VÁMBÉRY POLITIKAI TERMÉSZETŰ ÍRÁSAI
VÁMBÉRY POLITIKAI TERMÉSZETŰ ÍRÁSAI
Monográfiák sora, számtalan újságcikk és esszé a tanúja Vámbéry politikai-publicisztikai tevékenységének. Ezekben mint a Kelet ismerője és szakembere mutatkozik be a szélesebb nyilvánosság előtt. A honi és a külföldi sajtóban megjelent írásairól – cikkekről, kommentárokról, levelekről stb. – ma sincs pontos képünk. Azt is csak hozzávetőlegesen tudjuk, hogy az évtizedek során Vámbéry milyen sajtóorgánumokkal állt kapcsolatban. Az e területen Vámbéry nevéhez kapcsolódó nimbusz azonban hű bizonyítéka annak, hogy az Európa és az Újvilág patinás sajtófórumain folytatott tevékenysége nemzetközi érdeklődéssel és megbecsüléssel találkozott.
Vámbéry tevékenységének e szférájához rendkívül nagy becsvágy és sok érzelmi mozzanat fűzte. Tudatában volt az ismereteiből adódó előnyöknek, s az így aratott sikereknek is. Szinte kárpótolva érezte magát a tudományos vitacsatákban való vereségekért. De volt egy pont, ahol becsvágya e területen sem nyert kielégülést. Örök tüskeként élt benne az, hogy a külügyek szférájában a Monarchia illetékes körei szolgálataira sohasem tartottak igényt.
Publicisztikai munkásságának kezdetei a sztambuli évekre estek. A politikai körökkel való kapcsolatai szinte predestinálták a laptudósítói feladatra, amelyet akkor inkább anyagi okokból, mint ambícióból vállalt el. A keleti utazások, az iráni út és a kalandos közép-ázsiai vállalkozás azonban hatalmas tőkét teremtett számára e területen, s ezt Vámbéry kitűnően tudta kamatoztatni.
Az utazások kevés tudományos konkrétumot, más szóval feldolgozható anyagot hoztak számára. Az európaiak számára szinte ismeretlen területeken szerzett személyi tapasztalatoknak, geográfiai, társadalmi, etnográfiai stb. ismereteknek azonban különös politikai súlya is volt. Nem véletlen, hogy a Kelet monopóliumára törekvő angol politikai körök nyomban felfigyeltek Vámbéryre, aki tapasztalatait már ezen igényeket szem előtt tartva sikerrel tudta értékesíteni. Első angliai tartózkodása egy csapásra a Kelet elismert politikai szaktekintélyévé avatta. A kor rangos politikai sajtófórumaival való kapcsolatainak kialakulása, aktív publicisztikai tevékenysége a külföldön szerves folyománya volt a fiatal Vámbéry angliai diadalútjának.
Első angliai szereplései, a különböző előadások és tudományos kontaktusok, annak a politikai elképzelésnek jegyében zajlanak le, hogy Közép-Ázsia fontos politikai változások küszöbén áll: előbb-utóbb a terjeszkedő cári hatalom befolyása alá kerül, ez pedig közvetlenül érintheti Anglia indiai érdekeit. Nem csoda tehát, hogy az angol közvélemény különös figyelmet szentelt a Keletről érkezett magyar utazó benyomásainak, aki ugyanakkor hű bizonyságát adta anglofil habitusának.
Az idő Vámbéry javára dolgozott, mert a politikai események rövid időn belül a jóslatok igazolásának tűntek. A közép-ázsiai kánságok területei a XIX. század 60-as éveinek végén és a 70-es évei során cári fennhatóság alá kerültek.
Ez a politikai aktualitás szolgáltatott alapot Vámbérynek ahhoz, hogy a 70-es évek során két munkát is szenteljen az e területek politikai sorsával összefüggő kérdéseknek. Oroszország hatalmi állása Ázsiában c. műve 1871-ben, Zentralasien und die englische–russische Grenzfrage c. kötete, tulajdonképpen a kérdés kapcsán irt cikkeinek, esszéinek stb. gyűjteménye, 1873-ban jelent meg. Ezt követően látott napvilágot 1875-ben a Der Islam im XIX. Jahrhundert című műve is, amelyben egyes iszlám országoknak az európai haladáshoz való felzárkózását célzó reformtörekvéseit vázolja fel.
Vámbéry e művét szinte védőiratnak szánta az iszlám-társadalom mellett, a Nyugatnak az iszlám uralta Keletre vonatkozó ítéletét akarta korrigálni. Mindezzel kapcsolatos gondolatait egy sajátos kulturtörténeti-vallási keretben foglalta össze, figyelmen kívül hagyva éppen azokat az alapvető társadalmi mozgásokat, amelyek a két világ konfrontációjához vezettek.
A 80-as évek derekán ismét kitűnő alkalom kínálkozott Vámbéry számára a közép-ázsiai nagyhatalmi konfliktus témájának felelevenítésére. A közvetlen indítékot Angliának és Oroszországnak az afganisztáni érdekszférában való egy konfliktusa szolgáltatta. Vámbéry The coming struggle for India című műve (London, 1885.) a legalkalmasabb időpontban elevenítette fel anglofil politikai nézeteit. Ez a műve talán életének legnagyobb politikai sikerét jelentette. Az angliai politikai porondon személyesen való megjelenése ismét diadalúttá változott.
1898-ban jelent meg Párizsban a La Turquie d’aujourd’hui et d’avant quarante ans c. munkája, amely az Oszmán Birodalomnak a XIX. század második felében bekövetkező hanyatlását vázolja fel. Ezen írása, amely igen sok kritikai megjegyzést adresszál a szultáni kormányzat címére, nem kevéssé járult hozzá ahhoz, hogy Vámbérynek II. Abdülhamit szultánhoz fűződő korábbi szívélyes kapcsolatai megromlottak.
Vámbéry politikai írásainak vezérmotívuma a haladást és kultúrát terjesztő Anglia keleti hatalmi törekvéseinek a zsarnok és elmaradott Oroszországgal szemben való támogatása. Jómaga ezt azzal magyarázta, hogy e politikai állásfoglalása az 1848–1849-es szabadságharc leverésekor megsértett hazafias öntudatból fakadt. Ezek az események – vélte – egy életre szembeállították a cári Oroszországgal. Valószínű azonban, hogy életének a közép-ázsiai utazást követő angliai eseményei e vonatkozásban legalább olyan lényeges, ha nem lényegesebb szerepet játszottak.
E politikai írások ugyanakkor arról tanúskodtak, hogy a nagy európai társadalmi átalakulások, az új forradalmi elméletek nem kerültek Vámbéry látókörébe, s így magától értetődő, hogy Európa és Kelet viszonyát is e meggondolásoktól függetlenül szemlélte. A külpolitikai kérdéseket szinte kizárólag az orosz–angol nagyhatalmi összecsapás dimenziójában, a Kelet belső kérdéseit pedig egy sajátos kulturtörténeti-vallási keretben vizsgálta, legtöbbször távol a reális társadalmi problémáktól. Ebből a pozícióból vette például védelmébe a Nyugattal szemben az Oszmán Birodalmat; a nagyhatalmi osztozkodás igazi rugói szinte teljesen hományban maradtak számára. Az, hogy publicisztikai tevékenysége később erősen csökkent, bizonyára azzal is összefüggött, hogy arra a prognózisra, amelyhez a legnagyobb reményeket fűzte, nevezetesen az orosz–angol összecsapásra, a századforduló körül rácáfolt az idő.
Történelmi-politikai elképzeléseinek számos vonatkozása vall Vámbéry naivitásáról is. Íme egy példa.
Vámbéry büszkén vallhatta és vallotta is magáról, hogy személyét külföldi uralkodók és politikusok – a perzsa sahtól az angol udvarig – megkülönböztető figyelemben részesítették. Annál mélyebben érintette azonban az a tény, hogy a Monarchia illetékes körei személyét mint politikai szakértőt teljesen mellőzték. Panaszkodva és szemrehányóan ír arról, hogy még a Monarchia boszniai konfliktusa idején sem gondoltak rá, pedig II. Abdülhamit szultánhoz fűződő szívélyes kapcsolatai miatt ő lett volna az igazán hivatott valaki arra, hogy ezt az ügyet rendbe tegye …
Számos rövidebb-hosszabb lélegzetű esszében foglalt állást a Keletet érintő aktuális kérdésekkel kapcsolatban is. Ezek az írásai széles tematikai spektrumról tanúskodnak. Az igazság azonban az, hogy azon politikai írásait, amelyek 1865 után a nyugati sajtóban jelentek meg, s bizonyos szerepet játszottak az ottani közvélemény Keletről való elképzeléseinek formálásában, szinte alig ismerjük. Ezek alapos ismerete pedig elengedhetetlenül szükséges lenne ahhoz, hogy végleges ítéletet lehessen alkotni Vámbéry politikai tevékenységéről. A tények hézagos ismerete teszi érthetővé, hogy Vámbéry személyéhez mint politikai publicistához mindmáig ellentmondó vélemények kapcsolódnak. A magyar nacionalistától az angol kémig a legkülönbözőbb cimkével látták el személyét szóban és írásban. A jövő kutatásainak feladata lesz e vonatkozások egyértelmű és megnyugató tisztázása.
