Szász Menyhért: LOVAK PANASZKODNAK
Belerogyásig szántásra vágtuk,
A rothadt szalmát csámcsogva rágtuk.
Ezüstszín ekét húztunk a sárnak
És zab - csak egyszer volt - vasárnap.
De szénát - mégis - csak előttünk lustán zökkenő
Kocsihátról lophattunk.
Esténként kövér mindenest durván ölelt meg, s vágyva.
S mi nyerítve féltünk, nehogy az olajos lámpa ledöljön
S ott vesszünk mink is a lángba.
S reggel az álmos kocsis, a sárkefét vágta belénk,
A mindennapi friss vizet adni már unta
S mérgét kiszögelt csizmával rúgta az oldalunkba.
Néha gőggel hajtott el mellettünk egy karcsú táltos
És a vásáron fogunkat nézte és alkudott ránk
Egy bőrkabátos.
Hasunk golyótól pukkad ... erünkre kard csap le, éles,
S szügyünkre remegő lábak bősz sarkantyúja éhes.
Heréletlen, szilajul őserdők mélyében járni
S szabadon, mint az arabs testvérek, nőstényre várni.
Hol meztelen kölyökember csiklandja hátunknak szőrét
És - úsztatni vízen - csupaszon üli meg hátunk,
(Ilyet csak bűzös istállók álmában láttunk.)
Köves, szép, sárga sétányon, paripa vágyunkra ...
Úrnőt, lenge lovast hátunkra.
Ki délben cukrot ad drága kezével,
S kis ostorával kényes nyakunkról csiklandva
Aranylegyet becéz le.
Trombita szóra, huszár attakra figyelve várni,
Fáradt vérünkkel rohamra gyúlni
Tüzes nyelvű sárkány-ágyúknak céljába fúlni.
Mikor oly szép a vágy: - a széna,
És úrnőnkkel együtt az árnyas berek,
S most megdögleni, - mint az emberek ...