Halász Gyula: Még valami a Kincses szigetről
Halász Gyula: Még valami a Kincses szigetről
Stevenson Kincses szigetéről emlékezve* elkésve jut eszembe az a bájos történet, amelyet J. M. Barrie – a skót költő honfitársa – jegyzett föl a Treasure Island-ről és szerzőjéről. Anyja emlékének szentelt megható könyvének – a Margaret Ogilvy-nek – egyik fejezete ezt a címet viseli: R. L. S. Barrie anyja, ez a nemes, egyszerű lélek, eleinte hallani sem akart Robert Louis Stevenson-ról, nem tudta neki megbocsátani, hogy jobb könyveket írt a fiánál. Barrie-nek sok furfangos csalafintaságába került, amíg sikerült elolvastatnia vele a Master of Ballantrae-t. A regény tökéletesen megbabonázta. Ennél is nagyobb bűvöletbe ejtette a Treasure Island.
* Nyugat 1919. március, 329. oldal
Emlékezem – írja Barrie – hogyan olvasta ő a Treasure Island-et, a kandalló lángja mellé tartotta – nem akart pillanatot sem elveszteni, hogy fölkeljen és meggyújtsa a gázt, amikor meg elkövetkezett a lefekvés ideje és el akartuk tőle csalni a könyvet, korholtuk és pirongattuk: belekapaszkodott a könyvébe és egészen kipirulva válaszolta: „addig én ma éjjel nem teszem le a fejemet, míg meg nem tudom, hogyan mászott ki az a kis legény a hordóból.”
Ettől fogva Stevenson csakúgy megbűvölte, mint az a kislegény a hordóban. Nem volt-e Stevenson maga is mindig ilyen legényke, aki bebújik a hordóba almáért, mi meg körülálljuk, mint afféle sihederek, hogy nekünk is jusson egy harapás? Maga volt ő az örök fiú, aki a világnak, ennek a vén anyókának a szoknyáját ráncigálja, hogy jöjjön vissza – játszani vele. Anyám bizonyosan érezte ezt, mint ahogy oly sokan érezték, s min annyian mások, ő is megriadhatott eleinte, amint rajtakapta magát, hogy kötelet ugrál, mint valamikor, ezzel a nagyszerű gyermekkel – de azután egy-kettőre kezét nyújtotta neki és kiszaladt vele a mezőre…
