Pásztor Árpád: Wanderers Nachtlied
Pásztor Árpád: Wanderers Nachtlied
Az érdekes vitához, amely a lefordíthatatlan szépségű Goethe-vers körül támadt, szeretnék néhány mondattal hozzászólni: szerintem a vers két csaknem különálló részre bomlik. Az első rész:
Über allen Gipfeln
Ist Ruh,
In allen Wipfeln
Spürest du
Kaum einen Hauch…
Ist Ruh,
In allen Wipfeln
Spürest du
Kaum einen Hauch…
Szegényes és szaggatott tájkép ez az öt sor, hegyormokat látunk, erdőket, de az egész térséget a váltakozó távlatot összefogja a „spürest du kaum einen Hauch”… A mozdulatlanság, a nyugalom megrögzítése fontos az első öt sorban, és az egésznek a lelke, az eleven ható ereje és döntő két szava: „spürest du”.
Ezt csak Tóth Árpád emelte ki s Móricz Zsigmond érintette, a „ha sejted is” erőtlen szavakkal. (Nekem különben az ő fordítása tetszik a legjobban.)
A „spürest du” beleviszi a tájkép nyugalmas hangulatába az egyént és lehetővé teszi, hogy teljes erővel bontakozzék ki a második rész:
Die Vögelein schweigen im Walde,
Warte nur balde
Ruhest du auch.
Warte nur balde
Ruhest du auch.
A „ruhest du auch”, a vers mindent kiegyenlítő, nirvánaszerű nyugalmú záró decrescendója csak azért lehetséges, mert az első részben megvolt a spürest du. Minden fordítás hiányos tehát, amely nem adja vissza a „spürest du” súlyát és átfogó szubjektivitását, amely azért is érdekes, mert első szám második személyben nyilatkozik meg és inkább jelenti és fejezi ki a mindenséget, az általános nyugalmat, mint a legalanyibbnak látszó egyes szám egyes személye.
A „warte nur balde” gyászdal ritmusa és tompa hangzata, a nemigen használt „balde” szó ünnepiessége is előkészíti az utolsó sor halotti nyugalmát. Ezek után természetes, hogy a lehetetlent én is megkísérlettem:
Fent az ormokon
Csend,
A mély lombokon
Nem érezed bent,
Hogy leng szellőcske is.
Madárka se rebben dalra,
Várj kissé… hallga!
Nyugszol te is.
Csend,
A mély lombokon
Nem érezed bent,
Hogy leng szellőcske is.
Madárka se rebben dalra,
Várj kissé… hallga!
Nyugszol te is.
