II. A PÁSZTOR
A PÁSZTOR
Lejti táncát a szél s közben búskomor…
Felhők szállnak el felette zordúl
S már az alkony éjszakába fordúl
(Mint barna fejről göndör fürt lehull,)
S a nedves réten sir a vízmadár
S a pásztor botra támaszkodva vár,
Kietlen csöndje űlt; s már hűs verem
Az égnek boltja. Melyre nesztelen
Szállong a sötét föld alól a gőz.
S míg ezer félszeg gondján bíbelődik,
Magános asztalán hosszú időkig
Még a hűvös gyertyalángba réved.
Korhol duhajt, ki csendjét felveré
A kövér, sötét föld alól a gőz
Békésen száll a csillagok felé.