I.
I.
Hideg homály borúl szívünkre nemsokára;
tünő nyarunk tüze, ég veled, büszke fény!
Hallom, kopogva hull már házunk udvarára
a fa, s komor robaj döng válaszul kövén.
tünő nyarunk tüze, ég veled, büszke fény!
Hallom, kopogva hull már házunk udvarára
a fa, s komor robaj döng válaszul kövén.
Lelkembe visszaszáll a tél: kaján s goromba
düh, kín és borzadály, hajszás, kemény robot;
s miként a sarki ég poklán a nap korongja:
jeges tönk lesz szívem, melyen véresen lobog.
düh, kín és borzadály, hajszás, kemény robot;
s miként a sarki ég poklán a nap korongja:
jeges tönk lesz szívem, melyen véresen lobog.
Borzongva hallom, a hasábok hogy zuhognak;
ha vérpad épül, az sem ád ily hangokat.
Lelkem torony, amely lassanként összeroskad
az ostromgép nehéz ütései alatt.
ha vérpad épül, az sem ád ily hangokat.
Lelkem torony, amely lassanként összeroskad
az ostromgép nehéz ütései alatt.
S úgy tetszik, míg beföd e zaj egyhangu búja:
koporsót szegez itt nagy-sietve az ács...
Kinek? - Tegnap nyár volt; ez már az ősz borúja!
A nesz rejtelmesen sír, mint halk távozás.
koporsót szegez itt nagy-sietve az ács...
Kinek? - Tegnap nyár volt; ez már az ősz borúja!
A nesz rejtelmesen sír, mint halk távozás.
