Babits Mihály: Az igazság Gyulai Pálról
Babits Mihály: Az igazság Gyulai Pálról
Két szép könyv Gyulai Pálról: két szép hang két különböző táborból: Riedl Frigyesé és Hatvany Lajosé.
Riedl erős és őszinte jellemző: hősének erejét és korlátoltságait egyformán megmutatja. Hatvany a kegyeletes tanítvány, akinek útjai elváltak a mesterétől. A két könyv jóhiszeműségét legjobban bizonyítja, hogy a kép, amit festenek, jóformán megegyezik, még apróbb vonásaiban is. Például mindkettő megfigyeli, hogy Gyulai még szerelmes verseiben is kritikus. Riedl összefüggő lélektani rajzot ad; Hatvany könyvének nagy része visszaemlékezés, különös intimitással feljegyzett anekdoták, más része szorosan vett irodalmi kritika.
A fő dolog, amit hangoztatnunk kell és ami ellen semmiféle kegyeletnek sem szabad bennünket megtéveszteni: Gyulai korlátoltsága. Ebben a korlátoltságban bizonnyal nagy erő rejlett: a cselekvés embereinek szükségük van ilyen korlátoltságra. Gyulai hatalmas aktív kritikus volt: éppen azért, mert nem volt nagyon belátó, mert korlátolt volt. Korlátoltsága keménnyé tette s ez talán a legfőbb, amire az aktív kritikusnak szüksége van. És – mint Riedl és Hatvany is megjegyzi – kivált szüksége van nálunk, ahol kritikus és író nem igen maradhatnak egymástól egészen távol.
A kemény Gyulai korlátoltságának tehát mélyen kellett jellemében gyökereznie, s nemcsak aggkorának tulajdonsága volt az, mint a kegyeletes Hatvany szeretné feltüntetni. Voltak bizonyos dolgok, amelyeket Gyulai sohasem tudott megérteni, fiatalkorában sem. Hatvany maga megmutatja, hogy Vörösmartynak – az Emberek, a Vén Cigány, a Gondolatok a Könyvtárban költőjének – igazi, hogy a német kritika egy nehezen lefordítható szavával éljek: unheimlich nagyságát sohasem tudta megérteni. Az ily lázas és egyensúlytalan hangulatok kívül estek Gyulai lelkének határain. Vörösmarty híres életrajzában Vörösmartyból csak annyit ismerünk meg, amennyi belőle Gyulai lelkébe belefért, és ez igen kevés.
Mi volt hát az oka – nem: ez rossz kérdés –, mivel függ hát össze az a vele született korlátoltság? Kétségkívül lelkének egyszerűségével, egyoldalúságával. Riedl mondja, könyve elején, hogy Gyulait kivételesen könnyű jellemezni. Mennél egyszerűbb valami annál szilárdabb. Gyulai lelke egyszerű és szilárd. A lélek egyszerűsége bátorságot ad. Aki keveset lát, bátor: mint a vak ember a meredély szélén. Gyulai Pál „mer Gyulai Pál lenni idegen, jeles tekintélyekkel szemben is” – mondja Riedl. Igen: mert ez idegen tekintélyek (pl. Taine) igazi jelességét megérteni nem képes; ha megértené, talán nem volna oly merész. – De ez az egyszerűség és bátorság óriási fölényt ad az aktív kritikusnak.
Hogy Gyulai korában épp egy ilyen fogaskerékre volt szükségünk, erre a bátorságra, erre a konzervativizmusra: ki tagadhatná? – talán még most is szükségünk van egy ilyenre. De az ilyen kritikus nézetei nem lehetnek véglegesek és utolsó szó, mint ma mindenki (íme, a tekintély), Riedl is, Hatvany is hiszi, Gyulai nem volt mély gondolkozó: nem tartozik a nagy kritikusok közé, akiknek elmélete, módszere túléli az aktualitást. Viszont egyes ítéletei a Prokrusztész-ágy benyomását teszik: nagy költőink többek, mint ő látta, ezt a többet még nekünk kell felfedezni.
De azért Gyulai nem fog meghalni; mert van egy másik ereje, melyet szintén egyszerűsége és korlátoltsága ad neki: a bámulatosan adekvát kifejezés. Ebben az egyszerű lélekben semmi sem kimondhatatlan; s a korlátoltság meggyőződése mindig megtalálja az alkalmas, az egyetlen szavat. Ezért Gyulai mindig apodiktikus, s ha többször beszél egyazon tárgyról, mint Hatvany megfigyeli, szó szerint ismétli magát. Akinek lelke mindig mélyebbre, mélyebbre ás, sohasem találhat oly végleges kifejezést, mint a korlátolt ember. Gyulai – mondja Riedl – nem oly gazdag kifejezésben, mint Arany. De az ő mondanivalójához nem is kell a kifejezésnek az a komplex gépezete. E korlátoltság csupán harmónia: annyi szava van, amennyi kell; se több, se kevesebb. Ez teszi stílusát oly bámulatos egyszerűvé, világossá, szilárddá, és hogy így mondjam: öntött vassá. Ez teszi Gyulait költővé is. Érzései nem hatalmasak, de kifejezése tökéletes. Classicus minor: mint Hatvany pompásan mondja. Ami egyszer így ki van fejezve, az nem veszhet el; s Gyulainak néhány verse: novelláinak s például Vörösmarty életrajzának is néhány művészi lapja: élni fog, amíg a magyar nyelv él.
Bármily paradoxon is, végelemzésben erre kell jutnunk: Gyulai meghal mint kritikus és élni fog mint költő.
