6.

Teljes szövegű keresés

6.
Másnap este egy ismeretlen ember kopogtatott be Vaszilhoz. Átadott neki egy nagy borítékot, aztán szó nélkül eltávozott. Vaszil egy darabig zavartan forgatta a kezében, nem tudta, hogy mit csináljon vele, aztán, mintha valami nagy elhatározás fontos munkát végeztetne vele, durva kezével kezdte a levelet bontogatni. Alig nyúlt hozzá, hogy csak kis darab szakadjon le, azt akarta, hogy szépen maradjon meg a boríték, ne összevissza szakadozva, de mennél jobban vigyázott, annál nagyobb darabban foszlott le róla a papír. Mikor már elég nagy volt a nyílás, belenyúlt két vaskos ujjával s kihúzta a tartalmát. A borítékban levélpapír között két darab új ropogós százkoronás volt, egy kis kerek színes fénykép, rajta a kékszemű «Nagy Úr», minden oroszok és kisoroszok cárja s a levélen néhány szó:
– Kedves fiamnak hűsége jutalmául.
Vaszil megilletődve nézte hol a pénzt, hol a fényképet. Szemét zavartan kapkodta, mint amilyen zavar az agyában volt, hogy örüljön vagy meg legyen hatva, fogadja méltósággal az isteni adományt, vagy felugorjék és körültáncolja a szobát.
– Ennyi pénz – motyogta folyton.
Ennyire még nem vitte fel az isten a dolgát. A legtöbb pénz, amit eddig magáénak vallhatott 35 forint volt, mikor a drága világban eladta a lovát, de az is csak egy óráig volt nála, amíg 26 forintért nem vett egy másikat.
Hirtelen nem is tudta elgondolni, hogy mit csináljon ennyi pénzzel.
– Földet veszek rajta – csillogott a szeme, mint az éhes kutyának ha jó falatot lát.
A pénzről nem szólt senkinek. Eldugta a ládába, a ruhák alá, jól bezárta, szigorúan meghagyva a feleségének, az öregnek, meg a gyerekeknek, hogy a ládát senkinek sem szabad kinyitni.
A következő napon már délután haza ment a munkából. Miután meggyőződött, hogy a pénz a helyén van, kiment az udvarra s hogy valamit mégis dolgozzon, hányta a szénát egy rakásra. Akkor a háta mögött ismét megszólalt a már jól ismert hang, még titokzatosabban mint szombat este, csak néhány elfojtott szó suttogta a közölnivalót.
– Este ha besötétedik, lépj át a kerítésen, én majd várlak.
Vaszil hátra se fordult, nyugodtan folytatta a munkát, csak egy kicsit szórakozottan, az esze másfelé járt, mint aki csak mímeli azt, amit tesz, a tulajdonképpeni hivatása másfelé szólítja, ahol sokkal fontosabb teendő vár reá.
Mikor egész besötétedett, átlépett az alacsony kerítésen. A pópa már várt rá s mikor meglátta, szótlanul megfordult és elindult a ház felé. Vaszil csendesen követte. A csillagos ég alatt úgy képzelte, hogy a csillagok ő reá ragyognak, az esti szellő az ő kedvéért borzolja hűsre a nyári levegőt, a fák őt üdvözlik rejtelmes suttogásukkal. Fontosságának és kiválasztottságának tudata ráült arcára, befészkelte magát lelkébe s a társát, aki együtt botorkált vele a sötétben, akinek ő ezt mind köszönheti, hálás szívvel szerette, gondolatban ölelgette, csókolta.
Bementek a házba. Ott még nagyobb volt a sötét, lámpa nem égett sehol s Vaszil előrenyújtotta kezét, nehogy felborítson valamit, míg a pópa kéznél nem fogta s úgy vezette maga után. Beértek abba a szobába, ahol eddigi látogatásait tette. Az a szoba is sötét volt, csak az orosz cár képe előtt égett egy kis olajmécses s halványan megvilágította a sötét környezetből mégis erősen kiváló arcot.
A pópa odavitte Vaszilt a mécses alá, egy kis fény az ő arcukra is jutott s az egész sötét világban három halványan megvilágított arc mutatta azt, amit Vaszil is érzett: a három kiválasztott a sötét tömegből: a cár, az Igaz Isten földi helytartója, – az ő szolgája, a pópa – és Vaszil, a hívő paraszt.
– Idehívtalak fiam – kezdte komolyan a pópa, de a szerető rezgésével a hangjában és sápadtan is, mint aki fél – mert elkövetkezett az idő, hogy mindnyájunknak Ura szolgálatot kér tőled.
Vaszil engedelmesen meghajtotta fejét.
– Amit most mondok neked, úgy tartsd titokban, hogy az első szónál, amit elárulsz belőle, fekélyes lesz a nyelved, kiszárad a torkod, a tested tüzes fájdalom szaggatja végig, mert így bünteti meg az Isten azt, aki a szent ügynek árulója lesz.
Vaszil egy kicsit összerázkódott. Valami alattomosan jött hideg végigszaladt rajta, de mikor a pópa meleg szemeibe nézett, a hideg helyét is ugyanolyan meleg foglalta el.
– Esküdj meg még egyszer az Isten előtt – s a sötétből egy feszületet húzott a fénybe – hogy bármi történne is, azt amit most tőlem hallasz, soha, senkinek, semmi körülmények között el nem árulod, sem azt, amit mondok, sem azt, hogy én mondtam.
Vaszil a feszületre tette kezét s a kísérteties megvilágításban félelmetesen hangzott a borzalmas eskü.
– …száradjon le a kezem, undorító fekély lepje be testem, ne legyen soha helyem az én uram megváltóm mellett az örök üdvösségben…
Az eskü után Vaszil megkapta a csókot. Aztán a pópa széket hozott, ráültette Vaszilt szembe a képpel, ő pedig a képnek hátat fordítva leült szemben Vaszillal.
– Légy büszke, fontos feladatra szemelt ki téged az Úr, s ha elvégzed, olyan jutalmat kapsz érte, hogy soha az életben nem lesz több gondod – suttogta nagyot jelezve hangjával.
Vaszil várt.
A pópa még közelebb húzta a széket s még csendesebben folytatta.
– A németek Przemyslben, a vár körül drótkerítést húznak, hogy ezzel tartsák fel az igazhívő hadsereg előnyomulását. Meg kell tudnod, hogy a keleti részen, hol van az a vonal, ahol a drótkerítés épül.
Vaszilnak megdobbant a szíve, ilyen szolgálatra nem volt elkészülve, az arca sápadt lett, a keze, a lába élettelenül hideg, minden vér a szívébe szorult s az alattomos hideg újra megrázta.
A pópa észrevette a hatást, elhallgatott, csak mereven nézve rászúrta szemét a sápadt Vaszilra.
– Igen – bólintotta meg fejét a szúrós szem hatása alatt Vaszil.
– Nem kell félned, akit az isten kísér útjában, annak nem történhetik semmi baja.
– Úgy van – mintha Vaszillal szemben a kép is helybenhagyta volna.
– Nem olyan nagy dolog az egész – biztatta a pópa. Bemégy az erdőbe éjszaka, hogy senki meg ne lásson s ott elbújva maradsz valami jó helyen reggelig, míg világos nem lesz. Reggel lassan, óvatosan előre mégy a fák között, míg meg nem látod a drótkerítést. Akkor megállsz, ismét jól elrejtőzködöl és kiszámítod, hogy körülbelül hány lépésnyire van tőled. Aztán ott nyugodtan megvárod az estét. Mikor sötét lesz, megfordulsz és egyenesen, a nap járásával egyirányba kijössz az erdőből, közben azonban folyton számolod a lépéseket, hogy mennyit tettél meg, míg kijutottál. Ott ahol kiérsz, leversz egy kis cöveket a földbe és… ennyi az egész. Eljössz hozzám, megmondod, hogy hány lépésnyire álltál körülbelül a kerítéstől, hány lépést tettél meg az erdőben míg kijutottál, hol van a cövek és már meg is kapod a jutalmat. – Egész Vaszil füléhez hajolt.
– Tízszer annyit mint tegnap.
Vaszilnak kimeredtek a szemei. Az egészből legjobban azt értette meg amit utoljára hallott.
A pópának diadalmasan ragyogott az arca, arról a másik arcról nagyon könnyű volt mindent leolvasni.
– Megteszed?
– Meg – kapott mindjárt utána Vaszil.
– Akkor még egyszer elmagyarázom.
Vaszil fülelt, az agya erőlködött, hogy mindent jól megjegyezzen s a pópa most már kipirult arccal magyarázta a tennivalót.
– Kilesem – bizonykodott Vaszil s a nyelve körülnyaldosta kiszáradt szájpadlását.
– Imádkozni fogok érted, amíg odajársz – csókolta meg a pópa a búcsúzásnál.
Vaszil az éjszaka ismét álmatlanul forgolódott az ágyán. A tízszer annyi pénz járt folyton eszébe s feszítette koponyáját, mintha sehogy se férne el benne.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem