ortutay nyírségi kötete sem készült el az induláshoz, s a Féja-per miatt a kiadó 1938-ban leállította a sorozatot.
Ortutay szorgalmazta a parasztság és a magyar társadalom történeti forrásainak feltárását is. A Magyarságtudomány Könyvei címen indított sorozat első köteteként 1938-ban kiadta Tessedik Sámuel Szarvasi nevezetességek… c. munkáját, s tervezte A parasztember Magyarországon… c. Tessedik-mű új kiadását is. Ortutay „fedezte fel” újra a parasztság másik jelentős kutatóját, Berzeviczy Gergelyt, s A parasztnak állapotáról és természetéről Magyarországon címen magyarul is kiadott könyvét. 1941-ben rádióelőadást tartott a parasztkérdés mindkét úttörőjéről, de ezeket nyomtatásban csak két évtized múltán adta ki. (Vö. Írók, népek, századok. Bp., 1960.)
