I. A SZŐLŐMŰVES
I.
A SZŐLŐMŰVES
A SZŐLŐMŰVES
Lám, a Medve ragyog s fiát veri: csöndre tanítja.
S lejebb lassan, mint a tavirózsa, leúszik a Hattyú.
Alant sötétül a kékség s a hűs domboldalt beborítja,
Melyre fehér házat, kicsikét, százat egy óriás parittya
Fekete, tar venyigék közt össze-vissza szórt…
S lejebb lassan, mint a tavirózsa, leúszik a Hattyú.
Alant sötétül a kékség s a hűs domboldalt beborítja,
Melyre fehér házat, kicsikét, százat egy óriás parittya
Fekete, tar venyigék közt össze-vissza szórt…
S tiszta éjjelen, mélyen a hold alatt repűl
S fénylő, gyors felhőket űz az őszi szél…
…Magános gondolatja hűs vizében elmerül,
Ki a súlyos fürtöt óvta: most, hogy jő a tél
A szótlan szőlőműves is pihenni tér.
S fénylő, gyors felhőket űz az őszi szél…
…Magános gondolatja hűs vizében elmerül,
Ki a súlyos fürtöt óvta: most, hogy jő a tél
A szótlan szőlőműves is pihenni tér.
Jön, leballag a hegyről s hol borpincék nehéz szaga terjed
Puttonyát s számos szerszámait hűs kamarába teszi vissza…
S míg felenged a tél s a hordók kotyogó bora erjed
Vidáman heverész és derüs kedvvel borocskáit issza
S tiszta bölcseségnek örűl, amíg kívül hull a hó.
Puttonyát s számos szerszámait hűs kamarába teszi vissza…
S míg felenged a tél s a hordók kotyogó bora erjed
Vidáman heverész és derüs kedvvel borocskáit issza
S tiszta bölcseségnek örűl, amíg kívül hull a hó.
