PÁLYAFUTÁSA
PÁLYAFUTÁSA
Zemplén Géza 1883. október 26-án született Trencsénben. Édesapja, Zemplén János posta- és távirdafelügyelő még Géza fia születése előtt Danyicskó (keresztlevele szerint: Danyitzkó) vezetéknevét Zemplénre magyarosította, utalással szülővárosára, Sátoraljaújhelyre, Zemplén vármegye székhelyére. Az apa itt nevelkedett és lépett a posta szolgálatába. 1877-ben megházasodott, elvette Wittlin Győző orvos Johanna lányát, boldog házasságukból három fiú született. Mivel a postatisztviselők gyakran változtatták lakhelyüket, a három gyermek is három különböző helyen látta meg a napvilágot. A legidősebb fiú, Szilárd a Hegyalja központjában, Sátoraljaújhelyen jött a világra, a középső fiú, Győző a dunántúli Nagykanizsán, a legkisebb fiú, Géza pedig Trencsénben. Innen, a Vág folyó partjáról helyezték át az édesapát az adriai-tengeri kikötővárosba, Fiumébe.
A városban túlnyomórészt olaszok és horvátok laktak, magyarok kevesen voltak és főleg közszolgálati alkalmazottak, kistisztviselők. Már az elemi iskolában is a tanítási nyelv az olasz volt, és csak mellékesen tanultak magyarul. Ennek ellenére a Zemplén gyermekek kiemelkedően jó tanulók voltak. Az első fiumei iskolaévben, 1890/91-ben Géza – aki akkor még Zemplén Ákos néven szerepelt – az olasz kivételével minden tárgyból egyes (jeles) osztályzatot kapott, a következő évtől pedig tiszta kitűnően végezte az elemit és került át a gimnáziumba. (Az Ákos név abból eredt, hogy a gyerekek „a kosfej”-nek becézték, ezt a családi becenevet Géza szívesen használta, és később festett tájképein is önmagát Zemplén Ákos névvel jelölte – mint ezt e sorok szerzőjének Zemplén Éva, Zemplén professzor leánya elmondta.)
A három Zemplén fiú a gimnáziumban teljes tandíjmentességet élvezett, mert mindhárman: Zemplén Constantino (Szilárd), Vittorio (Győző) és Géza jeles rendű tanulók voltak. Emellett szorgalmasan szerepeltek az iskola ifjúsági magyar társalgó körében. Géza szavalta például 1897. március idusán a Nemzeti dalt. Az irodalom és költészet iránti érdeklődését, olvasottságát azzal is jutalmazták, hogy a társalgó kör könyvtárosának Zemplén Géza VI. oszt. tanulót választották. Fiumében Géza megismerte az olasz nyelv klasszikus szépségeit, Dante szeretete egész életében végigkísérte. Hosszú évek múltán is barátai, munkatársai körében a fehér asztalnál ugyanolyan könnyedséggel szavalta olaszul a Divina Commediát, mint Ady verseit magyarul. Ugyanakkor a mediterrán flóra, a napsütötte isztriai partvidék jellegzetes növényzete mély érdeklődést ébresztett benne a természet iránt. Még gimnazistaként megtanulta meghatározásukat és elkezdte gyűjtésüket. Nemes szenvedélyének egész életében hódolt, és műegyetemi professzorként is, amikor szabadságát e vidéken töltötte, örömmel gyarapította gyűjteményét egy-egy ritka növényféleséggel.
A gimnáziumi évek gyorsan elrepültek, az eminens diáknak az érettségi nem okozott gondot. A vele együtt tanult 22 diák közül jelesen csak Zemplén Géza végzett 1900 májusában. Érdekes, hogy rajta kívül csak ketten voltak magyarok az osztály többi 19 tagja olasz volt. A sikeres érettségit követően édesapja levelet írt Eötvös Lorándhoz mint az Eötvös József kollégium kurátorához, és kérte, hogy Győző fia után annak testvéröccsét is vegyék fel. Mellékelte Géza bizonyítványát és kézzel írott kérvényét, melyben ezt olvashatjuk: „Született magyar létemre a fiumei olasz nyelvű főgimnáziumi tanulmányaimat jeles eredménnyel végeztem. Beszélek és írok: magyarul, olaszul, németül, értek franciául.... A chemia és természetrajz szakot óhajtanám választani. Ez utóbbiban talán némi segítségemre szolgálna az, hogy a rajzolásban egy kis jártasságom van.”
Ezekkel az adottságokkal természetesen Zemplén Géza is tagja lesz 1900 szeptemberében az Eötvös-kollégiumnak, amelyben Győző bátyja már 1896 óta tanult. Az intézet ekkor még Pesten, a zajos vásárcsarnok közelében, a Csillag utcai Kerkápoly-ház emeletein bérelt lakásokban működött. Egy-egy tudományszak hallgatói négy egymásba nyíló szobából álló lakosztályban helyezkedtek el. Az az évfolyam, amelyik 1900-tól 1904-ig tanult, az Eötvös-kollégium egyik leghíresebb osztálya, tagjai között találjuk például Gerevich Tibort, Kodály Zoltánt, Szabó Dezsőt, Szekfű Gyulát, Gombocz Endrét és Zemplén Gézát, akik életművükkel igazolták Eötvös azon elvének helyességét, hogy csak az lehet igazán jó tanár, nagy professzor, aki maga is eredményes művelője, kutatója tudományszakának.
A kollégistákat szakvezetők támogatták, a természetrajzi szakvezető Filarszky Nándor volt, aki Zemplén növénytani ismereteit tudományos alapokra helyezte. Ennek segítségével fejlesztette ki a későbbi Zemplén professzor híres botanikagyűjteményét, mely halála után a Természettudományi Múzeum növénytárát gazdagította. A szakvezetők mellett a növendékekkel a legtöbbet a kollégium igazgatója, Bartoniek Géza foglalkozott. A kiváló pedagógus egyenként ismerte és ahol lehetett segítette növendékeit. Zemplén abban az időben veszítette el édesapját, nehéz helyzetében azzal támogatta igazgatója, hogy beajánlotta őt Semsey Andornak, a nemes lelkű mecénásnak, aki megbízta geológiai tájképek festésével. A több ezer korona járandóság fejében készült akvarellekből három kép (Detonata gola, 1903; Somoskői bazalt, 1903 és Sziklák a szulykói völgyből, 1904) máig is a Magyar Állami Földtani Intézet vezetőinek hivatali szobáit díszíti.
Az egyetemi tanulmányait is szerencsés időszakban végezte, mert a kémiából tanárai voltak: Lengyel Béla, Buchböck Gusztáv, Winkler Lajos és Than Károly. A többi tárgyakból pedig Eötvös Loránd, Beke Manó, Krenner József, Entz Géza, Lóczy Lajos, Négyessy László, Alexander Bernát, Fináczy Ernő stb. tanították. Az egyetemi tanulmányok eredményeit később így foglalta össze magántanári pályázathoz írott életrajzában: „Eleinte a növénytan és az ásványtan kötötte le a figyelmemet, és 1902/3. tanévben az ásványtani intézetben dr. Krenner József vezetése mellett dolgoztam.... Később teljesen a kémia felé fordultam. Az 1902/3. tanév végén benyújtott tervezetem alapján megbízást nyertem, hogy a Than-féle pályázaton dolgozatot készítsek. Az 1903/4. tanévet teljesen a pályázatra benyújtott »Vizes oldatok felületi feszültségéről« c. pályamunka kísérleti részének kidolgozására fordítottam, és ez a munkám a tanév végén 600 korona jutalomban részesült. Ugyanezt az értekezést nyújtottam be a bölcsészdoktori cím elnyerése céljából is, minek alapján még ugyanabban az évben summa cum laude promováltam.”
A disszertációhoz szükséges munkákat Than Károly I. sz. kémiai intézetében végezte, és a szükséges kísérleti készüléket is Than tanácsai alapján állította össze. E berendezésen végzett kísérletsorozatokkal Zemplén kimutatta, hogy Eötvös törvénye nem elektrolitek és elektrolitek vizes oldatára is érvényes, ha a víz asszociójának fokát a tiszta vizével egyenlőnek tételezzük fel. A disszertáció (1) és a szóbeli vizsgák alapján Zemplént az egyetem rektora 1904. június 11-én „Summa cum laude” bölcsészdoktorrá avatta.
Az egyetem elvégzése után a tanárjelölteknek kötelező iskolai gyakorlatot kellett végezniük. Zemplén is mint próbaéves gyakorló tanár, 1904 szeptemberétől a Markó utcai V. ker. Állami Főreáliskolában tanított, és 1905. március 22-én a pedagógiai vizsgát letéve nyerte el a természetrajz-kémia szakos középiskolai tanári oklevelet. Majd kérelmére kinevezik a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolához tanársegéddé, és megbízták az erdészeti vegytani tanszék asszisztensi teendőinek ellátásával. A főiskola rektoránál 1905. május 15-én tette le hivatali esküjét, és kezdte el pedagógusi pályafutását, amely – katonai szolgálatát és külföldi tanulmányútjait leszámítva – fél évszázadon át, egészen 1956-ban bekövetkezett haláláig tartott.
A századforduló idején kiadott bánya- és erdőtörvények nyomán fellendült a hazai bányászat és erdőgazdaság, és a megnövekedett igények kielégítésére az ősi akadémia 3 éves tanfolyama már nem elegendő. Ezért 1904-ben a tanulmányi időt négy évre és a főiskolát egyetemi rangra emelték, amit a rektori cím és a mérnöki jelző is mutatott. A főiskola három szakosztályra: bányamérnöki, vas- és fémkohómérnöki, valamint erdőmérnöki szakosztályra tagozódott. Az átszervezés után két kémia tanszék működött: a bánya- és a kohómérnök hallgatók részére Schelle Róbert vezetésével az általános és elemző vegytani, az erdőmérnöki osztályon pedig az erdészeti vegytani tanszék, élén Bencze Gergely tanárral. Zemplén alig kezdi el oktatói tevékenységét, amikor 1905. október 1-én katonai szolgálatra hívták be, egy év múlva, 1906. szeptemberben szerelt le és folytatta munkáját. Zemplént 1906. december 18-án adjunktussá nevezték ki.
Hogy jól végezte oktatói teendőit, azt az előléptetés mellett az is jelezte, hogy 1907 nyarán négyhónapos külföldi tanulmányútra küldik. Ezek a hónapok sorsdöntőek, mert Zemplén Berlinben Fischer Emil intézetébe kerülve, bepillantást nyert a szerves kémia legkorszerűbb módszereibe. Az 1907-es év magánéletében is fordulatot hozott; nőül vette a nálánál több évvel fiatalabb Heinrich Johannát, Heinrich Gusztáv német nyelv és irodalom-professzor leányát. A kezdetben boldog házasságból azokban az években Éva lányuk (1908), majd Tibor fiuk (1912) született. Házasságuk később elromlott, elváltak. Volt felesége tragikusan halt meg, szomorú körülmények között.
Ebben az időben már sűrűn jelennek meg közleményei az Erdészeti Kísérletek című tekintélyes folyóiratban, és részt vesz az Országos Erdészeti Egyesület pályázatán, amelyen a Fából készített czukor és alkohol című munkájával elnyerte az 1908. évi Deák Ferenc-pályadíjat. A 100 oldalas könyvben a fának, illetve cellulóznak cukorrá és szesszé átalakítását tárgyalta. A munkát a szaksajtó elismeréssel fogadja, és örömmel fedezi fel írójában a jövő ígéretét (16). A sikeres évet főhatóságának, a földművelésügyi miniszternek 1908 októberében kelt rendelete koronázta meg, amely Zemplén Gézát két évre ismét külföldre küldi tanulmányai folytatására.
Ezt az időt is Berlinben, az egyetem szerves kémia intézetében töltötte a Nobel-díjas Fischer Emil professzor mellett. Az első évben önállóan folytatott vizsgálataira a szénhidrátok, fehérjék és enzimek köréből felfigyelt professzora, és a második évben már Fischer Emil saját laboratóriumát ajánlotta fel dolgozóhelyül. A közös munkájukról cikkek sorában számolnak be, így a cellobióz és oszonjának az enzimekkel szembeni viselkedéséről írott tanulmányuk 1909 januárjában Heidelbergben, a híres Liebig’s Annalen der Chemie-ben és vele egyidejűleg a Selmecbányán kiadott Erdészeti Kísérletek című folyóiratban is megjelent. Ezt még Fischer Emillel közösen írt négy dolgozata követi. A rákövetkező évben (1910) további hat tanulmányban számolnak be együttes kutatásaik eredményeiről: az optikailag hatásos prolinokról, az amino-oxisavak és piperidinszármazékok új szintéziséről stb.
Fischer és Zemplén e munkáiról a kortárs hitelével számolt be Helferich bonni professzor, aki így jellemezte Zemplént és munkásságát Fischer laboratóriumában: „Magam eleinte mint ifjú egyetemi hallgató, azután mint doktorjelölt és később mint Emil Fischer asszisztense, olyan szerencsés voltam, hogy ebbe a szűkebb körbe bekerülhettem. Így ismertem meg és kezdtem sokra becsülni Zemplén Gézát, a karcsú, mindig vidám és az életnek örülő fiatalembert, aki egyformán lelkesedett munkájáért és a berlini életért. Emil Fischer munkaterülete akkor a szénhidrátok mellett a depszideket és cserzőanyagokat, a fermentumokat és elsősorban az aminosavakat és a peptideket foglalta magában. Erről az utóbbi területről származtak Fischer és Zemplén első közös dolgozatai. Ezeket követően hozzáláttak a szénhidrátkémia néhány alapvető kérdésének megoldásához. A cellobióznak, származékainak és a fermentumokkal szemben észlelt viselkedésüknek vizsgálata annyira lebilincselte a fiatal doktort, hogy mindvégig hű maradt a szénhidrátkémia hatalmas és sokoldalú területéhez, és később egészen önállóan ért el ezen a területen oly kiváló eredményeket.” (85)
Egy másik kortárs és szemtanú, Freudenberg heidelbergi professzor e sorok szerzőjének válaszolva (1970) megállapította kettőjük viszonyáról, hogy „nekem az volt a benyomásom, hogy Emil Fischer Zemplén Gézával mint munkatársával nagyon meg volt elégedve. Zemplén munkája észrevehetően érdekelte, naponta felkereste őt munkahelyén, néha még többször is.” (86) Mindez nagy kitüntetésnek számított, hisz Fischer intézetébe a világ minden tájáról özönlöttek a tanulni vágyó vegyészek: angolok, franciák, amerikaiak dolgoztak nála, és különösen sok orosz és japán. E nemzetközi együttesből kitűnni csak tehetségesnek és csak megfeszített munkával lehetett. A berlini egyetemi kémiai intézet Nobel-díjas professzorának gyakorlott szeme nem tévedett, amikor a magyar Zemplént felfedezte, és magánasszisztensként foglalkoztatva közösen munkálkodott vele – mint ezt a tollukból megjelent számos publikáció is bizonyította.
Egy másik kiváló tudós, akivel Berlinben megismerkedett, Abderhalden Emil, a fiziológiai kémia neves professzora, számos kiváló tan- és kézikönyv szerzője. A vele kötött barátság és szoros együttműködés gyümölcseként Abderhalden híres Biochemisches Handlexikon, továbbá az általa szerkesztett Handbuch der biochemischen Arbeitsmethoden és a Handbuch der biologischen Arbeitsmethoden című gyűjteményes kötetek jelentős fejezeteit 1911-től két évtizeden át Zemplén Géza írta, miközben az így szerzett szakirodalmi információkat saját kutatói munkájában kamatoztatta. (18,19, 25)
Abderhalden annyira meg volt elégedve Zemplénnel, hogy meghívta berlini intézetébe, dolgozzék nála magántanári minőségben. Zemplén a meghívást megköszönte, de nem fogadta el, hanem 1910 végén hazajött Berlinből. Mint külső munkatársa, szerzőként azonban szívesen dolgozott Abderhalden sorozataiban. Itthon, Selmecbányán az oktatás mellett folytatta tudományos munkáját, és 1911-ben benyújtotta habilitációs kérvényét a budapesti tudományegyetemre. Kérelmét két bírálója: Buchböck Gusztáv és Lengyel Béla egyöntetűen pártolták – mint Lengyel Béla indokolta: „Az a körülmény, hogy Zemplén értekezéseit (39 értekezés) úgy a magyar, mint német nyelven előkelő tudományos folyóiratok hozták, és ezzel azok a nemzetközi irodalomban helyet foglaltak, felment bennünket a részletes bírálat alól.” Ily módon a képesítési eljárás formaság volt, a próbaelőadás a főiskolai adjunktusnak nem okozott gondot, s Zemplén Gézát 1912. május 3-án a budapesti egyetem A szénhidrátok, fehérjék és enzimek kémiája magántanárának habilitálta. Első előadásait az 1912/13. tanévben „A szénhidrátok és átalakításaikat kiváltó enzimek” címen hirdette meg szombatonként az egyetem II. sz. kémiai intézetében.
1912-ben főhatósága kiküldte az Amerikában rendezett nemzetközi alkalmazott kémia kongresszusára. Utazása emlékezetes maradt, mivel a „Carpathia” hajó, amelyen utazott, részt vett az 1912. április 15-én szerencsétlenül járt Titanic óriáshajó életben maradt utasainak mentésében. Selmecbányán ebben az időben új épületet emeltek a két vegytani tanszék részére, melynek laboratóriumi berendezésénél messzemenően támaszkodtak Zemplén külföldi tapasztalataira. A selmeci új laborban folytatta kísérleteit az ureáz ipari alkalmazásáról, majd a cellulóz részleges hidrolízisébe kezdett, és a Selmecbányán végzett kutatásait 1913 májusában a gentibióz vizsgálatával fejezte be.
Ezt a munkát már Budapesten folytatta, ugyanis a József Műegyetemen elnyerte a felállítandó organikus kémiai tanszékre kiírt pályázatot. A katedrára négyen folyamodtak: Konek Frigyes, Bittó Béla, Doby Géza és Zemplén. A folyamodók nálánál mind idősebbek, akik magántanárként szerves kémiát adtak elő hosszú évek óta. Ennek ellenére a műegyetemi bíráló bizottság – Ilosvay Lajos, Szarvasy Imre, Pfeifer Ignác és Sigmond Elek – kizárólag Zemplént jelölte. Ma is időszerű utalásokat tartalmazó indoklásukban kifejtették, hogy a Műegyetemnek nemcsak szerves kémiai előadóra van szüksége, hanem olyan valakire, aki a jelenlegi kutatások ismeretén kívül tudja, hogy Magyarország kémiai ipara a szerves kémiának mily irányú művelése mellett kaphat mind tudományos, mind közgazdaságilag hasznos termelésre kellően felkészített vegyészmérnököket. A Műegyetem felterjesztésére azután 1913. szeptember 6-án legfelsőbb elhatározással a „budapesti kir. József műegyetemhez az organicus chemiai tanszékre” nyilvános rendes tanárrá kinevezték.
Az ifjú professzor (akkor még nem töltötte be a 30. életévét) azután a Műegyetemen összekerült Győző bátyjával, aki már itt másfél éve az elméleti fizika tanára. A testvéreknek azonos a sorsuk, mindketten újonnan felállított katedrára kerültek. Mint egyik visszaemlékezésében írta: „Ez volt az egész országban az egyetlen szerves kémiai tanszék, külön erre a célra. De nem volt felszerelve sehogy sem, úgyszólván üres falakat és néhány dolgozóasztalt találtam. Dotáció nem volt, és nem is remélhettem kellő felszerelést, mert 1914-ben kitört a világháború, amely még jövendő reménységeimet is megsemmisítette.” (65)
Össze kellett szednie minden ügyességét, hogy az oktatáshoz és kutatáshoz szükséges berendezést biztosítsa. A szükség arra késztette, hogy bekapcsolódjék a Chinoin munkájába (1915), viszonzásul a gyár gondoskodott a tanszék részére anyagról, edényzetről és egyéb felszerelésről. Gyakorlati ipari tevékenységéért azután a hadügyi kormányzat Zemplént népfölkelő mérnök-alezredes cím és jelleg adományozásával jutalmazta (1916–17). E munkálatok mellett energiájából még szakirodalmi tevékenységre is tellett: 1914-ben ellátta a Magyar Chemiai Folyóirat szerkesztését, és 1915-ben megírta Az enzimek és gyakorlati alkalmazásuk című könyvét, mely a kémiának annak a fejezetével foglalkozott, ami azokban az években talán a legtöbbet fejlődött. (22)
A háborút követő polgári köztársaság, majd a tanácsköztársaság alatt a gazdasági és műszaki élet fejlesztését célzó munkában a Műegyetem tanári kara is részt vesz. A tanszemélyzetet ezért magasabb kategóriába osztják: Zemplén professzort is 1918. december 31-én a VI.-ból az V. fiz. osztályba sorolták. A forradalmak utáni fegyelmi eljárásoknál egyes tanárok, így Pfeifer Ignác ellen is vizsgálat indult. A tanúk sorában Zemplén kiállt mellette, és amikor Pfeifer 1941-ben elhunyt, a rákoskeresztúri központi izraelita temetőben megjelent Zemplén, és tolmácsolta a maga és a Műegyetem részvétét. A faji megkülönböztetések és a zsidótörvények idején ez bátor kiállást jelentett, és nem keltett iránta rokonszenvet az uralkodó körökben.
Az első világháború végén házassága megromlott, és röviddel harmadik gyermeke (Dénes, 1918. szeptember 18.) születése után elváltak. A legkisebb gyerek anyjánál maradt, a két nagyobbat az apa nevelte, és hogy anyai gondoskodásban legyen részük, Zemplén 1920-ban elvette Endrédy Natáliát, majd az asszony halálát (1931) követően, 1933-ban Rau Saroltát, a szívjóságáról ismert pedagógusnőt, aki férjét haláláig hűségesen gondozta. Lakásuk a Műegyetem közelében (Orlay, majd Bartók Béla út) volt, hogy Zemplén a közlekedéssel sem veszítsen időt, és teljes energiáját kutatásaira fordíthassa.
A húszas-harmincas években a szénhidrát és glükozidkémia terén egymásután születnek tanulmányai, új eljárásai, így az ún. „Zemplén-féle elszappanosítás” módszere (1923) az acetilezett szénhidrátok katalitikus dezacetilezésére – mely felfedezése a maga idején fogalommá vált a szénhidrátkutatásban. (26, 27) A kutatásokat meggyorsította, hogy a Klebelsberg Kunó kultuszminiszter által létrehozott Országos Természettudományi Tanács és a társadalmi úton szervezett, a vállalatok, gyárak támogatását biztosító Széchenyi Tudományos Társaság rendszeresen segítette Zemplén és munkatársai kutatómunkáját. Ezért 1926 után sikerrel folytathatta kísérletsorozatát a redukáló diszacharidok szerkezetének közvetlen bizonyítására, és kidolgozta módszerét a redukáló összetett cukrok szerkezetének megállapítására, amely a „Zemplén-féle lebontás” néven vonult be az irodalomba (1926–27). Eljárásával Zemplén és munkatársai gyors egymásután állapították meg és tették közzé a cellobióz, a laktóz, a melibióz stb. szerkezetét. (32–34)
A jelentős felfedezések, melyek az MTA tudományos folyóiratával egyidejűleg a Deutsche Chemische Gesellschaft által kiadott Berichte-k 1926–27. évi számaiban is megjelentek, kellő feltűnést keltettek az egész kémikus világban. A hazai elismerés sem maradt el: Zemplén Gézát a Magyar Tudományos Akadémia III. matematikai és természettudományi osztályának levelező (1923), majd 1927-ben rendes tagjának megválasztották. Az 1924. február 28-án tartott székfoglalójában, A gentibiózról és az amygdalinnal való összefüggéséről című előadásában arról számolt be, hogy több éves próbálkozás után miként sikerült a gentibiózból szintézissel eljutni az amigdalinhoz. (29)
Az MTA 1928. évi nagygyűlésen pedig a Magyar Tudományos Akadémia nagydíját is megkapta. A korabeli legnagyobb kitüntetést, ami magyar tudóst érhetett, az akadémia aranyplakettjét Zemplén a Redukáló diszaccharidok lebontása és a diszaccharidok szerkezetének közvetlen bizonyítása című, az MTA Mathematikai és Természettudományi Értesítőjének 1926/27. évfolyamában közreadott cikksorozatával érdemelte ki. (34)
A cukorlebontás sikerei után néhány évvel újabb nagyszabású eredményként megszületik az ún. „higanyacetátos módszere”, mind a glükozidok előállítására, mind pedig a oligoszacharidok szintéziséra. Ennek alapján a harmincas években folytatta munkatársaival a természetes glükozidokra vonatkozó vizsgálatokat, melyek számos új glükozid előállításához, szerkezetük végleges felderítéséhez és szintéziséhez vezettek. (Részletes ismertetésükre következő fejezetünkben visszatérünk.)
Tudományos sikerei megnövelték tekintélyét, kutató-, oktatómunkája mellett egyre több megbízást kap. A szerves kémia tanszék sikeres megszervezése után csak természetes, hogy a Műegyetem is igényt tartott vezetői képességére, irányító munkájára, ezért többször dékánná választják. Először a Trianont követő esztendőkben három éven át (1923-tól 1926-ig) volt Zemplén a vegyészmérnöki és egyetemes osztály dékánja, majd a második világháború előestéjén, 1939/1940-ben kapcsolódott be a még 1934-ben átszervezett József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetésébe, mint az egyesített gépész- és vegyészmérnöki kar dékánja. A következő évben, 1940/41-ben pedig prodékánként, saját tanszéke mellett, az üresedésben lévő általános kémia és mezőgazdasági kémiai technológiai tanszékek adminisztratív vezetését is ellátta.
Az általa alapított szerves kémia katedrán, 1938-ban ünnepelte professzori működése 25. évét. Intézete hagyományaihoz híven, munkatársai, barátai és tanítványai körében, fehér asztal mellett tartották a nevezetes évfordulót. Ez alkalomból fényképtabló is készült a mesterrel és a Zemplén-iskola azóta híressé vált tagjaival. Hogy munkatársai közül kik támogatták legjobban, erre vonatkozóan Zemplén a szerves kémia tanszék működését összefoglaló beszámolójában (1942) így vallott: „Nyilvánvaló, hogy eredményeimet azért érhettem el, mert egész sora a kiválóan képzett vegyészeknek segédkezett tudományos kutatásaimban. A számos munkatárs közül, aki intézetemben dolgozott, azokat említem meg név szerint, akik különlegesen hozzájárultak az intézet tudományos sikereinek kivívásához. Ezek időbeli sorrendben: dr. Földi Zoltán, Schwalm György, Bartha Andor, dr. Hoffmann Sándor, dr. Kiss Dénes, dr. Csűrös Zoltán, dr. Müller Sándor, dr. Bruckner Zoltán, dr. Gerecs Árpád és dr. Bognár Rezső.” (65)
Tudományos kutatásai és egyetemi tisztségei mellett Zemplén mindenkor időt szakított arra, hogy a szerves kémia haladásáról, legújabb eredményeiről tájékoztassa a közvéleményt. Már főiskolai adjunktusként az Uránia, az Erdészeti Lapok és a Vegyészeti Lapok hasábjain e témákról népszerűsítő cikkeket írt (3–5), és e tevékenységét mint műegyetemi professzor is folytatta. Aktívan közreműködött a Természettudományi Társulat ásványtan-kémiai szakosztályának munkájában, számos előadást tartott a szakosztály ülésein.
A Társulat választmányának állandóan tagja, majd 1929-től a kémiai szakosztály elnöke 1938-ig. Vezetése alatt gyárakat, üzemeket látogattak, és az ülések után a résztvevők fehér asztalnál beszélték meg a szakmai kérdéseket. A pezsgő élet és egyéniségének varázsa hozzájárult a vegyésztársadalom jó közösségi szellemének megerősítéséhez a két világháború közötti időszakban.
A harmincas évek kezdetén a magyar kultúrpolitika irányítói elhatározták, hogy az irodalom, a tudomány és a művészet, valamint a művelődés fellendítésében érdemeket szerzett személyek jutalmazására a nagy mecénás király, Hunyadi Mátyás emlékére Corvin-láncot és Corvin-koszorú kitüntetéseket alapítanak. Az első ízben kitüntetettek között olyan nevekkel találkozunk például, mint Bartók Béla és Kodály Zoltán zeneszerzők, Zilahy Lajos író, Bajor Gizella színművésznő, és a tudomány művelői sorában Fejér Lipót matematikus, Gombocz Zoltán és Melich János nyelvtudósok, Kandó Kálmán elektrotechnikus stb. A Műegyetem öt professzora, köztük Zemplén Géza vegyész is Corvin-koszorú kitüntetésben részesült (1930). Két év múlva pedig a Műegyetem nyolc professzorát – köztük Zemplén Gézát – az illetékes miniszter felterjesztésére Horthy Miklós kormányzó polgári dicsérő elismerésben (signum laudis) részesítette.
Az állami kitüntetéseket nem sokra becsülte, sokkal jobban örült, amikor 1940. december 7-én Berlinben a Deutsche Chemische Gesellschaft nevében, A. Butenandt professzor alelnök, a Társaság legnagyobb kitüntetésével, az August Wilhelm Hofmann aranyplakettel jutalmazta a szerves kémia terén kifejtett tudományos munkásságát. Ezt a kitüntetést a német tudósok közül is csak néhány legnagyobb kapta. A kitüntetés további munkára ösztönözte, azonban a háborús helyzet egyre jobban megnehezítette a kutatást. Ennek ellenére figyelme a flavonoidok kémiája irányába fordult, és e téren is munkatársaival számos flavonoid szintézisét és szerkezetének megállapítását végezte.
Munkáját 1944-ben már csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudta folytatni a gyakori légiriadók stb. miatt. Az ország katasztrófája a német megszállás (1944. március 19.) után, a nyilasok uralomra kerülésével 1944 októberében teljessé vált. Emberi nagysága, magyarsága ekkor mutatkozott meg: midőn az egyetemet és a Műegyetemet Németországba kitelepítő határozatot a nyilas államtitkár közölte, a lesújtó hírt az egybegyűlt tanárok csendben fogadták, csupán Zemplén állt fel, és csengő hangon kijelentette: „Mi, magyar egyetemi tanárok nem megyünk. Nem hagyjuk magunkat, mint a barmokat, elhurcoltatni.” Pár nappal később, 1944. december 4-én a nyilasok elfogták és börtönbe vetették. A Margit körúti fogházból csak annak kiürítésekor, 1944. december 18-án engedték haza. Szabadulásában állítólag közrejátszott egykori tanársegédjének, Bartha Andor hadmérnök-ezredesnek közbelépése. Az ostromot, a fogháztól legyengülve, lakásán és a ház óvóhelyén vészelte át, majd 1945 tavaszán az elsők között jelent meg és kezdte el a Műegyetem szerves kémia tanszékén a romos helyiségek helyreállítását. A felszerelést azonban nehezen tudták pótolni, és bár a tanítás rövidesen megkezdődhetett, 1949-ig tartott, míg a szerves kémiai intézet teljesen rendbe jött.
Megindult az élet a Magyar Tudományos Akadémián is, bár az első, 1946. július 26-i ünnepi közgyűlést a romos épület helyett a Tudományegyetem aulájában tartották. Az új elnökség tagjai sorában Zemplén Géza osztályelnök olvasta fel megemlékezését Pasteurről. Ezen az első nagygyűlésen az akadémia III. osztálya egyhangúlag Zemplén Gézát tiszteletbeli tagnak választotta. E tisztségét azonban csak 1948-ig viselhette, amikor is az akadémiát az ismert módon átszervezték.
Még 1947-ben – volt asszisztensének, Braun Gézának köszönhetően – a washingtoni Georgtown University meghívta, hogy mint vendégprofesszor, végezzen náluk kutatást. Zemplén el is utazott Amerikába, de sajnos, Washingtonba érkezése után rövid idő múlva súlyosan megbetegedett. Nyelv(gége?)rák tünetei jelentkeztek, amit sugárterápiával kezeltek. A túladagolt besugárzások hatására – mint ezt a vele kiutazott felesége e sorok szerzőjének elmondta – súlyos nekrózis gyötörte egész hátralévő életében. Betegsége miatt megszakította tanulmányútját, és 1948 februárjában hazatért.
Állapota itthon időlegesen javult. 1948 márciusában átvehette az akkor alapított arany díszjelvényű Kossuth-díjat többek között Gombás Pál, Szent-Györgyi Albert, Fejér Lipót társaságában. Külön örömet jelentett számára, hogy két közvetlen tanítványa: Bognár Rezső és Hoffmann Sándor műegyetemi magántanárok is megkapták a Kossuth-díj ezüst fokozatát. Súlyos betegsége miatt otthonában tartózkodik, de állandó szellemi kapcsolatot tart az előadásokban őt helyettesítő Bognár Rezsővel, majd Beke Dénessel. Szellemi frisseségét megőrizve megírta Szerves kémia című nagyszabású munkáját (1951–52), melyben összefoglalta 50 éves, kutatásban és oktatásban szerzett tapasztalatait. Ebben pedagógusi ars poeticáját a következő mondatban foglalta össze: „...nem teljességre törekedtem, hanem az a jelszó lebegett előttem, hogy: keveset, de jól tanítsunk”. (72)
1953-ban országosan megünnepelték Zemplén születésének 70. és egyetemi tanári működésének 40. évfordulóját. A jubileum alkalmával a Munka Érdemrenddel tüntették ki. Az ekkor már nagybeteg professzor lelkierejére jellemző, hogy bár tisztában van baja súlyosságával, mégis szinte az utolsó óráig segíti munkatársait, tapasztalatokat és sok érdekes következtetést ad át. Felesége önzetlenül ápolta, és önfeláldozó magatartásával enyhítette szörnyű fájdalmait. 1956. július 23-án éjjel elvesztette eszméletét, és másnap, 1956. július 24-én meghalt.
Elhunyta országszerte mély részvétet keltett, temetésén nagy számban vettek részt akadémikusok, egyetemi tanárok és hallgatók. Ligeti Lajos az MTA elnöksége, Erdey László az MTA kémiai tudományok osztálya, Holló János a BME vegyészmérnöki kar, Bognár Rezső a tanítványok és Fodor Gábor a Magyar Kémikusok Egyesülete nevében búcsúzott a halottól. Zemplén földi maradványai a Farkasréti temetőben az ún. akadémiai, 20. körönd, első sor, 23/24. sz. kettős sírban pihennek.
