3.
3.
Nem szociális kérdés, amit Molnár Ferenc ebben a drámájában tárgyal. Liliom bizonyára közelebbi rokona Goethe Tassojának mint France Craingquebille-jének („un grand symbole pathétique de l’injustice sociale et de la misčre obscure des hommes”.) Iskolásan így áll a dolog: egy csibész, egy ringlispíl, a semmittevés gyönyörű kék birodalmának fia, egy úr, aki megszokta, hogy a maga törvényeit érvényesítse, letörik, mert polgári viszonyok közé kerül. Ezt kellett kihozni a drámában. Megláttatni egy embert abban a környezetben, melybe érdeklődésünk ritkán száll le emberi értékekért. Valakit, aki a szeretetet gyöngeségnek, betegségnek érzi, melynek gőg, kemény ököl az orvossága. Kaphatna polgári állást, de nem tud más lenni, mint a mi. Hiába szunnyadnak lelke mélyén nemes emberiességek, hiába gondolja el a legszebb dolgokat, hiába lopja le lánya számára a legszebb csillagot: a vége az lesz, hogy a kezére üt. (Szó sincs róla, nem „prédikálja”, nem példázza; teszi, mert másképp nem tehet.) Ezt az embert kellett alakítani, úgy hogy minden mozdulata a komisz csirkefogóé legyen és egy arasznyira minden mozdulata mögött megérezzük a nemesebb emberanyagot, valakit akiért nem kell restelkednünk.
