Harmadik jelenet
Harmadik jelenet
Az előbbiek, Feodorov, Ivanov.
A nyalka (odasúg az ezredesnek): Szemen a legveszedelmesebb… ő a vezetőjük.
Feodorov (rendes hangján): Gyere ide, Szemen. (Szemen az ezredes felé tart.) No csak… közelebb. (Az ezredes közvetlen közelből kétszer rásüti forgópisztolyát. Szemen földre roskad. Az ezredes még egyszer belelő.) Nesze! (A katonák elhűlve állják körül a halottat. Eleinte némák, majd azonban elfojtott káromkodás hallatszik. A kör összébb szorul.)
Feodorov (fölemeli a pisztolyát): Vissza, hej! Mi kell?
Egy katona: Én a Szemen atyjafia vagyok.
Feodorov (fenyegetőn): No és?
A katona: Aztán nekem dukál a pálinkás butykos, aki a zsebében van… Az enyém az, senki másé.
Feodorov (kihúzza Szemen zsebéből az üveget és odalódítja a katonának.) Nesze! (A katona röptében elkapja és fölmenekszik véle egy sziklára.)
A katona: Utánam ne gyertek. Úgy sem adok belőle senkinek… Ez az enyém.
Másik katona: Szemen adósom volt egy rubellel. A dohánya meg az enyém.
Másik katona: Barátja voltam. A csizmáját akarom. (Mint a farkasfalka, úgy rávetették magukat a tetemre és ide-oda cibálja, hengeríti, akár a futball labdát tíz kéz is egyszerre. A tetemet csakhamar szinte pőrére vetkőztetik.)
Egy katona (elkiáltja magát): Lovasok jönnek… Oroszok? (Néhány katona felkapaszkodik a sziklára.)
A katona: Csak észre ne vegyék őket a japánok, mikor a szoros-útba kerülnek.
Másik katona: Hurrá! Hason csúsztak át rajta! (Távoli dördülések.) Késő már, japikák.
Másik katona: Hej! Bár volnának nekünk is ilyen lovaink, de menekülnénk innen!
Feodorov (a hadnagyhoz, aki messzelátójába néz): Nos?
Ivanov: Megismerem, Osszipov, a „Szlovo” haditudósítója.
Feodorov: Ah! (Osszipov belép. Meleg ruha van rajta, négy ordonánc kíséri.)
