BEVEZETÉS
BEVEZETÉS
Varga József kétszeres Kossuth-díjas akadémikus – a Műegyetem kémiai technológia katedráján a nagyhírű Wartha Vince és a haladó szellemű Pfeifer Ignác professzor utóda – egyike azoknak, akik a legtöbbet tették a magyar vegyipar megalapozásáért. Eredményei a nagy- és középnyomású hidrogénezés terén kiemelkedőek. A kőszenek, kátrányok és kőolajak nagynyomású hidrogénezésekor fellépő kénhidrogén-effektus felismerésével már fél évszázaddal ezelőtt felhívta magára a hazai és külföldi szakkörök figyelmét. A felszabadulás után pedig az ásványolajok és kátrányok motorhajtó anyagokká való bontására a középnyomáson történt hidrogénezés, a róla elnevezett „Varga-hidrokrakk”-eljárás kidolgozásával a magyar tudomány jó hírét öregbítette az egész világon.
Huszonöt éve, hogy alkotóképessége teljében, váratlanul meghalt, ezért Varga Józsefet ma még nem szemlélhetjük történelmi távlatból. Mi maradt meg páratlanul gazdag és tartalmas életművéből? Az izgalmas kérdésre csak a késői utókor adhat végleges választ. „Azok az iparok, melyeknek megteremtésén és fejlesztésén oly sokat fáradozott, továbbfejlődtek, de nem feltétlenül azokon a nyomokon, amelyeken ő járt. Tanítványai tovább tanítanak és kutatnak, de nem pontosan abban az irányban, amelyben ő haladt” – vonja meg a mérleget egyik kiváló tanítványa és munkatársa, Polinszky Károly, amikor így folytatja –, „de ez így is van rendjén. Az a tudomány, amit Varga József tanított és művelt, a kémiai technológia, műszaki tudomány. A tudományos és technikai forradalom korában pedig egy műszaki tudomány eredményeit nem lehet rövid távon értékelni. A természettudósoknak ilyen szempontból könnyebb dolguk van; az ő feladatuk az élet és a természet törvényszerűségeinek mind behatóbb és pontosabb megismerése. Nem kell törődniök azzal, hogy eredményeik a társadalom számára azonnal és közvetlenül hasznosíthatók-e. A műszaki tudósnak azonban az élet mindennapi követelményeihez kell igazodnia, azok pedig rohanó korszakunkban szüntelenül változnak. Új igényekhez új nyersanyagokat, az új nyersanyagokhoz új technológiákat kell keresni. Nyersanyagforrások elapadnak, más nyersanyagok végtelennek tűnő készletekben bukkannak fel, amíg az igények haladványszerű növekedése ezt a végtelent is véglegesíti.
Hogy ez mennyire így van, arra Varga József munkássága kristálytiszta példa. A kissármási földgázforrást, amelyen szénhidrogén-technológiai kutatásait elkezdi, az első világháborút követő békeszerződés elzárja előle. Kőolaj- és földgázkészlet hiányában az ország egyetlen motorhajtó anyagokká feldolgozható ásványi kincséhez, a barnakőszénhez fordul. De közben feltárják a lispei olajmezőket. Be kell záratnia szép sikerrel kecsegtető péti kísérleti üzemét, amely az első magyar műbenzint állította elő. A lispei olaj hamarosan kiapad, de máris itt van a nagylengyeli olaj. Nagy aszfalttartalma újból a régi nyomvonalra csábít és megszületik – mintegy a több évtizedes kutatómunka szintéziseként – a kőszénkátrányok és nehéz kőolajmaradékok feldolgozására egyaránt alkalmas hidrokrakk-eljárás. Folytathatnánk tovább a gondolatsort, ami egyben válasz is lenne az előbb felvetett kérdésre. Mert ez a folyamat, a nyersanyagok és a technológiák szüntelen cserélődése, elapadása, elavulása és megújulása azóta is tart, hogy Varga József tudását és alkotóerejét nélkülöznünk kell.”*
Polinszky Károly: Előszó Móra László Varga József élete és munkássága (Bp. 1969) c. könyvéhez
Minden haladó tudós jellemzője a hazafiság, amely az alkotó munkában nyilvánul meg, abban, hogy mennyit tesz tudománya fejlődéséért és a tudomány segítségével hazájáért. Varga József célja a magyarországi nyersanyagkincs gazdaságos és korszerű feldolgozásának elősegítése volt, és e feladat megoldására szentelte tehetségét, egész munkás életét. Intuitív képességével előre tudta, mi az időszerű probléma, vagy mi lesz az a közeljövőben és e rendkívüli adottság Varga személyében egyben népünk technikai rátermettségét bizonyítja. A szó igaz értelmében mérnök volt, az ország iparainak legmagasabb posztján csakúgy, mint a katedrán és az Akadémia tudósai között. A legnehezebb időkben is segítőkész, emberi magatartást tanúsított. A közéletben és a tudományos világban betöltött magas tisztségeit példamutató szerénységgel viselte; a tudós és mérnökgenerációk nagy nevelője. Sohasem felejtette el küzdelmes gyermekéveit.
