1906.
1906.
Fenyő Miksa: Egy új költő
Budapesti Napló, 1906. évfolyam, 41. szám
Tárca az Új Versekről. Ady Endre költészete nagy líra. Ez a finom idegrendszerű költészet minden szálával abból a földből táplálkozik, amelytől a költő elvágyik. Minél többet olvassuk Ady Endre költeményeit, bűvös hatásuk annál inkább nő. A sorok mögött láthatatlan zenekarok ülnek.
Névtelen bíráló
Ady Endre: Új versek
Vasárnapi Újság, 1906. évfolyam, 10. szám
Ady Endre saját költői világfölfogást, hangot és irányt igyekszik a maga számára kiküzdeni. Dacos dühhel lép föl, gőgös elszántsággal provokálja az olvasót, haragosan támad a hagyományok és előítéletek ellen. Ebben a nekigyűrközésben van zseniális vonás, de van egy kis póz és affektálás is. Szerelmi verseiben már nem is szenvedély, ég, hanem idegláz. A közönséges ember értetlenül és megdöbbenéssel halad el ez előtt a szenvedély előtt, s idegenkedve nézi még azt is, aki az ilyenek iránt megértő. A magyar állapotokkal foglalkozó versei szinte szándékosan kihívják az ellentmondást. A költő mámoros lett Párizs szellemi életétől, s mikor látta a mi szellemi életünket, elkeseredett. Ugyancsak Párizsi emlék Baudelaire és Verlaine hatása. Ady Endre e két francia költő nélkül is bizonyára megírta volna verseit, de másképp írta volna meg. Mindez nem akar Ady Endre lekicsinylése lenni. Aki ilyen erőteljes, újszerű és mégis magyar, egyéni színű és mégis természetesen ömlő nyelven tud írni, akiben oly forrón és hevesen hullámzanak az érzések, aki oly erővel tudja kifejezni azt, ami a szívét nyugtalanítja, hogy még a versek tartalmától idegenkedőt is magával ragadja, az bizonyára költő. Még nem kész költő, de épp azért forrja ki oly nehezen magát, mert sok benne a tartalom. A költői érzésnek már most is olyan páratlan mélységeit nyitotta meg számunkra, olyan erős és érdekes egyéniséget tárt elénk, hogy okvetlenül sokat várunk tőle további fejlődése során. Aki irodalmunk jövője iránt érdeklődik, meg kell, hogy jegyezze nevét.
(A bírálatot Schöpflin Aladár írta)
Ignotus: Olvasás közben
A Hét, 1906. évfolyam, 15. szám
Ady Endre költeményeinek diadalmas magyar zamata onnan ered, hogy jambusait a magyar ritmusra való ügyeléssel osztja be: nyugati sorai egyben hangsúlyos sorok, melyeknek szakaszai és hullámzásai egybeesnek a mondat tagozódásával, a szavak hangsúlyának elhelyezésével, s ahol ezt nem engedi meg a jambus, annál rosszabb a jambusra nézve.
Hatvany Lajos: Ady Endre verskötete
Huszadik Század, 1906. évfolyam
Ady Endre föllépése – az Új Versekkel – megnyugtat bennünket nyelvünk fejlődésképességében. Az új költő ki fogja törölni szótárainkból a kifejezhetetlenség fogalmát. Hazafias lírája egészen eredeti. Az itthoni világ undorral tölti el. Kár, hogy énekeibe belevegyül valami Baudelaire naivul félreértett sátánizmusából. Hozzánk minden későn ér. Baudelaire-t odakünn váltotta föl, míg Ady Endre a halálköltészet kacér játékainál tart. Egyes helyein fejünket rázzuk, tán mosolygunk is hozzá. Szerelmi lírájában is sok a Fleurs Du Mal-ból kiszívott himpor: a sikoltás, marás, vér, genny, könny. Ez Ady Endre költészetének holt része, mellyel nem érdemes foglalkozni. Kötetében ez a holt része a nagyobbik. Ne feledjük azonban, hogy úttörővel van dolgunk, akinek már puszta kísérelte is érdem. Most még nem az, akit várunk, de lehet, hogy azzá válik.
Goór Pál: Ady Endre verseskötete
Huszadik Század, 1906. évfolyam
Az Új Versek igazán újak. Verses formában még nem igen mondták nálunk azt, amit ez a költő, de azért már akadnak emberek, akiknek Ady Endre a lelkükből beszél. Ez a kis csoport a jövőre függeszti tekintetét s elfordul a mai társadalomtól.
B. M.
Ady Endre: Új Versek
Budapesti Szemle, 1906. évfolyam
Ady Endre magyar Baudelaire-nak és Verlaine-nek képzeli magát. Új költői iskolát akar teremteni, holott verseit nem a természet és az élet sugalmazta, hanem a dekadens francia iskola poétikai elmélete. Nem művészet az, ha valaki nem belső ösztönből, ír, hanem csak szeszélyből. Az ember sokáig habozik, hogy komolyan vegye-e ezt a verselőt? Adynak az a törekvése, hogy új tárgykört teremtsen, önmagában hordja a sikertelenség csíráit, mert miről lehetne még írni, amiről Homérosztól Verlaine-ig ne írtak volna? Legfeljebb a költői világfölfogásról lehetne szó, s ebben nem ad újat az új költő, inkább a közfelfogást tolmácsolja. A magyar puszta és a bohém Budapest leírásában egyetlen meleg színt sem találunk. Képeiről, kifejezéseiről, szófűzéseiről semmi jót sem lehet mondani. Kötetében a sok kóró, bogáncs és tüske között alig akad egy-két fonnyadó ibolya.)
(A bírálatot Berki Miklós írta)
