1907.
1907.
Kosztolányi Dezső
Ady Endre: Vér és Arany
A Hét, 1907. évfolyam, 52. szám
A Vér és Arany gondolatvilága és érzésvilága mögött egy diadalmas költő áll. Egy oroszlánszívű, nemes napember lép ki a könyvből. A mi náboblelkű fajtánk egy új nagy költőt szült, egy tragikusan magyar költőt, aki a maga modern témái mellett megmaradt magyarnak. Petőfi óta ilyen sokat és ilyen komolyan egy poéta sem foglalkozott a magyarság végzetével.
Névtelen bíráló
Ady Endre: Vér és arany
Vasárnapi Újság, 1907. évfolyam, 52. szám
Ady Endre verseibe bele kell élni magunkat, hogy megérthessük jelentőségüket, s élvezzük szépségüket. Mivel pedig a magyar olvasó megszokta, hogy írói úgy adjanak elébe mindet, hogy ne kelljen töprengeniük az olvasottakon, azért jóformán mindenki értetlenül, s több-kevésbé nyílt ellenszenvvel fogadta ezeket az új verseket. Hatásuk alól még sem zárkózhatott el senki. A költő lázas nyugtalansága, képzeletének szertelensége, lényének túlfeszültsége elragadja azokat, akik beleolvassák magukat köteteibe. Nem mindig tudjuk követni, s ez nem is mindig a mi hibánk, de nincs rá eset, hogy ne érezzük, milyen kiváló költővel állunk szemben. Ady Endre világa nem tükörképe a környezetnek a többi ember szemlélete módján, hanem egy költő viharos lelki életének saját eredeti terméke. Nyelve is egészen a magáé, teljesen új és mégis ritka erős magyar bélyegű. Természetes dolog, hogy merész és szokatlan beszéde megütődést és félreértést kelt a mi sablonokba merevedett irodalmi életünkben, viszont az is igaz, hogy vannak már elegendő számban fiatal lelkek, akik meghallgatják és megértik a költőt, s csak azután ítélnek felőle.
(A bírálatot Schöpflin Aladár írta)
