Bálint Aladár: Két bécsi művész a Könyves Kálmán szalonjában
Bálint Aladár: Két bécsi művész a Könyves Kálmán szalonjában
Laske. Hiába, akit egy akvarell megfestésére való tehetséggel ruházott fel a sors, az lázonghat, próbálkozhat olajjal, temperával, ecsetjét nekiszegezheti vászonnak, falnak, festhet csataképet, csendéletet, mindeneken keresztül mégis kiütközik az ő akvarellista mivolta. Nem akarom Oskar Laskét lebecsülni, aki odahaza Bécsben, a kimúlt Hagenbundban szerepet játszó művész volt, nem akarom lebecsülni, noha túlságosan nagyra tartani őt igazán nincs okom, de mégsem több egy kedves, hogy is mondjam „harmlos” akvarellistánál. Igaz, hogy nem fest orgonavirág-bokrétát, dinnyét és egyebet angol mintalapok szerint, ízlése visszatartja őt attól, hogy bolondságokat kövessen el, de mégis, amikor a művészetének legmagasabb csúcsát eléri, akkor a legdicsérőbb jelző legfeljebb az, hogy: érdekes.
Fest úgynevezett hangulatos utcaképeket, régi városok megpecsételt szépségeit amatőr buzgalommal csipegeti fel. Haarlemtől Konstantinápolyig, Lüttichtől Krakkóig minden érdekli, Lueger temetését és Assisi Szent Ferenc legendáját egyaránt alkalmas témának találja.
Három nagyobb munkája: A keresztrefeszítés, Noé bárkája, Szent Ferenc prédikációja a madaraknak. Mindhárom nagy kompozíció belső szelleme rokon a primitívségből kivetkőző holland mesterek képeivel. A látszólagos tömörség azonban alapjában véve rengeteg apró motívum verejtékes felhalmozása. Egy-egy korallképződés mindegyik. Inkább játék, mint építés. Vesződséges, sok türelmet, körültekintést, fáradságot követelő munkafeszítés, de mégiscsak játék. Amit más egy ecsetvonással elintéz, arra ő ezer apró foltot hímez ki. Mégse több, mint egy akvarellista.
*
Barwig. Szobrász, ugyancsak a Hagenbund tagja. Fából faragott szobraiban plausibilissé tudja tenni a plasztikai érzékeltetésnek azt a módját, hogy a testek sok-sok síkból tevődnek össze, és a hangsúlyozottan önálló életet élő, külön egységet kitevő síkszeletekből felépíthető a szobor.
Ennek az absztrakciónak nagyon kedvez a fa matériája, és némelyik szobrán szinte érezzük azt a majdnem erotikus gyönyörűséget, mely a kés éles pengéje nyomán kiserkenő formák láttára a művészt elönthette. Különösen áll ez egy kis fapárducára, amelyben nem tolakodik előre a legtöbb német szobrász közös jellemvonása: a program, az előre kiszámítottság, a szisztéma. A karcsú állat bordái, lapockái, feje, elnyúlt teste karakterben teljesen kifejeződik a faragott fa szögleteivel.
Bronzzal már kissé nehezebben boldogul Barwig, különösen, ahol az emberi testtel kell megbirkóznia. Az arányokat elhibázza, és helyenként kiüt a fába dolgozó művész kezejárása. De mindamellett sokkal különb, mint a mi szobrászaink javarésze.
