ÉLETÚTJA
ÉLETÚTJA
Szabó József már főiskolai tanulmányai alatt kitartóan fénylő üstökösként jelent meg a magyar tudomány derengő egén. Érdemeinek elismerését kortársai és utódai mindmáig egyértelműen hangoztatják. Idézzük itt Böckh Jánosnak, az Állami Földtani Intézet nagynevű igazgatójának, a Magyarhoni Földtani Társulat egykori alelnökének Szabó József elnök 70. születésnapját ünneplő beszédéből: „Az út, melyre még a negyvenes évek közepén léptél, valóban rögös volt, előtted azt hazai erők nemigen járták, nem támogattak Téged már kezdetleg gazdag irodalmi források és tanulságos gyűjtemények, ezek megalkotásához hozzá kellett fognod magadnak, hisz a körülmények szülték, hogy még a nyelv fejlesztésére is ki kellett terjesztened figyelmedet…” „Ha valakinek jelentőségéről és érdemeiről helyes fogalmat akarunk magunknak szerezni, akkor ne mulasszuk el a körülményeket is tekintetbe venni, melyek között az illető működött. Valóban nem könnyű úton szerezted meg magadnak a babért, melyet Neked hálás elismeréssel szaktársaid nyújtanak.”
Szabó József annak a Szabó Jánosnak a leszármazottja, aki valószínűleg az osztrák határon túlról vándorolt be, és 1974. febr. 29-én I. Lipót királytól nemességet kapott. A szétágazódott ősi család egyik tagja, a Sopron megyei Dőr községből a 17. század elején a kalocsai érseki uradalomban hivatalt vállalt, s azóta a nemzetségnek ez az ága Kalocsán maradt. Szabó József Kalocsán született 1822, március 14-én. Szüleinek hat gyermeke közül ő volt a legidősebb. Mindegyikük, valamint leszármazottaik is polgári élethivatásúak, hivatalnokok, állami tisztviselők, orvosok, tanárok, papok voltak.
Elemi és gimnáziumi tanulmányait Kalocsán végezte, mindvégig ösztöndíjjal, nyilvánvalóan az ottani magyar nyelvű oktatás előőrseként ismert bencés rendi iskolában, amely 1860-ban az újra visszatelepített jezsuita rend Habsburg párti katolikus-latin iskolájává lett. Ez megkönnyítette volna, vallásos, hitbuzgó neveltetése szerint, a papi élethivatás vállalását, de ő inkább a jogi tanulmányokat választotta, ahol az elmaradt nép fölemelésében, szolgálatában közvetlenebbül segíthetett. Testvérei közül is csak egy lett pap, egyikük orvos, a többiek az érseki uradalom szolgálatában, vagy önállóan, agronómusok. 1837 őszén, tehát – az akkori tanulmányi szabályzat szerint – 15 éves korában kezdte el a pesti egyetemen a filozófia kétéves és a jog kétéves tanulmányát, s 1841 őszén kitűnő sikerrel fejezte be. Egy évi joggyakorlatra Selmecbányára került, Hánrich Ferenc királyi főkamarai grófi ülnök, a kincstári uradalmak főügyészének hivatalába. Elismerő joggyakorlati bizonyítványát félretéve „A kőtelen Alföld fia” a természet iránti szeretetét, s a hegyvidék kőzeteinek megismerését, természettudományos szemléletét ösztönös hivatásul érezve, az 1842–43 tanévben a Bányászati Akadémiára iratkozott be, s azt elvégezve, bánya- és kohómérnöki oklevelet szerzett. Ezzel egyidejűleg 1846-ban az ügyvédi diplomát is megkapta. A jogot csak honpolgári kötelességből végezte, hazája törvényeinek megismerése végett, mert a diploma szerinte „inkább használhat, mint árt”. A kilenc tanulmányi év nehéz szellemi fölkészülés lehetett számára, annál is inkább, mert apja halála után (1843) ösztöndíj nélkül anyagilag is egészen magára volt utalva. 1846-ban, 24 éves korában kezdte meg gyakorlati hivatali működését, a zsarnovicai ezüstkohónál mint díjtalan gyakornok. 1847. IX. 16-án a nagybányai kerületben, Felsőbányán díjas gyakornok, az érckémlelési hivatalban a magyar fogalmazást végzi. Ugyanebben az évben, ösztönös hivatásérzete szerint a budai József Ipartanoda vegytani és technológiai tanszékére pályázott, amit azonban Nendtvich Károly kapott meg. 1848-ban az első felelős magyar minisztérium pénzügyminisztere, Kossuth Lajos a Bányászati Osztály segédfogalmazójának nevezte ki. 1849-ben Pest kerületi salétrom-főfelügyelője, a szabadságharc lőporszükségletéhez szükséges alföldi és erdélyi salétrom-termelő helyeket térképezte, gyűjtötte, vizsgálta, és minőségileg-mennyiségileg földtanilag értékelte.24 A szabadságharc után az önálló magyar minisztérium megszüntetése, s a Bányászati Osztály Bécsbe helyezése miatt állástalan lett. Koch Antal szerint ekkor is arra gondolt, hogy az akkor létesült birodalmi Földtani Intézetben (K. K. Geol. Reichsanstalt) a Haidinger, W. igazgató által fölajánlott állást foglalja el.5 Erre a kényszermegoldásra nem is kerülhetett volna sor, mert ott magyarsága és szabadságharc alatti tevékenysége miatt kinevezésre nem számíthatott. Időközben a pesti egyetemen az orvoskari állattan-ásványtani tanszékből kiválva, a bölcsészettudományi karhoz áthelyezve, különálló ásványtani tanszék létesült, amelynek első magyar szervezője, elindítója Szabó József volt. Helyettes tanári minőségben az 1850/51-es tanévtől az 1854/55-ös évig – 1853/54. első félévében még a vegytani tanszéken is helyettes tanárként (Than Károly elődjeként) – működött. Kinevezése azonban, a reánk szakadt habsburgi elnyomatással s a németesítés szándékával idehelyezett osztrák, német és cseh tanárok működése miatt elmaradt. Az ásványtani tanszéken a viszonylag jóhiszemű, jószándékú Peters, K. cseh származású tanár tevékenykedett, aki a magyar földtan történetében is eredményes tudományos emlékeket hagyott.13 Közben Szabó József további önműveléssel az egyetemi tanári fokozat formai teljesítésének eleget téve, 1851-ben bölcsészettudományi doktori oklevelet szerzett. Hatévi egyetemi helyettes tanári működés után, a bölcsészkar német nyelvű elismerő bizonyítványával, a középtanodai tanári vizsga és az egyévi gyakorlat elengedésével, 1855. okt. 19-én a budai állami Főreáliskola rendes tanárává nevezték ki. Itt volt mint hivatott tanár az 1857/58. tanév végéig, amikoris a Pesti Kereskedelmi Akadémián a vegytan és kísérleti fizika tanára lett, 1859/60-ban társigazgatója, 1860 szeptemberétől pedig ugyanennek a tanintézetnek az igazgatója. Peters, K. távozásával, a Pesti Egyetem Bölcsészeti Kara, az 1860/61. tanévben, a megüresedett ásványtani tanszék helyettesítésével bízta meg, majd az 1862. július 18-án kiírt pályázat nyomán Koch, A. szerint „gyorsan bekövetkezett” végleges kinevezése. A Bölcsészettudományi Kar történetének ebben az „átmeneti korszakában” a tanszékek, különösen a természettudományiak betöltése jellemző korképtörténet. „Az ásványtani tanszéket is pályázat alapján, a Bölcsészettudományi Kar jelölésének megfelelően, az addigi helyettessel Szabó Józseffel töltötték be. Szabót a Bölcsészeti Kar úgy terjesztette fel, mint Magyarország akkori legkitűnőbb mineralógusát, s Szabó 1862. október 11-i legfelsőbb elhatározással meg is kapta a rendes tanári kinevezést.” „Különösen nagy fontosságú volt számos tanszéknek olyan személyekkel való betöltése, akiknek működése, az általuk képviselt tudományágnak hazánkban való továbbfejlődésére nézve elhatározó volt.” (Than K., Margó T., Jedlik Á., Szabó J.), „…akiknek munkálkodása nélkül a magyar tudományosság kialakulása mindenesetre másként és lassúbb tempóban történt volna”. Az átmeneti korszakban az idegen tanárok helyébe kerültek „túlzástól mentes férfiak, bár igen jó hazafiak … haladásnak, de szélsőségektől való idegenkedésnek is emberei”.26 Nincs adatunk arról, hogy ezen a pályázaton Szabó József mellett más pályázó is lett volna. Nem érdektelen azonban reámutatni arra, hogy az egyetemi tanszékek betöltésénél nálunk mindeddig, főként német behatással, sokszor a szakmai tekintetek mellőzésével, döntő jelentősége volt a személyi minősítésben a politikai és különösen a vallási megítélésnek. Ezt észlelhettük az új egyetemek létesítésénél, a debreceni református jelleg félretételében s a pozsonyi, pécsi, szegedi egyetemek burkolt katolikus túlsúlyában. Érthető ez, hisz a politikai magatartás tekintetbe vétele, ha a tudományos aktivitást nem zavarja, mindenütt jogos államvédelmi kívánalom.
Szabó József kinevezése és életútjának teljessége ezeket a kívánalmakat tökéletesen kielégíthette. A maga idejében ritka felekezeti türelemmel, elfogulatlanul működött. Érthetően nem volt, nem lehetett Habsburg-párti, még kevésbé német-osztrák barát. Szakmai iránya is inkább a tömör, franciás szellemiségre utal. Érett politikai felfogása a „kiegyezés” elveihez igazodóan, népünk fölemelkedésére, ipari és művelődési fejlesztésére törekedett, a természettudományos alapozottságú, haladó szellemű polgári értelmiség vezető szerepével, lassú, folyamatos fejlődéssel, minőségi és mennyiségi ugrások, változások, forradalmi alakulás nélkül. Korán felismerte elszigetelt nyelvünk mellett az európai nyelvek ismeretének szükségességét, de a magyar szaknyelv elsőbbségét és a magyar írásmód tökéletesítését, kötelességének érezte. Beszélt és írt latinul, franciául, angolul, németül, értett olaszul, szlovákul, görögül, ezenkívül egyes szavakat utazásain a néppel való érintkezésben, horvátul, románul, sőt törökül is megtanult.
Kortörténeti tünet, hogy a XIX. század első felében a magyar társadalom egészében a természettudományok csaknem teljesen ismeretlenek voltak. Nemcsak a vezető-irányadó feudális főúri körökben, de az ipar nélküli, kizárólag készáru kereskedelemmel, adás-vétellel foglalkozó, polgárosodó társadalomban sem volt érdeklődés az összes tudományok iránt. Érthető, hogy a természettudományokban nagyon elmaradottak voltunk. A Habsburg elnyomatás teljében, a külföldtől elzártan, gyakran még a külföldön tanulni óhajtók is nehezen kaptak útlevelet. Az abszolutizmus számára félő volt, hogy a hosszabb időn át külföldön, szabad szellemben képzett fiatalok nemkívánatos politikai eszméket vagy újító szándékokat hoznak haza. Az elnyomatás és jogtalanság aléltságából csak lassan, sokára talált a nemzeti egység eszméje utat. Magára utaltan, kormányzati segítségre nem számíthatott Szabó József. A Magyar Tudományos Akadémia 1832-ben létesült Matematika-Természettudományi Osztályában hat rendes tagsági hely volt fővárosi tudósok részére, de 1840-ben csak egy helyet töltöttek be természettudóssal, a többi gyakorló orvos és mérnök volt.
Ilyen viszonyok között indult a fiatal Szabó József. Az életút szabaddá lett, a magyar földtan fejlődésmenete a tudományegyetemi ásvány-földtani tanszéken, az intézet és a nagy gyűjtemény létesítésével, Szabó József működésével, európai színvonalon, a legelsők közé lendült. Személye a legnagyobb magyar természettudósok egyikévé lett.
