RÓHEIM JELENTŐSÉGE MA
RÓHEIM JELENTŐSÉGE MA
Róheim életművének fontosságát többen és többször is összefoglalták. A nemzetközi pszichoanalítikus tudománytörténet és folklorisztika csakúgy foglalkozik életművével, mint a magyar néprajzi kutatás történeti és elméleti összegezései. Mindenki hangsúlyozza, hogy világviszonylatban úttörő volt a pszichoanalízis folklorisztikai és etnológiai alkalmazásában, valamint a kultúra ontogenetikus elméletének kidolgozásában. Mestere, Freud ugyan tett célzásokat az első témakört illetően (pl. a totemről és taburól, a viccről, a halálösztönről stb.), azonban Róheim szakértő, és nem művelt laikus a néprajz és folklorisztika területén.
Terepmunkájában klasszikus elődöket és kortársakat követ: és noha nem ad ugyanolyan adatokat, mint B. Malinowski, A. R. Radcliffe-Brown vagy M. Mead, az ő életleírásai, álombemutatásai, a bennszülöttekkel való közvetlen kapcsolatának tényei ugyanolyan egyedülálló jellegűek, megismételhetetlen, személyes és csodálatos dokumentumok a legkezdetibb népek kultúrájának egy azóta már elmúlt állapotáról, mint legkitűnőbb kortársaié. Róheim arról ír, hogyan ijeszti gyermekét az Ausztrália legsivárabb közepén élő anya, mit tesznek a húst ellopó kutyával e csoportok, melyik „adatközlője” tekinti magát (!) félig emunak és csak félig embernek. Mindez az egyetemes kultúrakutatás szempontjából adatok gyémántbányája – minthogy Róheim nemcsak magyaráz, hanem bemutat és közöl is. Azt mondhatjuk, nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi kutatás is igazában adós maradt a terepkutató Róheim életművének értékelésével. Amikor az ausztráliai nyelvek egyik legkitűnőbb kutatója, Stephen Wurm a közelmúltban megtudta, hogy a budapesti Néprajzi Múzeumban fonográffelvételek vannak az 1930-as évekből, nem hitt a fülének. Ugyanis – e nálunk feldolgozatlan – anyag világszerte unikális érték, párja nincs.
A magyar folklór kutatójaként Róheim mindmáig a legjelentősebb képviselője egy szokás- és néphitkutató, egyszersmind összegző szemléletnek. Óriási anyagismeretét előtte sem, utána sem múlta felül senki. Nemcsak idézi, hanem ismeri is a finnugor, török, balkáni, szláv, germán, amerikai, ázsiai adatokat. Számára a statisztikai és kartográfiai módszer nem azért szükséges, hogy kevés adatát elegánsan tudja tálalni, hanem éppen ellenkezőleg, adatai tömkelegében így kíván eligazodni. Kitűnően ismeri a kortársi elméletírókat is: antropológusokat és néplélektan-kutatókat, folkloristákat és nyelvészeket egyaránt. Azt ma már természetesnek vesszük, hogy mint a régi kiváló magyar gimnáziumok növendéke, a magyar irodalomtörténet, történelem tényeiben járatos volt. Klasszika-filológiai ismeretei Jung vagy Freud tényanyagával mérkőznek. A mai felületes szemlélő úgy láthatja, szemelget anyagában, és csak az odaillő adatokat használja fel. Ám igen sok esetben ő volt az első, aki felfigyelt az összefüggésekre, és ezt utódai csak finomíthatták. A kettős királyság a honfoglalás előtti magyaroknál, Kinanmosz alfelét mutogató asszonya, a krstnik és a délben (!) kísértő női démon, aki mégsem csupán mediterrán jelenség (ahogy máig is véli a kevésbé tájékozott magyar folklorisztika) az ezerszámra felhozható példákból csupán szemelvények, hiszen Róheim többet tud elődeinél, kortársainál, utódainál.
Még kevesebbet beszéltünk a teoretikus Róheim Gézáról. Voltaképpen kétféle módon lehet elmélettel foglalkozni a néprajzi kutatásban. Muszájból és nyögvenyelő módon, amikor ez valamilyen tudományos hatalmi helyzet kiélése. Ez távol állt tőle. Rá a második mód a jellemző, amikor a teória, szinte a passzió szintjén, gondolkodási módja a tudósnak, nem is tud nélküle meglenni. Mihelyt adatot talált, rögtön értelmezett és értékelt, beosztott és továbbgondolt. Róheim áradó anyagkezelése mindig ilyen jellegű. Nemcsak megpillantja a különöst, hanem rögtön meg is magyarázza, rögtön elméletileg értelmezi. Ez a megoldás szinte társtalan a magyar folklorisztikában. Legkiválóbb szellemtársai közül az érett Katona Lajos szikárabb és rezerváltabb. Róheim van olyan jó filológus, mint ő volt, azonban több is érdekli, mint az adat. Katona Lajos úgy gondolta, az adatok magukért beszélnek, nem is kell teória melléjük. Róheim a teóriát is ténynek tekintette. Erudícióban és elméletkeresésben utódja, Marót Károly pedig tulajdonképpen mindig az elméletkeresés körében bolyongott metafolklorisztikai műveiben, nála a tény nem evidencia, csupán illusztráció volt (nem is volt terepkutató, múzeológus vagy szövegfilológus, hanem igen érdekes és bonyolult elmélkedő). Róheim vele szemben nehéz terepen is ügyesen mozgott: afrikaiak, ausztráliaiak és óceániaiak, indiánok, meg nagyvárosi analizáltak körében. A sportember és a szobatudós érdekes (megint csak Malinowskira emlékeztető) keveréke volt, váratlanul felcsillanó kapcsolatteremtő erényekkel, ugyanakkor a visszahúzódó ember távolságtartásával. Személyes életpályája is ilyen: nagy tervek és azok meg nem valósulása. Romantikus, szinte teátrális ember, ugyanakkor sérelmekkel és sok elfojtással telve. Világpolgár, a magyar „malomalja” gúnyos bírálója, aki azért Ausztrália sivatagában a budapesti színházi újságokat mutatja az őslakóknak (!), és New Yorkban – a világ legnagyobb zsidó metropoliszában – magyar nemzeti színű lobogóval boríttatja koporsóját. Nemcsak szaktudós, egy kicsit Jókai-hős és Krútdy-lovag is. Arcának ilyen vonásait inkább sejtjük, mint tudjuk, hiszen maga is rejtette az utókor előtt. Nem véletlen, hogy ő, aki fényképeket publikál úti beszámolóiban, nem fényképészkedik. Összesen egy fényképét ismerjük, a világszerte megjelenő kiadások is kénytelenek beérni rajzokkal arcvonásairól. Vagy ez is a Spiegelzauber egy negatív fajtája volna nála, személyes fóbia?
Kik az ő örökösei? A világ pszichoanalitikusai? Ők nem ismerik a magyar Róheimet, műveit, problémakeresését, környezetét. A magyar folkloristák? Ők meg a világhírű etnológusról tudnak keveset, akinek összes műveit egyetlen könyvtárunk sem őrzi, teljes bibliográfiáját külföldön kísérelték meg összegezni, életrajzai is ott jelentek meg előbb. A modern pszichoanalízis-történészek a „freudi baloldal” képviselői között tartják számon, csupán elméleti következtetéseit véve számba, életútját (amely szintén ide húz), nem értelmezve ilyeténképpen. Magyarországon az utóbbi évtizedekben nőtt meg az érdeklődés életműve iránt. Egyetlen esztendő (1984) két nagy tanulmánygyűjteményét tette hozzáférhetővé a magyar nagyközönség előtt. Voltaképpen most nyílt meg a lehetőség arra, hogy részleteiben is megismerkedjünk munkásságával. Persze, még ez is csak egy töredéke az egész életműnek.
Itt csupán egyetlen megjegyzéssel búcsúzhatunk olvasóinktól: szeretni és ismerni illik Róheim munkásságát. Egészének impozáns Vonulata, a részletek megnyerő ereje és sokrétűsége nemcsak a legszigorúbb szaktudomány keretében időtálló, hanem érdekes is, meglepő is, meghökkentő is és gondolatébresztő is. Klasszikusa immár a magyar néprajzi kutatásnak. Minthogy éppen megismerésére bíztatnánk mindenkit, hozzá is tehetnénk, nem a múlt magyar tudósa ő, hanem időtlenül is magyar és tudós fő. Büszkesége e század egyetemes és hazai társadalomtudományának.
