Havas Gyula: A láthatatlan piramis • Tóth Jolán versei
Havas Gyula: A láthatatlan piramis •
Tóth Jolán versei
Tóth Jolán versei
Kifejezésben, eszközökben, sokszor mondanivalókban is sok dilettantizmus, tisztán felívelő lendületekben gyakori zavaros és erőtlen aláhanyatlás, szűntelen – bár nyilván öntudatlan – koncessziók nem is fontos és szükségszerű külsőségek kedvéért a tartalom rovására, képzavarok és ellentmondások: legjellemzőbb fogyatkozásai ezeknek a verseknek, amelyeknek vergődő, fájdalmas sorai mögül mégis, rejtetten és felszabadulatlanul, határozott költői ihletettség lüktetését érzem ki. Egy-egy versben magában is sok az ellentét, sorai között az értékkülönbség, még inkább az egész kötetben, s tisztán mutatják ezek az utakat, melyeket már megjárt és elhagyott a költő, vagy melyekre néha visszatéved s az utakat, melyek még nem nyíltak meg előtte.
Íme, a kiforratlanság így fakaszt az elhomályosult szemű extázisban ily ellentétes fohászokat egy ajakról, egyazon versben:
Ki láng lehetsz, Szentlélek Isten,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Lobogj le szörnyű lángviharban
Muszkák fejére, muszka fronton.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Pusztúljanak csontig, velőig!
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Lobogj le szörnyű lángviharban
Muszkák fejére, muszka fronton.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Pusztúljanak csontig, velőig!
S a következő versszakban:
- Szentlélek Isten, szállj le rájuk,
Fehér galambként békegallyal,
Emberfia egymás keservét
Miért tetézze vérrel, jajjal?
Fehér galambként békegallyal,
Emberfia egymás keservét
Miért tetézze vérrel, jajjal?
Különben az úgynevezett háborús versek vigasztalanságának magyarázatát inkább szeretem a háború sivárságában találni.
Más példa: az «Őszi park napsütésben» című versben közvetlen egymás mellett találunk ily kezdetleges sort:
a napfény rájuk őrűlten ragyog…
s ily üde, élettel teljes színezést:
Minden levélkén tűz-zöld csillagok.
A kőfal itt-ott fölhasadt sebén
Piros vadszőllő buggyan, őszi vér.
A kőfal itt-ott fölhasadt sebén
Piros vadszőllő buggyan, őszi vér.
De néhány vers már megközelíti az egységes hangulatkeltésnek azt a fokát, amikor plasztikusan áll előttünk a kép, amit a költő látott. Ezért idézem alább a «Victoria» című verset, amely talán nem a legjobb a kötetben, de mindenesetre legkerekebb, legbefejezettebb:
Királyi nőalak lepelruhába,
A vállain hószárnyak lengenek.
Így ábrázolják régi mesterek,
Magam is így szeretném, - ám hiába.
A vállain hószárnyak lengenek.
Így ábrázolják régi mesterek,
Magam is így szeretném, - ám hiába.
Én úgy találom, vaspatás a lába,
Bő hermelinpalástján ékszerek
S a hermelin visszáján vér pereg
S hervadt szívek sóhajtanak nyomába.
Bő hermelinpalástján ékszerek
S a hermelin visszáján vér pereg
S hervadt szívek sóhajtanak nyomába.
Dobogva jő, - a léptei merészek,
A véres orgiáktól szinte részeg,
Hollók keringenek titkon felette.
A véres orgiáktól szinte részeg,
Hollók keringenek titkon felette.
Bivalynyakán koszorús férfiarc,
Diadalének, útján mit rivallsz?
Hóhér, ki pallosát már elvetette.
Diadalének, útján mit rivallsz?
Hóhér, ki pallosát már elvetette.
