Aristophanes: Lysistrate +
Aristophanes: Lysistrate +
Aristophanes Lysistratejának új fordításáról van szó. A görög elmésségnek ez a remekműve ma is olyan friss és üde, színektől pompás, élettől eleven, mint volt Kr. e. 411-ben, amikor először színre került. Az idő semmit sem mosott el belőle. Legföljebb az aktuális célzások, a helyi és személyi vonatkozások váltak érdektelenné. De megmaradt maga a színjáték: ravasz asszonyok komédiája a férfi körül, egy malíciózus filozófus gonosz szatírájában. Mit árulnak el mindebből a fordítások? Semmit. Tudósak és tudákosak; híven ragaszkodnak a versformához, a tartalomhoz, a szavakhoz. Visszaadják Aristophanes minden ötletét, de minden ötlethez egy vagy két magyarázó jegyzetet kapcsolnak. És az eredmény? Mindnyájunk lelkében él az a tudat, hogy élt valamikor egy Aristophanes nevű kitűnő komédia-író, műveit azonban ma már nem lehet elolvasni, mert unalmasak és értelmetlenek. Az olvasó lépten-nyomon magyarázatokra szorul. A magyarázatokon pedig átok van: fölvilágosítanak, tanítanak, de jókedvet sohasem szülnek. Mindent lehet kommentálni, csak az ötletet, az elmésséget nem; szomorú vidámság az, amelynek magyarázatát * alatt kell megkeresni. Én hát a fordításnak egy új módjával próbálkoztam meg. Azt kérdeztem:
– Hogyan írná meg Aristophanes a Lysistratet ma és magyarul?
Erre a kérdésre akar felelni ez a kis próba-fordítás, a komédia első jelenete. Mellőztem benne mindazt, ami nekünk ma már érthetetlen, idegen. Mellőztem a kényszeredett klasszikus versformát, úgy vélekedvén, hogy a pajkos témához jobban illik a jókedvű rímjáték. Itt-ott kihagytam, másutt betoldottam egyet-mást. Lehetőleg mellőztem az obszcenitásokat, mert ezt kellene cselekednie a ma Aristophanesének is, mihelyt nem bibliofilek, hanem színpadok számára ír. De mégis hiszem, hogy így ez a pár sor híven tükrözi az igazi Aristophanest. Hitem szerint ez az egyetlen módja a modern fordításnak.
H. J.
– Hogyan írná meg Aristophanes a Lysistratet ma és magyarul?
Erre a kérdésre akar felelni ez a kis próba-fordítás, a komédia első jelenete. Mellőztem benne mindazt, ami nekünk ma már érthetetlen, idegen. Mellőztem a kényszeredett klasszikus versformát, úgy vélekedvén, hogy a pajkos témához jobban illik a jókedvű rímjáték. Itt-ott kihagytam, másutt betoldottam egyet-mást. Lehetőleg mellőztem az obszcenitásokat, mert ezt kellene cselekednie a ma Aristophanesének is, mihelyt nem bibliofilek, hanem színpadok számára ír. De mégis hiszem, hogy így ez a pár sor híven tükrözi az igazi Aristophanest. Hitem szerint ez az egyetlen módja a modern fordításnak.
H. J.
