1.
1.
Én, ki komoly diófák lágy árnyékában ülök,
Most alkonyatkor megenyhülök.
És ülök könnyes és bánatos szemmel…
És a sírás őrjöngése, mellyel
Szegény elfáradt mellem éles késsel felhasítni,
Szegény, lihegő tüdőmet kitépni akartan,
Most elült, elszenderült csöndbe takartan…
…És ülök könnyes és bánatos szemmel,
Mint a göndörfürtű kis fiúcska hajdan,
Kit az anyja asszonykézzel simogatni kezd el…
Most alkonyatkor megenyhülök.
És ülök könnyes és bánatos szemmel…
És a sírás őrjöngése, mellyel
Szegény elfáradt mellem éles késsel felhasítni,
Szegény, lihegő tüdőmet kitépni akartan,
Most elült, elszenderült csöndbe takartan…
…És ülök könnyes és bánatos szemmel,
Mint a göndörfürtű kis fiúcska hajdan,
Kit az anyja asszonykézzel simogatni kezd el…
