Tersánszky J. Jenő: Henry Barbusse: Világosság
Tersánszky J. Jenő: Henry Barbusse: Világosság
Gondolom, hallottam néhány olyan észrevételt e könyv szóba kerülténél, mintha ez egy ember lelkének tévhitekből való megtisztulása s megvilágosodásának története volna az igazságban, a világháború élményeinek átélésével. Vagyis főként ez. Tehát főértéke s főérdeme is ez volna a könyvnek.
És valóban, mintha címe is ilyet akarna kifejezni, föltéve, hogy a fordításé födi az eredetiét, amit nem tudok. Sőt meglehet írójának is ez lehetett szándéka megírásánál. Mind, mind meglehet.
Ám szerintem, ha e könyv megítélésénél teljesen ezt a szempontot teszem magamévá, akkor ez a könyv, mondanám, alatta maradna valódi kiválóságának. Akkor, szerintem, egy mellékkörülményt kentem föl méltóbbak fölé. Mert szerintem akkor ez a könyv nem tökéletessé sikerült munka. Holott egyébként ugyancsak az. Sőt nagyszerűen s nagyszabásúan az.
Hogy magyaráznám?
Ha ezt a könyvet elsősorban egy emberi lélek történetének veszem, bármi csodálatos útban és annak céljába meg is érkezve, – akkor ez a lélek, ez az ember, ez az egyén főleg; engem sem eredetiségében, sem jellemében, még csak helyzetében sem kap meg s nem elégít ki. Akkor ezen az emberen én joggal keresek és találok megértése, megcsinálása, megérzékeltetésebeli, valószerű és valószínűségi fogyatékosságokat. Akkor én joggal tartom, hogy ezt az embert nem eléggé sikerült beállítani az írónak körülményei és világnézelődései közé, hogysem ne untalan s zavarólag, holmi szócsövének, holmi alkalomra kiöltözött értekezőnek érezzem őt.
Miként ez az ember valóban az is. Ez nyilvánvaló. Csakhogy ez, mondom, csak akkor zavaró rám, ha ő, az író, nekem főként ezt a lelket, ezt az embert, ezt az egyéniséget, ezt a sajátságot akarja bemutatni az eseményekben. Azaz ha főként, vagy csupán ezt akarja.
Nos, ha tényleg ezt akarja is, szerintem, akkor közben egyéb sikerült neki, csodálatraméltóan. Mintegy fordítottja szándékának. Nem egy jellegzetes egyén az események közepett, hanem inkább maguk az események jellegzetességének visszatükrözése az egyénben, akárkiben, mindnyájunkban. Válságok, rázkódtatások szorongásai s balhiedelmei s az azokból való ocsúdás, vagy épp csömör.
Ez sikerült valahogy, szerintem, e könyv mindenekfölötti becséül s szerintem így is veendő e könyv.
Itt az író, kövessétek a tieitekkel tekintetét, melynek többet, vagy különösebbet s lelketekre nézve gazdagítóbbat adatott látnia a földi zűrzavarból a tiéiteknél! Nem jelentős, hogy elfogadjátok-e eszméit. Mindenesetre fogadjátok be azokat! Nem jelentős, hogy esetleg irányítóitokul is szolgálnak, csupán gazdagítóitokul szolgáljanak és ennek gyönyöréül. Ez jelentős!
Szemléletén ámuljatok, mellyel az eseményeket magukban és önmagában, tehát bennetek is, megjeleníti, csak ha jónak vélitek. Mert a nézet csak olyan, mint a keret, elősegítheti a kép hatását, de önmagában mellesleges. A szemlélet a kép, a remek.
Így veendő szerintem e könyv s talán mások is.
Mert egy bizonyos, nemde? Lehet százannyi hatása egy műnek a kora eseményein való vélekedése miatt, de ez az, ami mulandósága, ami változandósága. Ami maradandó s más időké is, ami mindenha mindenkié, az az események, az élet s a benne botorkálók megérzékeltetése.
Vak vezet világtalant. Nos, mégis a költő a vak, aki vezet s a gondolkodó a világtalan, a vezetett.
Nem tudom, vajon e könyv sikerét a gondolkodó Henry Barbussenak köszöni és kevésbé a költőnek. Valószínűnek tartom. De igazoltnak nem. A siker különben sem sokat igazol értékeket illetőleg s másodrendű valami.
Henry Barbusse embere nekimegy intézmények, hagyományok, előítéletek fonákságainak, mik a háború tűzfényében s a maga és mások gyötrelmei látványán s éreztén tízszerte rikítóbbakká váltak és megoldásokra és célokra mutat, próféták határozottságával s a merő, a nagyszívű ember hitével. Ám legjobb szándékai is természetszerűleg a túlzóé, éppúgy mint inkább a leverőé, mint a vigasztalóé és serkentőé, amint elvet minden toldozó-foldozó munkát s mindent újon akar.
Dehát mondom, hogy szerintem, a Henry Barbusse embere, még ha meg is győzne minden igazáról, ez még mindig másodrendű. Mert Henry Barbusse, a gondolkodótól, még akkor is csak olyasmit kaptam, jó-e? rossz-e? mindegy! – amit úton-útfélen kaphatok másoktól is, másutt is. Ám Henry Barbusse, a költőtől nyertem olyas valamit, mit csak tőle, senki mástól és sehol másutt nem nyerhettem volna. Ez az!
Akarom, nem akarom, mikor leteszem és átgondolom e könyvet, ez marad érzésemül s most már tessék vitázni: hajtsak-e olyasmire, mire így sem lehet nem hajtanom? Hogy tán ez önös, méltatlan s aláküzdendő gyöngeség? Érzés, érzés s hiába ellene az értelem minden zsarnoksága.
Persze, maga Henry Barbusse az érzést alsóbbrendű valaminek s az értelmet tartja mindenek fölött valónak. „Az emberi szellem a végtelen számára teremtetett; a szív nem! – szól egy helyt. Most megfordítom. Az emberi szív a végtelen számára teremtetett; a szellem nem! – Tudomisén! mintha így igazabban hangzanék.
De nem! Nem szabad kikapni így egy mondatot valamely fejtegetésből! De hisz nem is akarok vitázni Henry Barbusse-al, sem mással. Tanulmányt, politikát, társadalomtudományt, világjavítást szívesebben átengedem hozzáértőbbeknek. Ez mindössze egy rövid ismertetés itt s voltaképp hasonlóul elég volna néhány szó. Hallgassátok meg ezt az embert, mert érdemes! Vagy pedig. Ne pocsékoljátok időtöket ezzel a kontárral.
Hát ezt az embert hallgassátok meg! Ezt a könyvet vegyétek s olvassátok, mert mindenképp érdemes.
Hogy tartalmára is kitérjek még néhány sorban.
Egy egyszerű kishivatalnok élete egy gyártelepen, a háborút megelőzőleg és a háborúban, a harctéren, a kórházban s megint otthon, úgy a 908-ik év tájáig. Ez az ember póztalan, tudatos, lelkes s nemesszívű s gondolkodású. Nézelődik, igyekszik behatolni minden jelenség indokába, a hamis mázak mögé s elfogulatlanul beszél önnön magával hallatunkra. Végkövetkeztetéseiben aztán körülbelül az eszményi értelmű demokratikus nemzetköziség egyedül megváltó elveire jut.
Ez a regény. Menete kissé egyhangú. Némileg hasonlóan a szerző „Tűz” című regényéhez. Mellékalakjai, leírásai pompások s csodálatos szépségűek s erejűek. Kiváltképp megkapó a főhős élettársa s viszonyuk.
Egyetértesz-e Henry Barbusse emberével? nem-e? a te dolgod, bizonyos, hogy lelked minden hasznára s gyönyörűségére követted éles és biztos tekintetét.
A fordításra, azt hiszem, illik a mesteri jelző, még ha az eredeti szöveget nem is ismerhetem. Magyarul jobban bizonnyal nem íródhatott volna meg. Schöpflin Aladáré. A Franklin adta ki.
