Tass József: Szózat
Meddig buzognak még? S a hab,
Mely ajkaidról csepegett,
Testedhez, óh, meddig tapad?
Teljessé? Sorsod haragos
Ostorai meddig verik
Véresre hátad? Aranyos
Derű mikor csókol szíven?
A kínok néma kövein
Meddig heversz mezítelen?
Titkát! A néma függönyök
Mögött tőrt rejt a kék redő
S a parton koponya görög.
A kék vízen. A rombadőlt
Házak közt vadul sompolyog
Az éhség s tigrisként üvölt.
Ne vágta volna elgyötört
Húsodba. Gyilkos tőrbe vitt
Sorsod s ezer darabra tört.
Marcangolják. Bús végzeted
Szemétdombján heversz s kivájt
Szemed nem lát többé eget.
Vesztedbe? Szárnyaid konok
Örvénybe hurcoltak s vadul
Húzott alá az éh-torok.
Egében végzet valaha
Kimérni gondolt, szomorú
Vállad, mint kettős oszlopa
Magára venni, sohasem
Késett. – Jaj, ígyen idvezül
A bűn, mely parazsat terem.
Minden, mely átok közt fogant.
Ihol a nagy vesztés helyén
Ácsolják már a ravatalt.
Vércse. A hímfarkas sötét
Torka üvölt. Feljül maró
Vihar szórja kemény dühét.
Szava harsog. A partrament
Tenger dörögve fut habos
Hullámain s tusázva reng.
A bús anya. A haragos
Mindenség mély szava üvölt
Az űrben. Legott tarajos
Rendre. A vesztés keserű
Fájdalmát érzi s elborul
A menny, a csillagveretű.
Percében múljék el kevély
Gőgöd s mint lángoló bokor
Hamvadj el vétkeid tüzén.
Borítsd magadra. Végtelen
Kínod ezer nyitott sebét
Ne lássa meg kiváncsi szem.
Gyilkosaid, – mint néma tölgy
Zuhanj alá a fergeteg
Alatt, mely koronádra tört.
Ereidben buzogni vér?
S fordúlna még az érckerék,
Mely hurcol szárnyas tengelyén?
Mely elhullván a néma part
Sziklán új sudárba tört:
Vesszőidnek feszíts ugart.
Esztenden. Holdra hold telik.
Virágot hajt a barna völgy
S friss lombbal tölti kertjeid.
Padján, tiéd a dús malaszt,
Mely éltet. – Derülj hát, fajom!
Istenkéz óv s kínál vígaszt.