Ady Endre: Hal helyett kígyót
Tarkaságos árnyékaikra
Csók-emlékekből csiholódik
Egy-egy íves, szomorú szikra.
Ha lábam dobbant, hangom mordul
S egy-egy fehér arc csufolódva
Pendül vissza a húzó sorbul.
Remegő keblükre terítve,
Egynek zászlója a törlő rongy,
Másé illatos, régi csipke.
Hányszor fojtogatott kivánat
Mindig egyforma áhítattal
Sírván esthajnali imámat.
S ti néztétek messze tükörbül,
Mintha nem az én szám lett volna,
Mikor bolond sírásra görbült.
Be egyformán hagytátok cserbe,
Be sokszor sírtam öleletlen
S be többször sírtam megölelve.
Ajkamnak immár nincs parancsa,
Melletekről egyenlő kincsű
Zászlótokat föl-föl, magasra.
Még megmozdul vágyva, feszítve
S azután mint két fojtott kígyó
Mellemre-kulcsoltan esik le.