Gellért Oszkár: Nagypéntekre
Gellért Oszkár: Nagypéntekre
Ha én az Ő Fia volnék,
Minden katonára álmot varázsolnék.
Karomon altatnám,
Úgy eldajkálgatnám,
El is babusgatnám,
El is csitítgatnám.
Fegyverüket álmuk közben garmadába raknám!
S néznék rájuk megbocsátva, szomorúan, szeliden.
Minden katonára álmot varázsolnék.
Karomon altatnám,
Úgy eldajkálgatnám,
El is babusgatnám,
El is csitítgatnám.
Fegyverüket álmuk közben garmadába raknám!
S néznék rájuk megbocsátva, szomorúan, szeliden.
Ha én az Ő Fia volnék,
Minden vadat aztán oda parancsolnék.
Jönne tenger vadja,
Levegőég vadja,
Erdő-mező vadja,
Sivatagok vadja,
Seregestül gyűlne alvó emberszagra.
S mind csak nézne értelmetlen, csudálkozva, szeliden.
Minden vadat aztán oda parancsolnék.
Jönne tenger vadja,
Levegőég vadja,
Erdő-mező vadja,
Sivatagok vadja,
Seregestül gyűlne alvó emberszagra.
S mind csak nézne értelmetlen, csudálkozva, szeliden.
Ha én az Ő Fia volnék,
Megpróbálnám mégis: van-e egy akol még.
S az ember aludna.
Pénteken aludna.
Szombaton aludna.
Ájultan aludna.
Vasárnapra ébredőre talán élni tudna!
S elindulna, hazafelé, szemlesütve, szeliden.
Megpróbálnám mégis: van-e egy akol még.
S az ember aludna.
Pénteken aludna.
Szombaton aludna.
Ájultan aludna.
Vasárnapra ébredőre talán élni tudna!
S elindulna, hazafelé, szemlesütve, szeliden.
