BABITS MIHÁLY: Theokritos: Szerelmes párbeszéd
Mind gonosz a pásztor: pásztor csalogatta Helénát!
Ment a pásztor után az okos Heléna magátul.
Mit dicsekedsz, te gonosz?... Mondják, hogy a csók csupa semmi.
Mennyi drága gyönyör fér ebbe a semmibe mégis!
Megmosom a számat, kiköpöm belőle a csókod!
Megmosod a szácskád? Ideadd, hadd csókolom újra!
Szép dolog, ily fiatal leányra kivetni a hálót.
Mit dicsekedsz? Mint álom múlik el a fiatalság.
Még nem ért meg a fürt, nem nyílt ki egészen a rózsa!
Jöjj az olajfa alá, súgok egy szót drága füledbe!
Nem megyek én, ismerlek, a múltkor is így csalogattál!
Jöjj no, a szilfa közé, hallgasd meg kis furulyámat!
Gyűlölöm a furulyát, csak menj, furulyázz te magadban!
Nem félsz, büszke, hogy Aphroditének bosszúja megver?
Bánom is Aphroditét, csak Artemis áldjon, elég az!
Ó ne mondj ilyeket, mert szörnyen rádveti hurkát.
Vesse csak: akkor is Artemis engem védeni fog majd.
Nem kerülöd ki Eróst, egy leány se kerülte ki még őt!
Elkerülöm bizony én, csak vidd te magadban igáját!
Félek, hogy nem is én, de silányabb lesz szeretőd majd.
Ejhaj, mennyi legény szeretett már, egy se bűvölt el!
Annyi után magam egy, jöttem könyörögni szerelmed!
Mit tegyek édesem? A szerelem csupa bú s keserűség.
Nem bús, nem keserű, a mienk csupa táncos öröm lesz.
Azt mondják, retteg párjától mindenik asszony.
Azt inkább, hogy : "nincs amitől rettegne az asszony".
Rettegek én a gyerektől s kínjától a szülésnek.
Artemis istennőd majd megkönnyíti szülésed.
Rettegek attól, hogy szépségemet el ne veszítsem.
Gyermekeidben a szépséged szebb napra derül még.
És ha tied leszek, illendőn te milyen hozományt adsz?
Mind az egész csordám, s erdőimet és legelőmet.
Esküdj meg, hogy nem hagysz el, ha betöltöm a vágyad!
Nem, soha, bárha magad kergetnél messze magadtól.
Készítesz nyoszolyát, építesz szép kicsi házat.
Készítek nyoszolyát, pásztorkunyhómban uralkodsz.
Mit mond majd az apám, mit mondok majd az apámnak?
Megdicsér az apád, ha nevem meghallja s örül majd.
Mondd meg hát a neved! (Milyen édes néha a név is!)
Daphnis enyém, Lykidas az apám, felesége Nomaié.
Jónevű régi család, de bizony magamé se silányabb.
Jól tudom azt? hisz apád maga a jómódú Menalkas.
Merre van az erdőd, nosza mondjad, melyik a földed,
Nézd ahol ott az a pár gyönyörű cédrusfa virágzik.
Rágd a füvet, kecském! megnézem azt a kis erdőt.
Csöndbe lehelj, tehenem! míg megmutatom kicsiny erdőm.
Mit művelsz, te gonosz? Mért nyúlsz mellemre kezeddel?
Gömbölyödik már két kerek almád: hadd tapogassam!
Zsibbadás vesz erőt rajtam: viszed el kezed onnan?!
Mit félsz drága leány? Amit én akarok, nem olyan rossz.
Nézd, árokba tepersz, szép tiszta ruhám csupa sár lesz.
Nem lesz sár, aranyom: terítek alá puha gyapjút.
Jaj, mit akarsz? Övemet jaj, mért oldod le csípőmről?
Ezt vetem első áldozatul ma Aphroditének.
Várj, nyomorult! Meglep valaki! Nem hallod-e? Szólnak!
Egymás közt suttognak a ciprusok ágai rólunk.
Meztelenül maradok: lásd, ronggyá tépted a szoknyám!
Új szoknyát, drágábbat adok majd érte cserébe.
Lám, fűt-fát megígérsz, ki tudja, mit adsz meg a végén?
Bár a lelkemet, életemet tudnám odaadni!
Artemis könyörülj, hogy nem maradok csapatodban!
Aphroditénak üszőt viszek, egy kis borjút Erósnak.
Szűzlány jött ide, jaj, már nem szűzlány megy el innen!
Nem szűzlány, hanem asszony: az én kis arany feleségem.
Így a titkos nász megesett. És két szeretők ott
egymásnak nótás szavakat vigadozva feleltek.
S így aztán a leány juhait ment őrzeni, földre
sütve szemét, szégyenlősen, de örülve szívében,
s ment a legény csordája után, betelve a násszal.