Ignotus: Apponyi a szenátusban
Ignotus: Apponyi a szenátusban
Apponyi Albert gróf most Amerikában járt, hol igazán az egész társadalom ünnepli, sőt minap, akárcsak Kossuth Lajost, a szenátus is kebelében fogadta, beszéddel üdvözöltette s őt magát is beszéltette. Dicső kép – vagy tán nem is oly dicső?
Mit ünnepelnek odaát Apponyi grófon?
Az ember elolvassa beszédeit – a szokott választékos békeszólamok, aminőket elmond D'Estournells gróf is, ha nem is olyan szépen angolul, mint a több nyelven kitűnően beszélő Apponyi gróf. Az amerikaiak előtt a békemozgalom elmondhatatlanul közömbös. Messze és nagyra törő terveik vannak: Kanadát akarják magukhoz színi, Mexikót és Dél-Amerikát hatalmuk igájába akarják hajtani, átnyúlnak a Csendes-tengeren Ázsia partjaira s nagy a kedvük, hogy a nagy óceánt mindenestől amerikai vízzé tegyék. Vezéreiknek abban fő a fejük, hogy tudnának szárazföldi sereget teremteni az Unióban, hajóhadukat hogy tudnák három hataloménál nagyobbá nevelni – s ekkor jön a magyar gróf s a békéről szónokol nekik. Miben más ez a magyar gróf, mint a tiszteletes, ki a szegénység s a megelégedettség dicséretét szavalja a milliárdosoknak? S hallgatják-e másképp e milliárdosok, mint ugyanazzal az elragadtatással, aminővel az ő szalon-tiszteleteseiket, mert kell a mellüknek a kegyes áhítat, mialatt a lelkük tele van üzlettel?
Az emberben az a fájdalmas gyanú ébred, hogy Amerikában nem is olyan nagy dolog, ha valakit a szenátusban fogadnak. S hogy Apponyit ott olyan szívvel ünnepelték, mint valamely híres tenoristát vagy, hogy szellemesek legyünk, baritonistát, ki azonban politikus és államférfi, tehát meg kell adni neki az ünnepeltetés e politikai módját. S amily öröm és elégtétel ránk, honfitársaira az érdekes magyar gróf ünnepeltetése, annyira – nem tehetünk róla – lehangoló is. Az ember százszor elnyomja magában, de százegyedszer is felütközik benne a kérdés: hát Kossuth Lajos is ez volt nekik? Azt is így ünnepelték? Azt is ilyennek látták? Az sem volt nekik több, mint érdekes ember, aki szép dolgokat szépen mond el? S a taps, amivel fogadták volt s a dollárok, amiket emigrációs nemzeti alapul lábai elé tettek volt, ugyanolyan taps voltak és ugyanolyan dollár, amilyet Puccini is kaphatott volna, ha a darabja sikerül oly tragikus-érdekesen, mint aminő tragikus-érdekes siker volt a negyvenkilenc sikertelensége?
Kossuth Lajos azt a nemzetet vezette, melynek vezérei emigráltak az idegen uralom elől. Apponyi Albert gróf azt a nemzetet vezeti, melynek fiai kivándorolnak a vezéreik uralma alól. S ez Amerikának mindegy? S ugyanazt a tisztességet teszi mind a kettő előtt? S ha igen: akkor csakugyan oly nagy tisztességnek szánja-e ezt a tisztességet?
