Havas Gyula: Egy nomád elégiája
Havas Gyula: Egy nomád elégiája
Az ember egyre boldogtalanabb,
mert egyre több remény lesz emlék
és vágyai, a boldogtalanak
megújra, mégis feljajonganak.
mert egyre több remény lesz emlék
és vágyai, a boldogtalanak
megújra, mégis feljajonganak.
Kik minden kínját elviselték
az életnek e földön s semmi már
nem oltja szívük esztelen szerelmét,
borzongva félnek téged, néma nemlét!
az életnek e földön s semmi már
nem oltja szívük esztelen szerelmét,
borzongva félnek téged, néma nemlét!
Ó, nem lehet, mi nincs, olyan sivár,
mint a nyomorú élet s gyáva bánat,
s mint tudni, hogy van, messze van, ki vár,
az érhetetlen éden partinál.
mint a nyomorú élet s gyáva bánat,
s mint tudni, hogy van, messze van, ki vár,
az érhetetlen éden partinál.
Az ismeretlen boldogság tavának
hűs tűkörén a csolnak egyre ring.
Ott szigetén egy virágos tanyának
a békesség szelíd szobái várnak.
hűs tűkörén a csolnak egyre ring.
Ott szigetén egy virágos tanyának
a békesség szelíd szobái várnak.
És csend van ott, örök csend egyre int:
az útakat hiába is keresnéd,
mert céljaidhoz nem fut egy se, mint
a labirint, úgy tér meg egyre mind.
az útakat hiába is keresnéd,
mert céljaidhoz nem fut egy se, mint
a labirint, úgy tér meg egyre mind.
Ha hinnéd: lesz egyetlen óra, lesz még
hogy tiszta fény derűl és egy igazság,
egy élten át kitárt karokkal lesnéd
és látnád meztelen, tündéri testét
hogy tiszta fény derűl és egy igazság,
egy élten át kitárt karokkal lesnéd
és látnád meztelen, tündéri testét
a képzelet ködébe tünni csalfán
és keseregnéd élted kárba vesztét.
szép ifjuságod és erőd kihaltán.
és keseregnéd élted kárba vesztét.
szép ifjuságod és erőd kihaltán.
