II.
II.
Ó - dúsan szakadó vashullám, - sodra a gyötrő
S kába időnek! - A bölcs hol van, a tompa sikolyt
Érteni, melyet a szív meredek zuhanása kiordít,
S az örvény szigorú karja halálba csavar?
Ó - hányszor, hányszor még hallom e néma sikoltást!
Ó - örökös zuhanás mélységedbe halál! -
Ó jaj, - nincs kegyelem! A múlás kényszere rajtunk.
Mint tajték haragos parton, porzik a lég.
Édes a vágy, de üres. Nincs kéj, csak a teljesedésben.
Jer múlás! - Jer hát pillanatok öröme!
Ó élet, szomorú és végtelen élet, az isten
Sóhaja vagy mégis, - sóhaj, mely örökös!
S kába időnek! - A bölcs hol van, a tompa sikolyt
Érteni, melyet a szív meredek zuhanása kiordít,
S az örvény szigorú karja halálba csavar?
Ó - hányszor, hányszor még hallom e néma sikoltást!
Ó - örökös zuhanás mélységedbe halál! -
Ó jaj, - nincs kegyelem! A múlás kényszere rajtunk.
Mint tajték haragos parton, porzik a lég.
Édes a vágy, de üres. Nincs kéj, csak a teljesedésben.
Jer múlás! - Jer hát pillanatok öröme!
Ó élet, szomorú és végtelen élet, az isten
Sóhaja vagy mégis, - sóhaj, mely örökös!
