Sárközi György: Téli fohászkodás
Sárközi György: Téli fohászkodás
Párák nedves ecsetje festi sürögve a tájat,
Szerte a hegyfalakon már villog a hóvakolat.
Ködben tárul a mennybolt frissremeszelt kupolája,
Vastag üvegből metszi a tél a nagy ablakokat.
Szerte a hegyfalakon már villog a hóvakolat.
Ködben tárul a mennybolt frissremeszelt kupolája,
Vastag üvegből metszi a tél a nagy ablakokat.
Egyszerű lészen e templom, mely nevedért emelődik,
Ám tág, mind belefér, ki dicsérni akarja Urát,
S kinek lelkén szétnyilik a szent szárnyként emelő hit
S fölszáll, látni aranybirodalmad aranykapuját.
Ám tág, mind belefér, ki dicsérni akarja Urát,
S kinek lelkén szétnyilik a szent szárnyként emelő hit
S fölszáll, látni aranybirodalmad aranykapuját.
Zsoltárt bár csak a csöpp, vacogó verebek csiripolnak,
Édes zenének hallja e zajt is az isteni fül
És fanyar illata tömjénfüstül elég a borókabokornak,
Mely didereg jeges út mentében meztelenül.
Édes zenének hallja e zajt is az isteni fül
És fanyar illata tömjénfüstül elég a borókabokornak,
Mely didereg jeges út mentében meztelenül.
Áldom, Uram, hideged, mely megdermeszti a téli folyókat
S zuzmara sójával meghinti az erdők tar fejeit;
Áldom, Uram, fagyodat, szeledet, - de segítsd meg a jókat,
Érni tavaszt falaid közt, míg zöld fűz barkája virít.
S zuzmara sójával meghinti az erdők tar fejeit;
Áldom, Uram, fagyodat, szeledet, - de segítsd meg a jókat,
Érni tavaszt falaid közt, míg zöld fűz barkája virít.
Ó, szelíd isten, érd be ez együgyű, kurta imával,
Zengő orgonaszóra fagyos, zord most az idő, -
Majd ha fölenged a tél s a magasban husvét angyala szárnyal,
Egymásra mosolygunk, mint két hű szerető.
Zengő orgonaszóra fagyos, zord most az idő, -
Majd ha fölenged a tél s a magasban husvét angyala szárnyal,
Egymásra mosolygunk, mint két hű szerető.
