Sárközi György: Az elfeledett hang
Józanság dombjai! Belétek sem akadnak zord fekete felhők.
Bölcsőm magányos szigetekre vetették, vad kecskék nyers teje táplált.
S engem baljós árnyékként kísér egy istennő bosszús átka.
S mostani sorsomra vetett valamely bűn, – de hiába csűröm kúsza elmém.
Egy eltévedt hang zsongja keresztül álmaimat, amit elfeledtem.
Sikoltva ismernék a sok egykori égi barátra.
Lelkem cimbalma újjongva felelne ezerhúrú zendüléssel.
Újjam elől, – rejtőzik előlem e titkos, elfeledett hang.
Kerestem magas csúcsokon, hol a jég bong fagyos harmóniákat.
Éjszakákon figyeltem lezuhanó világok távoli pendülését.
Rejtelmes, nem egyenes utakon, melyeknek vége soha nincsen.
Heverjetek ti a józan dombok álmosító, napos füvében,
Az őrület torz, zűrzavaros szikláira csapdos.