LACZKÓ GÉZA: ADY KÖLTŐI NYELVE +
LACZKÓ GÉZA: ADY KÖLTŐI NYELVE +
I = Illés szekerén, V = Vér és Arany, U = Uj versek. A számok lapszámot jelentenek.
Mottó: Amíg nem láttok, nem ékesittek,
Nem rubrikáztok, addig: vagyok.
Nem rubrikáztok, addig: vagyok.
Én más véleményen vagyok, mint a költő. Azt hiszem, hogy amíg nem rubrikázzuk, addig nincs, éppen mint poéta nincs. Annyian lökdösődnek a nyomában Ady-stemplis vitézkék, hogy a nagy mob különbséget se tud tenni pásztor és birka közt. Neki, aki mindig őrülten szépet akar, aki új értelmet akar adni a magyar igéknek, szüksége van jobban, mint másnak, magyarázóra, választóvízre, ami megszabadítja az adyskodók ólmától.
Ady, kinek neve forradalom, szakítás, újság, állítólag se nem magyar, se nem érthető.
Nem érthető? Sőt az választja el előnyére a követőktől, hogy nyelvi kifejezése tiszta, érthető, nagyon közel áll a mindennapi nyelvhez, aminek néha durvább színeit se veti félre; nem érthetővé tárgyai mélysége vagy komplikáltsága, de többnyire sajátságos látásmódján nyugvó különös, pregnáns, szakadozott képei teszik. Követői, hogy némileg hasonlítsanak hozzá, tudva – nem tudva, kifejezésbeli homályosságba öltöztetik cingár témáikat. Az egyik vers is homályos, a másik is. Csakhogy… Rembrandt-kép félhomálya – s egy piszkos, rossz lámpájú villamos kocsié.
Magyarsága? Pirulok. Mondjuk, hogy művészi prediszpoziciója bizonyos árnyalataiban idegen. Mondjuk, hogy itt-ott meglátszik rajta, hogy szereti az új francia lírát. De nyelve magyarosság-hiányáról szó se lehet. Az igaz azonban, hogy ez a magyarság nem annyira ismert elemekből épül, mint inkább lelke autochton magyarsága: nem anyagot, csak mintát vesz; nem átvesz kifejezést, hanem átgyúr. Magyarsága nem lenyesett virág költészete díszéül; még mag korában került bele, onnan nőtt ki.
