Szini Gyula: A váratlan vendég
Szini Gyula: A váratlan vendég
Azok közé a darabok közé tartozik, amik egy ötletre vannak fölépítve a színdarabírás rég bevált, jó recipéi szerint. Ezek a darabok a külföldi kritika előtt talán már a magyar stílust képviselik és jelentik, mert a világon leginkább a magyar színigazgatók és ügynökök szeretik az ilyen színpadilag hatásos ötlet népies és szabványos kiaknázását. Az ötlet – föltéve, hogy jól sikerül – mindig elismerésre méltó. Legalább is többet ér, mint egy bukott darab. Hálás dolog is az ilyen színpadi ötlet, mert vevője az egész világ. Az ötlet menti meg a magyar szerzők külföldi tantiemjeit. És ez már speciális magyar gazdagságunk, hogy az ötletes emberek jócskán vannak nálunk. Készülő darabokról hallok, nem is egyről, amik mind egy-egy frappáns ötleten alapulnak. A mai háborús világban, amikor a francia múzsa ellenségesen viselkedik, a középponti hatalmak számára valóságos nyereség lesz a magyar szerzőknek ez az ötlet-termelése. Vajda Ernő darabjának, amelyet «A váratlan vendég» címmel mutatott be a Magyar Színház, az az alapötlete, hogy egy magyar főúrnak – akiről azt hiszik, hogy a satanowi csatában elesett – a hitelező bank elárverezteti a birtokát és a legtöbbet ígérőnek, egy ferencvárosi meggazdagodott hadi szállítónak adja át. Az új gazdag jóformán még el sem helyezkedett a kastélyban, amikor megjelenik a «váratlan vendég», a holtnak hitt főúr. Minthogy a gróf harci kalandok után testileg és lelkileg kimerülten érkezik haza, senki sem meri neki tudtára adni, hogy mi történt. A gróf még mindig a birtok urának hiszi magát, annál inkább, mert hiszen vérzett a hazájáért és földjéért. Az újgazdagok egyre kellemetlenebb szituációba keverednek a gyöngéd titkolózásuk miatt, amikor aztán végül mégis kinyílik a gróf szeme előtt a kínos valóság, hogy az ősi véren szerzett birtok, amelynek jogát friss vérrel csak megerősítette, olyan ember kezére került, akit a háborús konjunktúra és árdrágulás esetleg érdemetlenül emelt a «beati possidentes» sorába. Ez a szituáció aztán végképp kínos volna, ha időközben a hadiszállító leánya bele nem szeretett volna a grófba. Ebből bizony házasság lesz és a kecske is jóllakik, de a káposzta is megmarad. Ha az élet is mindig ilyen megoldást tudna találni, akkor csak örülni lehetne a mai szörnyű háborúnak. A darab előadása jó, kellemes, összevágó. Törzs és Báthory Giza finoman, kedvesen játsszák meg a szerelmeseket. Z. Molnár László egy «kutyamosó» parasztlegény szerepében kiválóan művészi és magyaros. Vágó Béla, Réthey, Gyöngyi, Forray Rózsi, Körmendy, Tarnai, Kardos kitűnőek. Márkus László rendezői munkája igen sikerült.
