Elek Artúr: Jaschik Álmos: Ady-illusztrációi
Elek Artúr: Jaschik Álmos: Ady-illusztrációi
Jaschik Álmos az utóbbi években tűnt föl kiállításainkon eredeti képzelettel készült illusztrációival. Ornamentumaiban folytatója azoknak a törekvéseknek, melyekre Nagy Sándor mutatott elsőül példát és melyek a magyar nép művészetéből vonják ki az ékítményes elemeket. Nagy Sándor őseredeti ornamentumos képzeletével szemben Jaschik Álmos a fegyelmezettebb képzeletjárású, a szervesekben alakító, a szerkezetet soha el nem hanyagoló művész. Ornamentumtermelő képzelete olyan gazdag, hogy alig bír vele s motívumaival gyakran túlterheli kompozícióit. Az ornamentumalkotás azonban csak egyik nyilvánulása Jaschik képzeletjárásának. Figurális és táji képeket alakító képzeletre sem kevésbé gazdag és eredeti.
Kiállításainkon, kivált a Nemzeti Szalonbelieken, eddig jobbára olyan terveivel és kivitt kompozícióival találkoztunk, melyek nem valamely kész szöveghez készültek illusztrációnak, hanem a művésznek valamely eredeti irodalmi gondolatát fejezték ki képesen. Azoknak alapján nehéz lett volna megállapítani, mennyire képes Jaschik képzelete más valakinek, még pedig írónak, költőnek elképzeléseihez alkalmazkodni, azokat az időből átvinni a térbe és kivonni belőlük azt, ami a maga művészetének anyaga és általán a kifejező lehetőségei számára átvehető belőlük. Kiadóink szerencsére figyelmessé lettek erre a kiváló tehetségre és úgy látszik, teret szándékoznak nyitni érvényesülésére. A Pallas Ady Endrének egy valamennyi kötetéből összeválogatott antológiáját az ő illusztrációival díszítteti.
Az illusztrációk már készek, sokszorosításuk már megkezdődött egyik litográfiai intézetünkben. Ott láttuk a színes rajzokat s azok alapján próbáljuk megítélni, mennyire sikerült Jaschik vállalkozása. Összesen nyolc illusztrációt készített, még pedig olyan költeményekhez, melyek részint az „Új versek”, részint a „Vér és arany” gyűjteményében jelentek meg. Az „Új versek”, meg a „Vér és arany” ideje volt Ady képtermő képzeletének virágzó korszaka. Minden érzését, minden elvont gondolatát képekben, még pedig sok elemből összetett és gyakran bonyolult képalakzatokban érzékítette meg. Az illusztrátornak kétségbeejtően nehéz velük szemben a feladata. Mit ábrázoljon meg belőlük? rajzban való megérzékítésre egyenesen csábító motívumokat-e, vagy az egésznek hangulatát? Azonfelül a versek legtöbbje annyira képszerűen elképzelt, kigondoltságában annyira konkrét, hogy az illusztrátornak mi hozzáadnivalója sem akad. Egészben véve elmondható, hogy Ady költészete kevéssé alkalmas a megillusztrálásra. Nincsen szüksége reá, mert értelme és szimbólumokba rejtett jelentése rajzzal, színnel alig világosítható meg.
Lássuk hát, hogyan boldogult feladatával Jaschik. „Lelkek a pányvák” (Új versek) című költeményében Ady pányvára kötött, véres habot túró mén alakjában érzékíti meg féktelen lelkét, mely csak szilajon ficánkol, de eliramodni semmi ösztökélésre sem akar. A kép világos, magáért beszélő, kommentárra alig szoruló. Jaschiknak mégis sikerült valamennyire teljesebbé tennie azzal, hogy noha benne maradt a költő képében, szép részletekkel tudta azt gazdagabb hatásúvá tenni. Nem egyszerű ménnek ábrázolta Ady lovát, hanem szárnyas paripának, pegazusnak. S a lovon a szárnyat megnagyította, fantasztikus hatásúvá tette méretével, a ló tömegéhez való arányával és finom ornamentumos díszével. Ennyi elég is lett volna, mert a költő képe ennyivel szépen kiegészül, s fölösleges kommentárul hat az a mezítelen férfialak, ki a lekötözött mén kötelékeit oldozgatja. Egyéb hozzátétel, de nem magyarázó, nem is a költemény tartalmából vett, hanem a kép formai megoldásához szükséges ellensúlyozó elem a kompozíció jobb alsó sarkában egy szép magyar rovásos faragású árboc, amely házikók, meg egy koponya fantasztikus építményéből nyúlik föl.
A „Vörös szekér a tengeren” (Új versek) Ady jövendőbe mutató költeményeinek egyike. Egy repesve csapdosó vörös szárnyú vízi alkotmány jelenik meg a tengeren és áll meg a part előtt. Jaschik ennek a költői víziónak formai tartalmát a vörös vízi szekér fantasztikus alkotványában látta megtestesülve és mentől érzékelhetőbb kialakítására törekedett. Ábrázolásában valóban szerencsésen kiteljesedik az, amit a költő inkább csak jelzett. A szárnyas szekér valóságos állat alakját kapja, de valami kiméraszerű szörnyállatét, amely félig élő lény, félig vízi alkalmatosság, szimbólum is, élő gondolat is. Ábrázolása mint olyan alkalmas arra, hogy a költő elképzelését folytattassa bennünk és vízióját testibbé tegye. Szerencsés dekoratív hozzátétele az illusztrátornak a kép két oldalán a költő elképzelte egzotikus növényzetet jelképező magyaros stilizálású faragott bambuszszálak. Megízesítik az egész kompozíciót. Jóval nehezebb feladat volt ennél a „Jó Csönd-herceg előtt” (Vér és Arany) című költemény megillusztrálása. Egy láthatatlan hangot igyekezett benne a költő a szem számára megfoghatóvá tenni. A képes cselekvény, mellyel a mondanivalóját megérzékíti, meglehetősen határozatlan: mindössze a csönd nyomasztó érzésének megszemélyesítése. Jaschik a Csönd-herceg alakját, melyet a költő csak jelzett, ember formájúvá alakította ki és egyebekben arra törekedett, hogy az alakot is, a tájat is misztikus kék tónusba rejtse. Ezzel szerencsésen megközelítette azt a hangulatot, melynek érzetét a költő felébresztette az olvasóban.
Formai tekintetben legsikerültebb illusztráció a „Lédával a bálban” című költeményt kísérő kompozíció. Ennek elképzelésében Jaschik teljesen a költőhöz alkalmazkodik, képét teljesen az övé nyomán szerkeszti meg, de újra elképzeli a költő anyagát és a maga módja szerint bánik el vele, a színhelyet, a báli termet, a maga elképzelése szerint építi föl, a cselekvény részeit benne a maga belátása szerint rendezi el. Amit a költő fontosnak érez, mind megfelelő módon benne van az illusztrációban, de benne van azonfelül mind az is, amit a költő elhanyagolt, a kialakított részletek és mind az a rekvizitum, ami a szem számára az illúzió kedvéért szükséges.
Az illusztrációk között, nézetünk szerint, az elsoroltak a legsikerültebbek, a legkevésbé kielégítő talán a „Délibáb ősöm Ködvárosban” (Vér és Arany) című költeményhez készült ábrázolás. Ami az illusztráció kivitelét illeti, Jaschik a színes és tónusos előadást választotta. Illusztrációi ennek megfelelően kevésbé rajzok, inkább festmények. Ezt az eljárást nyilván azért választotta, hogy a költemények hangulatát inkább érzékeltetni tudja. Színkompozíciónak azonban nem minden illusztrációja egyformán szerencsés. Ahol valamely színegységben maradt benn – például az éjjel kékes misztikumát festi meg egyszínű tónusban – ott nagyon finom hatásokat kelt. Több színből lassú átmenettel egybemosott tónusai azonban édeskésen hatnak, legalább is az eredeti kartonokon. A kövön remélhetőleg sikerül a művésznek határozottabb ízűvé fejlesztenie ezeket a harmóniákat.
Hogy azután mint könyvnek részei miként hatnak majd Jaschik Ady-illusztrációi, akkor válik el, ha a kötet megjelent. Akkor tudjuk majd csak megítélni azt is, hogy a sokszorosító eljárás, amelyet választott – a litográfia – mennyiben szolgálta szándékait és segítette törekvéseit. Annyi így is bizonyos, hogy Jaschik Álmosban méltó illusztrátort kapott Ady géniusza.
