Sárközi György: Vizen
Ringatózni ó, mi édes! Ó, mi édes lágy hajadnak
Zsenge fodrát, könnyű bodrát újjaimmal hessegetni!
Vízalatti, csillapelyhű, árnyéktollú, semmiszárnyon
Száll magától, mint a felhők hattyúnépe fönn a szélben.
Ám a szél elsöpri némán még e lenge mormolást is
És a parton hallgatódzó nyurga fákat messze űzi,
Lombszakállas, vén hegyekkel vagy mezők ölét lebbenti
S eltakarja s már tovább int tarka fátyolkeszkenője.
Széles ömléssel, fehéren, mint az ég tejútja, melynek
Fénye tiszta éjszakákon újra gyúl a mély tükörben.
Méla félálomba himbál és az életet kimossa
Elnehezülő szememből s csöndet önt süket fülembe…
Ismeretlen ligetekben tűzgalambok szárnya rebben
És a víz aranyhajában fénytündérek tündökölnek.
Vagy kiúsztam a világból? Ó, aranyhabok zenéje,
Borzongatsz, mint érthetetlen, túlvilági cimbalomszó.