ÚTON A VILÁGHÍR FELÉ
ÚTON A VILÁGHÍR FELÉ
Teheránban ez alkalommal is hosszabb időt tölt. Az útja során látottakról-tapasztaltakról igen kevés feljegyzést készíthetett. Mindent emlékezetébe kellett vésnie. Most ezeket papírra veti, s lényegében el is készül útleírásának vázlatával.
Útjának eredményeit latolgatva kirajzolódik előtte a szerzett tudományos ismeretek értékesítésének útja is. Nem kis szerepet játszanak ebben a teheráni angol diplomaták, akik Vámbéry információinak politikai értékét felismerve, útját Anglia felé egyengetik. Ellátják Vámbéryt az angol politikai és tudományos élet legkiválóbb képviselőihez szóló ajánlásokkal.
Vámbéry e bíztatások nyomán el is határozza, hogy útleírását először Angliában adja ki. A biztos világsiker tudata határozza meg érzéseit és lépéseit. „Pompás légvárakat építettem magamnak és valósággal dúskáltam jövőm képének színpompájában, bár halovány fogalmam sem volt a reális alapon nyugvó életpályáról. Egyelőre beértem azzal a tudattal, hogy olyan részeivel és pontjaival ismerkedtem meg Ázsia világának, melyeket európai ember előttem nem látott. De arról, hogy hol és miképpen fogom értékesíteni e fölfedező utam eredményeit, a siker örömmámorában egyáltalán nem gondolkoztam … A lelkemet vívó reménységek zavarából csakis az az egyedül biztos és boldogító érzés vált ki határozottan, hogy szerencsés felfedező utam hírt és dicsőséget szerez nevemnek Európában és végre lesz életpályám; de arról, hogy milyen természetű lesz ez a pálya, nem volt fogalmam egyáltalán.” (Küzdelmeim. 228.)
Teheránból e mámoros hangulatban küld jelentést Pestre az Akadémiának. Valószínű azonban, hogy a sikeres utazás híre a teheráni diplomáciai csatornákon már előbb eljutott Nyugatra, s onnan kerülőúton Pestre is. Talán ez, s feltehetően az utazás politikai aspektusának előtérbe kerülése is hozzájárult ahhoz, hogy a pesti tudományos közvéleményben már visszatérése előtt bizonyos tartózkodás vagy idegenkedés alakult ki Vámbéryvel szemben.
Ezt Pesten való megjelenése és útibeszámolója sem tudta eloszlatni. A pesti tudós közvélemény Vámbérytől a magyarság ázsiai török szálainak felkutatását, az ottani kéziratgyűjtemények kincseinek megvizsgálását, minden képpen azonban konkrét tudományos eredményeket várt. A zsákmány e szempontból azonban igen-igen szerény volt. Vámbéryt dervis-inkognitója eleve megakadályozta abban, hogy KözépÁzsiában komoly könyvtári munkálatokat végezzen, s ott fontos kéziratok után kutasson.
Az akadémiai közvélemény a közép-ázsiai vállalkozást önkénytelenül is összehasonlította Reguly Antalnak a finnugor népek között tett utazásaival, s a mérleg Vámbéry számára igen-igen előnytelenül alakult. Hozzájárult ehhez az is, hogy a magyar múlt finnugor szálainak kutatói – éppen Reguly anyagának vizsgálata nyomán – már többé-kevésbé világosan látták a magyar nyelv finnugor eredetét, s a török nyelvi kapcsolatok sajátos, nem nyelvrokoni jellegét.
Az elismerésre, ünneplésre vágyó Vámbéryt mindez hideg zuhanyként éri. „Ez hát a jutalma mérhetetlen fáradalmaimnak és szenvedéseimnek, és ilyen hálát érdemeltem a nemzettől, melyért, hogy felderítsem eredetét, kockára tettem életemet; és ez legyen az elismerés az Akadémia részéről, melynek úgy reméltem, hasznára leszek tudományos utazásom eredményeivel? – Megsértett hiúságom hatása alatt állva, kínosan esett ilyetén fölébredésem az álomból, melyben hazautazásom egész folyamán ringatóztam.” (Küzdelmeim. 242–243.)
Bizonyára e fogadtatásban, majd a folytatásként tornyosuló nehézségekben kell keresni annak az ellentétnek pszichológiai gyökereit, amely Vámbéryt később a magyar nyelvészet tudós művelőitől elválasztotta.
Legőszintébb pártfogója, Eötvös báró is úgy véli, hogy közép-ázsiai tapasztalatait leggyümölcsözőbben Angliában tudja kamatoztatni. Segítségére is van odautazásában.
A „ködös Albion” bőven kárpótolja csalódásaiért. Ajánlólevelei a legmagasabb politikai posztokig elvezetik Vámbéryt, sőt a legelőkelőbb társaságok szalonjait is megnyitják előtte. „…két héttel a Temze partjára való megérkezésem után egész seregét számláltam meg barátaimnak és ismerőseimnek, kik szóban és írásban terjesztették híremet, sőt az egykori dervist váratlanul hírneves és divatos emberévé tették a londoni társaságnak” – írja önéletrajzában (Küzdelmeim. 249.).
A harmincadik életévén alig túljutott becsvágyó fiatalember rövid idő alatt elnyeri azt, amit hosszú idő óta remélt. Első előadását a Royal Geographical Society előtt tartja, s ez meghozza számára a tartós sikert. Az ünnepelt „explorer”, a „felfedező” a legnevesebb kiadóval szerződhet könyve kiadására.
Rövid idő múltán világosan látta azonban az Angliában személye és munkássága iránti érdeklődés politikai motivációját. „Nálam a fősúlyt azokra a hírekre vetették, melyeket Hivából, Buharából és Heratból, és főképpen Oroszországnak Ázsia déli részei felé irányuló és Közép-Ázsia teljes elszigeteltsége következtében eddig figyelmen kívül maradt titkos mozgalmairól hoztam, s amelyekre a politikai körök rendkívül kíváncsiak voltak … Fellépésemnek így politikai jelentősége volt, s ha ehhez még hozzáteszem, hogy utazásom különös módja, nevezetesen dervis-szerepem feltünt az idegizgató sportban kedvöket lelő angoloknak, … némiképpen érthetővé válhatik az a rendkívüli fogadtatás, mely részemül jutott” – írja visszaemlékezéseiben (Küzdelmeim. 254–255.).
Angliában írja meg, pontosabban fejezi be útleírását, amely így először angol nyelven jelenik meg, s nem kis mértékben járul hozzá hírnevéhez.
Egy idő multán azonban belefárad az angol társadalmi összejövetelekbe, az angol élet felfokozott tempójába, amely kezdetben szinte magával ragadta. Látja, hogy e világnak minden ünneplés ellenére is kültagja maradt. Arra pedig nem számíthat, hogy Angliában ambícióinak megfelelő álláshoz jusson.
Útleírásának megjelenése könyvsikert jelent ugyan számára, a hozzáfűzött anyagi reményeket azonban csak csekély mértékben váltja be. Ez ébreszti fel a „remélt jólét álmából”, s ismét hazája felé fordítja tekintetét.
