1. (Leonardo kérdez…)
S Te lábaimnál térdelő tanítvány
Szavakbanyilt bimbós Csodákra nyitván
Figyelve égő ajkad és szemed?
Adásraértebb, mint Égből eredt
Megismerésem s számra mért meredt
A bölcsi szó lágy fürtjeid simítván?
Ámulva nyujtott ajkaidra hulltam,
Hogy csókba halt el rajt a kérdezés,
Ha nincs immár mit tékozolva adjak,
Csak önmagam. – És mért, hogy ez kevés?…